Elutasítja az arab béketerv jelenlegi formájában való elfogadását Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, aki ugyanakkor a tárgyalások szükségességét hangoztatta csütörtökön az izraeli állami rádiónak nyilatkozva hangoztatta.
Az Arab Liga bejrúti csúcstalálkozóján 2002-ben elfogadott szaúdi javaslat – „földet békéért” – a palesztin állam megalakítását, a menekültek kérdésének megoldását, illetve átfogó békét irányoz elő Izrael és az arab világ között, amennyiben a zsidó állam kivonul az 1967-es háborúban általa megszállt összes területről: Ciszjordániából, a Gázai övezetből, Kelet-Jeruzsálemből és a Golán-fennsíkról.
„A béke álmához” való csatlakozásra szólította fel Izraelt Mahmúd Abbasz palesztin elnök a riadi arab csúcsértekezleten elmondott beszédében. Figyelmeztetett, hogy ha az arab-izraeli konfliktus megoldása ezúttal sem kerül közelebb a megvalósuláshoz, újabb háború fenyegetheti a térséget. Abbász a palesztin küldöttség minden találkozóján Iszmaíl Haníje Hamász-párti miniszterelnökkel együtt jelent meg – kivéve a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral és Javier Solana Európa uniós megbízottal folytatott megbeszéléseket. Haníje bojkottálásával Ban Ki Mun és Solana a palesztin küldöttség tiltakozását váltották ki.
A csúcsértekezlet egyebek közt síkra szállt az iráni atomfegyverkezés problémájának „békés megoldása” érdekében is, de a tárgyalások központjában egyértelműen a palesztin-izraeli kérdés állt. Riadi értesülásek szerint Basar Aszad szír elnök kifejezte kívánságát, hogy országát is vonják be a kibontakozó béketervbe és Abdallah szaúdi király ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Damaszkusz működjön együtt azzal a bizottsággal, amelyik a Rafik el-Hariri libanoni kormányfő elleni gyilkosságot vizsgálja, és akadályozza meg a libanoni Hezbollahnak szánt fegyverszállításokat. Diplomáciai és újságírói körökben is feltűnést keltett egy izraeli tudósító jelenléte Riadban.
Míg Riadban egy jövendő békekonferenciáról beszéltek, Gázában a palesztin szélsőségesek folytatták rakétatámadásaikat. Tegnap hét rakétát lőttek ki, anélkül, hogy károkat okoztak volna; közülük kettő palesztin területre csapódott be. Az izraeli légierő hosszabb szünet után támadást intézett egy rakétakilövő üteg ellen és a támadás során megölt egy palesztint. Az izraeli hadsereg ugyanakkor befejezte azon telepesek kilakoltatását, akik behatoltak a Dzsenin közelében fekvő, tavalyelőtt kiürített és lerombolt Homes településre. A telepesek Homes „visszafoglalását” tervezték, de a romok között töltött és fagypont közelien hideg éjszaka után az eredeti 2500-3000 behatolóból csak mintegy kétszázan maradtak a helyszínen, s ezek is csak passzív ellenállást tanusítottak a katonákkal szemben.
A tel-avivi bíróság helybenhagyta ítéletét, amely szexuális zaklatás vétségében bűnösnek találta Hajim Ramon volt minisztert és pénzbüntetésre valamint társadalmi munkák elvégzésére ítélte; úgy találta azonban, hogy tettét nem lehet „erkölcsileg megbélyegzőnek” minősíteni. Ez Ramonnak elvi lehetőséget ad politikai karrierjének folytatására. Az ítéletet rossz előjelnek tekintik Mose Kacav – kényszerszabadságát töltő – államelnök esélyeit illetően, hiszen Kacavot Ramonénál sokkal súlyosabb szexuális vétkekkel vádolják. Perére csak nyáron, államelnöki megbizatásának lejárta után kerülhet sor.
Népszava online

