NOL * Lapzsemle * 2007. március 29.
„Gyurcsány már az őszödi beszéd előtt elvesztette a hitelességét”
Az SZDSZ elnökválasztása előtt interjúkat közöl a versengő jelöltekkel a Hírszerző. Fodor Gáborral készült beszélgetésüket tették közzé először.
„A kormányzat és saját pártja hitelességét kéri számon a liberálisoktól, és úgy látja: „most nem a folytonosságra van szükség, melyet Kóka Jánosnak tulajdonítanak, mert az eddigi politika folytatásával kiesünk a parlamentből”. Fodor Gábor megújulásról, sikerről és övön aluli ütésekről.”
Miért szállították egyik kórházból a másikba Kaszás Attilát?
A Népszava azt firtatja, mi történt, miután a Nemzeti Színházhoz mentőt hívtak a súlyos állapotban lévő Kaszás Attilához.
„Az tudott, hogy az élet-halál között szenvedő emberhez nem megfelelően felszerelt mentőautó érkezett. A következő kocsi érkezéséig idő telt el. Értesülésünk szerint a beteget először a Szent István Kórházba szállították, majd innen a kitűnően felszerelt Központi Honvéd Kórházba vitték. Nem tudni pontosan, hogy miért, hiszen a közvélemény számára ez a szállítás titokban maradt, a múlt heti hivatalos közlések ezt nem említették. Innen újra a Szent István Kórházba vezetett a nagybeteg ember útja, majd csak ezután került át az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe.”
Nemzetközi fórumon számol be egy vezető magyar bíró a bírákat ért újságírói támadásokról
Ugyancsak a Népszava adott hírt az MTI alapján arról, hogy a bíróságokkal szembeni, „az utóbbi időben megszaporodott, alaptalan, sértő és szakszerűtlen újságírói támadásokról” is szólni kíván a Somogy Megyei Bíróság elnöke a Nemzeti Bírói Egyesületek Nemzetközi Szövetségének Európai Bírói Egyesülete soron következő ülésén, Spanyolországban. Erről a megyei bíróság szóvivője tájékoztatott szerdán. Varga Rita közlése szerint Ujkéry Csaba felszólalásában „a média egyes képviselőinek, továbbá más, e körben publikáló személyeknek” a bírákkal, bírósággal szembeni viselkedése mellett beszámol a nyugdíjba vonuló és nyugdíjas magyar bírák helyzetéről.
Ujkéry Csaba a hír szerint neveket nem említett. Mégis ide tartozónak véljük, hogy szerdán a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete kerekasztal-beszélgetést szervezett a Képíró-ügy fejleményei kapcsán. A Wiesenthal Központ által felkutatott volt csendőrtiszt elleni eljárás akadozásának vizsgálata mellett általánosságban is szóba került, hogy felfedezhető-e valamilyen tendencia a második világháború utáni népbírósági eljárásokban elítéltek ügyében 1990 óta indult felülvizsgálati eljárásokban.
A beszélgetés egyik fő előadója volt dr. Kende Péter (nem a Páriszban élő politológus, hanem a 202-es választási kampány idején megjelent „A Viktor” című könyvével elhíresült közíró), aki nemrég adta közre a háborús bűnösök felülvizsgálati eljárásairól készült kutatásának eredményeit. Beszédes adat: 1992 és 2007 körülbelül 500 eljárás folyt ilyen ügyben. Ezek közül 100-at vizsgált dr. Kende Péter részletesen. Azokban az ügyekben, amelyeknél az indítványt megfelelő jogszabályra hivatkozva nyújtották be, a bíróság tehát érdembn vizsgálta az ügyet, 95 százalékos volt a flmentések aránya!
Ez nem véletlen, hanem tudatos bírói tevékenyság eredménye – mondta dr. Kende Péter. Véleményét megerősítette Sipos Péter történész professzor és Donáth Ferenc orvos, jogvédő is.
