Levelezés 2007-03-22 23:38
A jelképekről
Füzéki Bálint, e-mail
Az árpádsávos zászlók nyugodtan aludták évszázados álmukat a múzeumok raktáraiban és a szakkönyvek lapjain – a többi történelmi jelképpel együtt -, amíg a magyar fasiszta mozgalom, illetve párt jelképévé nem választotta. Ennél fogva nyert sajátos, a többitől eltérő jelentést: a fasiszta eszmeiségre való utalást.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy az ország felére – a másik felét már elfoglalta a szovjet hadsereg – kiterjedő uralmuk nem csupán a zsidók vesztét hozta volna, ez a jelkép nem csupán az ő érzékenységüket bántja. Kétségtelen persze, hogy a zsidóság volt leginkább áldozata a szervezett népirtásnak, az egyéni kegyetlenkedéseknek.
A majd féléves, egyre kisebb területre szoruló hatalom a „totális mozgósítás” időszaka is volt. Mit jelentett ez? Azt, hogy leventekorúaktól idősekig hozzávetőlegesen annyi katona halt meg, mint a doni áttörés idején, civilek tízezrei pusztultak el, kirabolták az országot, lábon elhajtották a marhákat, a gépeket is elvitték. A zsidóktól rablott ékszereket aranyvonat szállította ki, és elhurcolták a Szent Koronát, Budapestet és sok más várost szétlőttek.
Március 15-re más jelképek valók: Kossuth-kép, Petőfi-kép, Táncsics kiszabadításának képe. Vagy a forradalom betetőzéseképpen az éppen Debrecenben kikiáltott függetlenség és a független ország jelképe, a Kossuth-címer – benne az árpádsávok! – lenne méltó az emlékezéshez.
