Az Országos Választási Bizottság elnökének lemondását követeli a Fidesz. A párt szerint Szigeti Péter nem pártatlan. Ezt egy két évvel ez előtti nyílt levéllel indokolják, amiben az OVB elnöke a többi aláíróval együtt nyilasmentegetéssel vádolt egy fideszes politikust; a levél miatti pert Szigeti a napokban jogerősen elvesztette.
Lemondásra szólította fel Szigeti Pétert, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökét a Fidesz frakcióvezetője, mert szerinte Szigeti Péter politikailag elfogult a Fidesszel szemben. Navracsics Tibor indoklása szerint az OVB elnöke a napokban többekkel együtt jogerősen személyiségi jogi pert vesztett Kupper Andrással szemben. A volt fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakcióvezetőt egy 2005-ben íródott nyílt levélben „nácimosdatással” és „nyilasmentegetéssel” vádolták, aki közleményében arra szólította fel többek között Demszky Gábor főpolgármestert és Hiller István „MSZP pártvezért”, hogy ne ünnepelje Magyarország szovjet megszállását, mert ezzel sérti több százezer meghurcolt magyar áldozat emlékét – tette hozzá a frakcióvezető. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, a bíróság indoklásában azt állapította meg, hogy a fideszes politikus nem adott alapot ezekre a minősítésekre, illetve, hogy a náci, nyilas, antiszemita vád a legdurvábbak közül való, ami csak lehetséges egy politikussal szemben.
Navracsics Tibor szerint a bíróság döntése azt mutatja, hogy az OVB elnöke politikailag elfogult a Fidesszel szemben, ezzel méltatlanná vált tisztére, mert nem tudja pártatlanságát, függetlenséget érvényesíteni. A Fidesz frakcóvezetője szerint azért is le kell mondania posztjáról az OVB elnökének, mivel a jövőben több fideszes népszavazási kérdést kell elbírálnia a testületnek.
Közölte: nem az a probléma, hogy Szigeti Péter szabadgondolkodó baloldali érzelmű állampolgár, hanem egy olyan testület elnöke, amelytől a törvények pártatlanságot és függetlenséget várnak el.
Arra a felvetésre, hogy ha Szigeti Péter nem reagál a felszólításra, akkor kezdeményezik-e leváltását, Navracsics Tibor közölte: ha a fideszes OVB-tagok úgy gondolják, akkor majd ők megteszik a szükséges lépéseket.
MTI