Döbbenetes – az egyház vezetése szégyenkezik
Március 15-én (a református egyház Szabadság téri, ifj. Hegedűs Loránt által vezetett gyülekezetében – a szerk.) ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen kiálltak az október 23-án jogtalanul fogva tartott, keresztyén hitében megalázott egyházközség mellett.
Ezt követően, ahogy az egyházközség elnöksége hálaadó nyilatkozatában írja: a Hazatérés Temploma gyülekezet – az esetleges újbóli meghurcoltatással is számolva – vonult át számos hazai és külhoni vendégével… a Nemzeti Múzeum előtt tartott központi állami ünnepségre… vállalva… evangéliumi közéleti misszióját… Magyarán: Hegedűs lelkész vezetésével árpádsávos zászlók alatt fütyülték szét az ünnepi megemlékezést, később Demszky beszédét. Mindez nem érte el az egyházi vezetés ingerküszöbét. Egyik informátorunk szerint tán azért, mert a Szabadság téren annyira biztos Hegedűs háttere, hogy az esetleges hivatalvesztés nyomán a lelkipásztorral együtt a gyülekezet is kiválna az egyházból.
Az általunk megkérdezettek ezt a fejleményt irreálisnak tartják, nem tagadva, hogy szűkebb közösségében Hegedűs tábora igen erős… Az egyházon belül se fönt, se lent nincs nagy támogatottsága, a templomot ugyanúgy meg tudja tölteni MIÉP-hívekkel, mint a Hősök terét.
(…)
„Döbbenetes, érzi ezt a zsinat elnöksége is, ezért kérte kivizsgálásra a közvetlen egyházi felettes hatóságokat” – mondja Görgey Géza református lelkész, akinek meggyűlt már a baja a Hegedűs famíliával. 2002-ben, még id. Hegedűs püspöksége alatt a pálfai lelkészt hatvan napra tiltották el az egyházi szolgálattól, mert tiltakozott a MIÉP egyházon belüli térnyerése ellen. „A vezetés szégyenkezik. Lehet, hogy naiv vagyok, mégis úgy látom, meg akarja oldani a helyzetet. Nem könnyű.”
Görgey szerint id. Hegedűsnek még mindig nagy a befolyása. A család a Dunamelléken, hívei révén, adott esetben püspököt is tud buktatni. S melyik püspök szeret megbukni?
Az antiszemitizmust pedig nehéz bizonyítani. „Mindannyian tudjuk, mi az, de nehéz igazolni. Egyre finomabban, kódoltabban beszélnek.”
Ám a „kis Hegedűs” más zenei kódot is talált. Azt állítja: sem ő, sem az egyházközség presbitériuma nem hívta meg Irvinget. A „történész” ugyanis a Gede Testvérek Bt. meghívására érkezett Magyarországra. (A közönség soraiban azért ott ült Hegedűs is.) A templomhoz tartozó színházterem bérleti díját, rezsiköltségét gyülekezeten kívüli magánszemély fizette. Hegedűs azzal is érvel: „A bérlés lehetőségét annak tudatában biztosítottuk, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiumában is sor kerül majd David Irving dedikálással egybekötött előadására.” Ehhez – segítőink szerint – püspöki hozzájárulás kellett (volna). Ami már cifra ügy.
A vádakra reagálva az egyházkerület főjegyzője hamarjában közleményt adott ki. A szöveg szerint anélkül adtak engedélyt a Gede Testvérek Bt. számára a bérleti díj számlájának kiküldésére, hogy tudtak volna a rendezvény tartalmáról. Amely mellesleg el is maradt. Görgey szerint egyik magyarázat sem hízelgő. Vagy látatlanban bólintottak rá a terem kiadására, vagy tudták, milyen rendezvényeket szoktak Gedéék tartani. (Ez utóbbi nem olyan nehéz.)
(Részletek a 168 Óra című hetilap mai számában megjelent, Túlcsordult a pohár – David Irving a Szabadság téren című cikkből.)

