Forrás: Népszava

„Azt remélem, hogy Magyarországon az emberi jogokat annyira tiszteletben fogják tartani, hogy nekem az emberi jogok védelmével nem kell foglalkoznom, mint ügyvédnek” – fejtette ki tegnap az MTV reggeli műsorában Grespik László, amikor a Kossuth téri tüntetés tavaly október 23-i feloszlatásáról kérdezték.

Változatos szerepekben képes feltűnni a közéletben Grespik László. Az egykori közigazgatási hivatalvezető ezúttal a polgárjogi harcosok köpenyébe bújt. Most éppen a Kossuth térinek címkézettek védelmében, akik heteken át vizelték szét módszeresen a teret. Merthogy Grespik szerint joguk volt hozzá, ráadásul spontánul gyűltek, a rendőrök pedig jogtalanul piszkálták szét ezt az árpádsávos zászlók alatt létrejött szimbiózist. Ember, sátor, illemhely és tér csodálatos összhangját.

Azt pedig mindenki beláthatja, hogy magyar ember nem jár balta nélkül. Mint elmagyarázta, „az arra jó, hogy leverjék a sátorcöveket, és jó arra, hogy adott esetben, mondjuk erdőben vagy ilyen helyen a gallyakat vágják”. Persze – a Kossuth téri kiserdőben. És nyilván könnyen belátható, hogy a benzines faszénnel töltött zokni is ott lapulhat bárkinek a zsebében – ha mondjuk gesztenyét akar sütni, kéznél legyen. Grespik lelkesen vezeti le a gyülekezési törvényből azt is, hogy zsíros kenyeret kenni a gyülekezés alapja, vagyis az ehhez szükséges kést magunknál tarthatjuk. Persze. A várost szétszedő tüntetők is csak a rossz levegő miatt viseltek maszkot. Ide sorolhatóak még a véletlenül felvett kockakövek, a Molotov-koktélok, a magától meggyulladó szemetesek és a széttört (minden bizonnyal silány munkával készített) padok is. Hogy ne csak kenyérrel lehessen vissza­dobni, ahogy azt Grespik tette.

Grespik a tárgyalótermekben és a kamerák előtt érzi igazán elemében magát. A napokban például a legnagyobb termet kérte a Fővárosi Bíróságon. Kijár neki, hiszen az emberi jogoknak ez a szigorú őre volt az, aki egy tárgyaláson nekiszögezte a bírónőnek a kérdést, hogy zsidó származású-e. A változatosság köpenye alól sok minden kilóghat. Attól függ, hogyan forgatják.

Markotay Csaba

Comments are closed.