„Az alján vagyunk, lenéznek bennünket” – így látja Magyarország morális megítélését a világban Boross Péter volt miniszterelnök. Jó volna azt hinni, hogy ez túlzás, de valószínűleg nem az. Az országimázs vészesen fogyatkozik. Felfalja a pártoskodás.
Felelőtlen parlamenti képviselők kezdeményezésére a márciusi ünnepek alatt külföldi megfigyelők érkeztek Budapestre, hogy tudósítsák a világot az újabb budapesti zavargásokról, melyek előidézésében a belpolitika hiszterizálásával azok is részt vettek, akik aztán meghívták őket. Nemzetközi megfigyelőket diktatúrák ellenzéke szokott behívni. De hát milyen diktatúra az, ahol hivatalos ünnepségek, pártgyűlések és törpekisebbségi rendezvények okán napokra ki lehet sajátítani a fő közlekedési utakat és csomópontokat, tankkal és barikádokkal el lehet zárni a város főútvonalát, füttykoncert zeng a nemzeti himnusz alatt, paradicsommal és tojással lehet hajigálni az „ellenség” szónokát? Demszky Gábor a Hír Tévé szerint „megpróbálta túlkiabálni a tömeget, és ez többé-kevésbé sikerült is neki”. E sorok írója tizenöt évvel ezelőtt főszerkesztői állását veszítette el, mert kifogásolta, hogy Göncz Árpád egy sokkal kisebb ellentüntetés alkalmával hagyta, hogy beléfojtsák a szót. Így aztán lenne oka példálózni diktatúrával, a sajtószabadság elfojtásával. De már akkor sem a diktatúra volt a felelős, hanem a teljesen önérdekű, kicsinyes és megbocsáthatatlanul felelőtlen pártoskodás, mely ebben az országban közel húsz éve minden nemzeti érdeket megfojt. Politikai csecsemőotthon ez, nem diktatúra.
Egy sikertelen népszavazás után a pécsi önkormányzat párthű civil szervezetek nyomására építési tilalmat rendelt el a Tubes hegyen a NATO-lokátorállomás építésének megakadályozására. E mozgalomnak a világ legerősebb katonai és politikai szövetségén kell felülkerekednie ahhoz, hogy elérje célját. De mire jó ez? Arra, hogy a NATO-irodákban mosolyogjanak vagy dühöngjenek, mint amikor egy másik önkormányzat a Zengőn tervezett építkezést a bánáti bazsarózsa védelmében utasította el?
Akik e csinos kis műbalhékat rendezik, azt hiszik, hogy teljesen mindegy, miket gondolnak a világban Magyarországról. Nem veszik tudomásul, hogy ennek az országnak már vagy ötven éve nemzeti jövedelmének nagyobbik részét a nemzetközi piacokon kell megtermelnie. Nemzetbiztonsága sokkal inkább függ a NATO-tól, mint saját haderejétől. Valutájának értékét nem a budapesti értéktőzsde dönti el. Mindegy, hogy miért, de ez a helyzet, és ezt a műbalhék kiagyalói nagyon jól tudják. Hát akkor miért? Azért, hogy a bánáti bazsarózsa egy tüskéjét bele lehessen szúrni Gyurcsány Ferenc hátsójába!
De mit várhatunk „helyi szinten”, amíg az országimázs sokkal magasabb és rangosabb felelősei számára is csak az számít, hogyan lehet bemanőverezni egy tüskét az ellenfél ülepe alá? Még az ország jelenleg legnagyobb tömegpártjának vezetője is csak arra használja külföldi pártszövetségi és egyéb kapcsolatait, hogy a köztársaság kormányát lejárassa. Mintha nem tudná, hogy amikor brüsszeli emberei verik a Gyurcsány-ellenes tamtamot, az országot is piszkolják vele. Mert lehet, hogy itthon a módszeresen fellazított baráti agyakba sok mindent be lehet tölteni, de Európában mindenki tudja: Magyarországnak legitim miniszterelnöke van. Marad a látszat: az örökké békétlenkedő magyarok már megint szívóznak valamiért.
A miniszterelnök is elköveti azt az otrombaságot, hogy a magyarországi idegengyűlölet egyáltalán nem jelentéktelen, viszont itthon eddig teljesen elhanyagolt problémájával egyszer csak a londoni Times hasábjain áll elő. De sem a sokáig mondvacsinált, aztán mégiscsak elmérgesedett zsidókérdés, sem a nagyon is létező és ebben a stádiumban talán még kezelhető cigánykérdés, sem pedig a marakodó pártok hibájából egyszer már népszavazáson is ország-világ előtt felmutatott magyar-magyar közöny felszámolásához nem vezet út a külföldi fórumokon. Annak a szerencsétlen népszavazásnak az eredményét, melyen kiderült, hogy a király meztelen, és a magyarok a határon túli kérdést is képtelenek pártszempontokon felülemelkedve megítélni, máris szenvedi a hazai munkaerőpiac. Az építőiparban 150 ezer szakképzett munkás hiányzik. És a román vendégmunkások, akiktől bizony a baloldal „mentette meg” a hazát, köszönik szépen, ma már inkább más EU-országokban keresnek munkát.
Minden politikai hungaricumok betetőzéseként Sólyom László március idusán „magánlátogatásra” utazott Erdélybe, hogy ott kint jóvátegyen valamit a népszavazási fiaskóból és itthon elhelyezzen egy bazsarózsatüskét a megfelelő ülep alá. Göncz Árpádot annak idején államfői tekintélyét féltve marasztaltam el, amiért hat fekete inges suhanctól hagyta magát elhallgattatni. Most ismét megkockáztatom, hogy a köztársasági elnöki hivatalnak nem én leszek a kedvenc publicistája: Sólyom László erdélyi kiruccanása sem az ország, sem az államfő fogyatkozó tekintélyének nem tett jót.
A Külügyminisztériumnak, ha megkérdezték, figyelmeztetnie kellett az elnököt arra, hogy a kétmillió erdélyi magyar iránti megbecsülést nem lehet kifejezni a nemzeti zászló és tízmillió anyaországi magyar iránti tiszteletlenség árán. És arra, hogy egy ünnepi beszédben feltűnést keltő dolog más álláspontot előadni Erdély jövőjére vonatkozóan, mint amit a romániai magyarság legitim vezetője képvisel a helyi lehetőségek és érdekek ismeretében. Markó Béla egy svájci mintájú, a szabadság, egyenlőség, testvériség földjeként működő Erdély vízióját festette fel. Sólyom László az anyaország és a többi nemzetrész egységéről és politikai autonómiáról beszélt. Azt hihetnénk, hogy ugyanannak az érmének a két oldaláról van szó, csakhogy ez nem igaz, s ezt Bukaresttől Brüsszelig minden diplomata tudja.
Vajon mi lenne ezzel az egész modern világgal felelős nemzetek és felelős politikusok nélkül? Mi lenne Amerikával, ha a függetlenség napját külön ünnepelnék az amerikai republikánusok és a demokraták. Ha a Bastille elfoglalásának napján Franciaország elnöke és miniszterelnöke nem állna egymás mellett a nemzeti tricolor felhúzásánál, hanem egyikük mondjuk elutazna a máig fontos volt afrikai gyarmatokra? És ellenkezőleg: vajon mi lenne Magyarországgal olyan politikai vezetőkkel, akik képesek újra a felelős nemzetek közé emelni, mint 1848 márciusában tették? Ugye nem lenne rossz?
Bokor Pál
