A lipcsei könyvvásár testközelből
Népszabadság * Müller Fruzsina * 2007. március 26.
A vizes tavaszi hó megtapad az óriási üvegcsarnok tetején, és félhomályba borítja a nyüzsgő hangyabolyra emlékeztető vásárteret. Az üvegcsarnok csak a kiindulópont, innen nyílik a többi terem, majd azokból a következők. Lehetetlen mindent bejárni, főleg lábfájás nélkül, ezért csak úgy érdemes idejönni, ha az ember tudja, mit akar megnézni, meghallgatni.
Thomas Brussig Berlini orgia című felolvasása például izgalmasnak ígérkezik. Az 5. csarnok C313-as standján ugyan már foglalt minden szék, de az almazöld padlószőnyeg szinte kínálja magát ülőhelynek. Brussig viszont nem jön, sőt még hír sem érkezik róla, mígnem a technikus bemondja a mikrofonba, hogy az írónak talán mégis túl kényes volt a téma, és mivel lejárt a neki szánt félóra, jöhet a következő szerző.
A vásártéren kívüli felolvasásokon is érheti csalódás az embert. A Dresdner Bank kupolájába már csak meghívott vendégként lehetne beférni az ismert híradós személyiség, Ulrich Wickert letűnt értékekről szóló előadására. A Hugendubel könyvesbolthoz érve pedig kiderül, hogy a beszélgetést Wolfgang Tiefensee-vel, a lipcsei polgármesterből lett szövetségi közlekedési miniszterrel áttették másnapra, a vásár területére.
Azzal együtt, hogy sokan nemcsak a belépőjegy, hanem a tömeg és a standok lélektelensége miatt is inkább a belvárosi felolvasásokat választják, szombat reggel három kilométeres dugó alakul ki a vásárra vezető úton, estére pedig megvan az újabb rekord, több mint ötvenezer látogató egy napra. Igaz, hogy a standoknak koránt sincs olyan atmoszférájuk, mint mondjuk egy kis kocsmának, régi gázgyárnak vagy kastélynak, de a vásár igazgatója, Wolfgang Marzin szerint a lényeg, hogy az olvasó találkozzon az íróval. – Ez körülbelül olyan, mintha az autógyár elnöke személyesen magyarázná el, hogyan működik az autó, amely iránt érdeklődöm – mondja.
Ha első hallásra kicsit morbidnak tűnik is a hasonlat, az üzletember Marzin valószínűleg tudja, miről beszél. Hiszen a könyvkiadás is üzlet, és mire lenne jó különben a sok felolvasás, ha nem eladásra? A közönséget azonban ez nem látszik befolyásolni. – Csodálatos ötlet volt a könyvvásár, a legjobb, ami csak eszünkbe juthatott – lelkendezik egy nyolcvan fölötti házaspár, akik gyermekkönyv-bemutatókra járnak, hogy megismerjék az unokáknak szóló kínálatot. – Fontos, hogy a könyv, mint médium fennmaradjon – mondja egy hatvanas férfi, aki a volt NDK történelmi feldolgozásával kapcsolatos rendezvényeket látogat sorra. – A könyvvásár arra való, hogy az emberek többet olvassanak – véli egy szintén nyugdíjas hölgy a főtér melletti trabantos felolvasáson. Ő főleg szász témájú felolvasásokra megy el, és örül annak, hogy a könyvvásár Lipcsében van, mert így a „Wessi”-k is megismerik a várost, és talán nem fogják annyira mellőzni.
Kétségtelenül sokan utaznak más városokból a könyvvásárra. Egy negyvenes nő és édesanyja tíz éve járnak ide Dortmundból. – Hol lehetne egyébként Günter Grass-szal vagy Erich Loesttel találkozni? – kérdezik. Egy húszéves magdeburgi lány pedig annak örül, hogy ilyen sokan eljöttek még a havazás ellenére is. – Az embernek az az érzése, hogy keveset olvasnak ma az emberek, pedig ez egyáltalán nem így van – mondja.
Hogy pontosan mennyit olvasnak, nem lehet tudni, statisztika csak a könyvvásár látogatóinak számáról és a könyvek eladási adatairól készül. Ha ezeket vesszük alapul, akkor igen, sokat olvasnak ma az emberek. Legalábbis az a részük, amely nem a Németországban élő, majd négymillió funkcionális analfabétához tartozik.
A díjazottak
Szépirodalom: Ingo Schulze Handy (Mobiltelefon) című elbeszéléskötetéért. Műfordítás: Swetlana Geierin Dosztojevszkij-fordításáért. Szakkönyv: Saul Friedländer Die Jahre der Vernichtung. Das Dritte Reich und die Juden 1939-1945 (A megsemmisítés évei. A Harmadik Birodalom és a zsidók 1939-1945) című könyvéért.
