Népszabadság * Dunai Péter * 2007. március 26.
Az immáron második szankciócsomag kivédésére, az ENSZ-követelések életbeléptetésére csak két hónap haladékot kapott Teherán. Így megnőtt a valószínűsége, hogy belátható időn belül, talán még az idén hozhatnak egy harmadik, még az eddigi kettőnél is keményebb intézkedést. Amit azok, akik veszélyesnek ítélik meg Iránnak a nemzetközi közösséggel való szembeszállását, eszkalációját, akár egy erőszakos, katonai akcióhoz háttérül szolgáló lépésként is értékelhetnek.
A határidők vészesen egybeesnek azzal, amit az Egyesült Államok és Izrael egyes politikusai megjelöltek. Ők hozzávetőlegesen egy évre becsülik a „beavatkozási ablakot”, amíg katonailag közbe lehet lépni, hogy megállítsák Iránt. Mindenekelőtt abban, hogy kiépítse az atomfegyver megteremtéséhez szükséges, ipari méretű urándúsító kapacitását. Az egy éven túli, tehát a 2008 tavasza utáni időszakot úgy tekintik, hogy Irán visszafordíthatatlanul képessé válik (feltételezett) atomfegyver-programja megvalósítására. A feltételezés azonban egyre nagyobb valószínűséggel bizonyossággá válik. Erre utal, hogy szombaton az ENSZ BT-ben egyöntetű igennel voksoltak, Teherán két patrónusa, Oroszország és Kína is a szigorítások mellett szavazott.
A világ értetlenül keres értelmet Teherán lépéseiben. Rakéta/atomipara fejlesztésével, egyre aktívabb/agresszívabb regionális külpolitikájával, Irakban az amerikaiakkal való nyílt konfrontációra való törekvésével a Közel-Kelet meghatározó hatalma akar lenni? Ehhez nem elég sem olaja-földgáza, sem Peking és Moszkva jóindulata, sem a síita, vagy más mozgalmak (Libanon, palesztinok, Szíria, Irak) támogatására fordított olajdollárvagyon. A síita-szunnita szembenállás (amihez Teherán politikája is hozzá járult) a Közel-Kelet maradék stabilitását fenyegeti.
Ha más nem, az atomfegyver-rakétatechnikában Irán előtt járó Észak-Koreával való párbeszéd arra ösztönözhetné a teheráni vezetést is, keresse a kompromisszumot a világgal. Erre jelenleg kevés jel utal. Irán mintha csak a vesztébe rohanna, egy nappal a New York-i BT-szavazás előtt egy erősen vitatható helyzetben elfog 15 brit tengerészt. (2004-ben egy hasonló incidensben az elrabolt 8 brit katonát Teheránban megkínozták, kiverve belőlük a „beismerő” vallomást.) Ha az irániak gyorsan nem bocsátják szabadon a 15 katonát, (amire kevés esélyt látni), az Irán elleni csapásmérést szorgalmazók tábora tovább erősödik.
Az (atom)óra minkét oldalon ketyeg. Az irániaknál, hogy egyre nagyobb hatótávolságú, már Európát is elérő rakétáikat akár atomrobbanófejekkel szereljék fel, a másik oldalnak – elsősorban a legveszélyeztetettebb helyzetű Izraelnek – hogy a folyamatot lefékezendő, csapást mérjen az iráni atom/rakétatechnológiai központokra.
Addigra talán Teherán két támogatója, Peking és Moszkva is felülvizsgálja álláspontját. És Iránban is felülkerekednek azon józan erők (nem kevesen vannak), amelyek a megegyezést – és az iszlám papi rezsim szélsőségesei visszaszorítását akarják.
