Népszabadság * Majláth Mikes László * 2007. március 26.
Kéthavonta látogatom meg apámat, de nem szégyellem, hogy ilyen ritkán, mert az újpesti Megyeri temetőbe járok ki apám és anyám sírjához. Apám, Mikes György humorista (nem a londoni!), a Ludas Matyi főszerkesztő-helyettese, a Rádiókabaré szerzője, szereplője és szóvivője, a tévés Humoristák Klubjának elnöke 21 esztendeje halt meg, 57 évesen. Az idén pont annyi leszek én is, ha leszek. Apám még halála előtt sem vesztette el a humorát, s azt kérte tőlem, ha majd kimegyek meglátogatni a temetőbe, nehogy valami olcsó virággal szúrjam ki a szemét, inkább drága töltőtollakat és zsebórákat dugdossak bele a sírhantba. Megfogadtam a tanácsát, azóta minden temetői látogatásomkor egy kínai piacon vett töltőtollat vagy egy koreai zsebórát nyomok bele a sír földjébe.
Apámmal elbeszélgetek a dolgaimról, bár hívő ateista vagyok, de mégis lehetséges, hogy létezik az az égi kávéház, ahol apám a szívinfarktusos, szivarozó Somogyi Palival, a tüdőrákban elment Ősz Ferivel, az agydaganatos Árkus Jóskával és Marton Fricivel üldögél, pletyizik. Peterdi Pali az egyetlen, aki megkésve csatlakozott a társasághoz, ő vezette be Magyarországra a kocogást, ő találta ki a „Láb mindig kéznél van!” szlogent, nem csoda, hogy viszonylag sokáig élt. Peterdi folyton azzal vigasztalta magát, hogy a nagy számok törvénye alapján egyszer jönnie kell egy embernek, aki nem hal meg. Hát nem ő volt az.
Apámnak mindig beszámolok a legújabb politikai fejleményekről, de nem akarom felizgatni, ezért átigazítottam a történelmet. 1994-ig azt meséltem neki, hogy jól bevált a gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka. Aztán közöltem vele, hogy Horn Gyula lett a miniszterelnök, őt még jól ismerte külügyminiszter-helyettes korából. Apám nem sejtett semmit Berecz János struccfarmjáról, és annak is örült, hogy a frakciózó Demény Pált végre képviselővé választották a szocik. Amikor a Fidesz került hatalomra, már nem tudtam őt átejteni, különösen, hogy azt is megfigyelte, hogy az újpesti szovjet kőkatonát is kivitték a Megyeri temetőbe. Mondtam neki, hogy békés rendszerváltás volt, az MSZMP- és KISZ-górék nagyvállalkozók lettek, mint például Kapolyi, az eocénprogram atyja. Apám nem akarta elhinni, hogy Magyarországon nem akasztottak fel senkit, lövés se dördült, ez páratlan hazánk történetében. Annak nagyon örült, hogy Nagy Imrét és társait tisztességgel újratemették, és egy szimpatikus, szakállas ifjú egymaga kiűzte a ruszki csapatokat. Apám titokban mindig „nagyimrédista” volt, ellenzékisége abból állt, hogy az akasztás után már messziről kezitcsókolommal köszönt Nagy Imre lányának.
A Bokros-korszakot megérezte, mert Klárikának, a Fővárosi Temetkezési Vállalat sírgondozójának bt.-t kellett alakítania, hogy elszámolhassa az árvácskára és a murvára költött bevételét. Aztán újra visszajöttek a szocik, mintha mi sem történt volna, egy volt kisz-es, bizonyos Gyurcsány nagyvállalkozó lett a miniszterelnök, apám őt nem ismerte, de bízott benne. Különösen, hogy másodszor is megnyerte a választásokat. Az őszödi beszéddel és a tévé ostromával nem fárasztottam apámat, nem akartam, hogy forogjon a sírjában és kifordítsa a paprikavirágokat a helyükről. Néha így is valami dühös morgolódást véltem hallani a márvány sírkő alól. Anyám csak értem izgult, hogy ne legyen bajom, mert ő a III/III-nál volt gyors- és gépíró, de aztán kitört rajta az üldözési mánia, és apám előtt kilenc évvel távozott körünkből egy sikeres öngyilkosság formájában.
Halottak napján egy fél deci fekete címkés cserkóval is meglocsolom apám sírját, a pia vitte sírba, de azt nem is sejti, hogy az már nem is pálinka, csak cseresznyeízű szeszes ital, hála az Európai Unió szigorú szabványának. Apám örült, hogy beléptünk az Európai Unióba a KGST helyett, a NATO-t viszont ugyanúgy rühellte, mint a Varsói Szerződést. Legutóbb arról meséltem neki, hogy tele volt az utca árpádsávos zászlókkal, csak a nyilaskereszt hiányzott róluk, de akinek volt egy kis esze, az odaképzelte. Ezt meséld a Kóbi bácsinak!, mondta apám, 2007-ben már azt sem fogják tudni a tinédzserek, hogy éltek itt valaha nemzetiszocialisták. Azon is csodálkozott, hogy Csurka Pista már nem ír remek vígjátékokat, csak öszszeesküvés-elméleteket sző a Magyar Fórumban. A legnagyobb jobbszélső lett a Népszabadság pártrovatának exmunkatársa, ma egy profasiszta lapot szerkeszt. Megint marháskodsz, mondta apám, és lerúgott magáról egy göröngyöt. Miért nem beszélsz ősz atyáddal végre komolyan.
Komoly vagyok, mint egy jobbikos ifjú, feleltem neki, de a fiatalság egy törpe minoritása, az ifjú demokraták „leszadistagyilkosozták” Che Guevarát. Apám a szívéhez kapott, de már nem volt szíve hozzá. Megdöglenék kínomban a röhögéstől, mondta, ha nem lennék már rég halott. Nem kísérleteztem tovább a magyarázattal, mondtam apámnak és anyámnak, hogy nyugodjatok békében, és elindultam a főkapu felé. Végre rágyújtottam, bár apám szerint temetőben nem illik dohányozni. Ezt ma már csak a Habsburg Ottó tudja. Apám még hangosan utánam szólt, hogy legközelebb vigyek tintát is a töltőtollába, akkor majd megírja nekem, hogy tényleg olyan vidám hely-e a túlvilág.
