SZÉKY JÁNOS
Ködös fenekek
Méd levelek
Valamikor a Brezsnyev-korszakban, még az enyhülés éveiben egy amerikai szakértő lehetőséget kapott, hogy megbízható szovjet közönségnek előadást tartson hazájáról, az ottani életforma áldásairól. Azt találta mondani, hogy a legeldugottabb farmon is automata mosógép működik. Mennydörgő kacaj. Amikor az előadó megkérdezte, mi volt ebben olyan mókás, azt felelték: „Maguk, imperialisták, sohase bírják abbahagyni a hazudozást. Mindenki tudja, hogy falun nincs vízvezeték.”
A magyar sajtó ugyancsak bámulatos találékonysággal képes a hazai fogalmi kereteket, gondolkodási patronokat, nyelvi folklórt a világ dolgaira alkalmazni, kiváltképp ha arról kellene tudósítania, hogyan értelmezi a világ a magyarországi történéseket. Nemrég az MTI egyik híre és annak további sorsa volt igen tanulságos. Az amerikai Külügyminisztérium évről évre országjelentéseket tesz közzé az emberi jogok és a polgári szabadságjogok helyzetéről. A 2006. éviről ezzel a címmel tudósít az MTI: Washingtoni jelentés Magyarországról: túlzott rendőri erőszak, antiszemita incidensek. Az olvasó azt hihetné, hogy a „túlzott rendőri erőszak” a belpolitikai kulcstémára, az október 23-i túlkapásokra vonatkozik, holott nem. Mint a bevezetőből is kiderül, itt elsőrendűen a „gyanúsítottak, különösen a romák elleni” erőszakról van szó, mint évek óta sajnos mindig. Október 23-át a bevezetőben meg sem említik. (Akik egyébként most fedezték fel, hogy a magyar rendőrség túlkapásokra képes, azoknak ajánlom a State Department jelentéseit is, évekre visszamenőleg.)
Még szerencse, hogy a szöveg első bekezdése tehát tisztázza a félreértést, gondolnánk, ha nem találnánk ugyanitt egy közönséges hogyishívjákot. A magyar nemzeti hírügynökség szerint az amerikai külügytől felsorolt gondok egyike a „kormányzati beavatkozás az állami médiumok szerkesztéspolitikai és személyzeti döntéseibe”. Apróság, hogy az eredetiben – a helyzetet már amúgy is leegyszerűsítve – „állami tulajdonú” médiumokról van szó. Ezek ugyanis nem „állami”, hanem közmédiumok – amint azt az MTI pontosan tudhatná. A nagyobbik baj az, hogy a washingtoni külügyminisztérium jelentésében nem ez áll, hanem a következő: „allegations of government interference in editorial and personnel decisions of state-owned media persisted”, azaz „továbbra is vannak olyan állítások, hogy a kormányzat beavatkozik az állami tulajdonú médiumok szerkesztési és személyzeti ügyeibe”.
Az állítás még nem tény, és a jelentés valóban egyetlen ilyen esetet sem ismertet, állítást is csak egyet: utal a levélre, melyet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének elnöke írt a miniszterelnöknek. Ebben viszont – emlékezzünk – nem „kormányzati beavatkozásról”, hanem „politikai kiszolgáltatottságról”, nem kormányról, hanem pártokról volt szó. Mindettől a nemzeti hírügynökség ismeretlen magyarítómunkása nem zavartatja magát, és lejjebb is megelégszik azzal, hogy betold egy idézőjeles „állítólag”-ot: „a magyar kormány… „állítólag” befolyásolta az állami médiumok szerkesztéspolitikai és személyi döntéseit”. A macskakörmöt – a bevezetővel együtt – csak úgy értelmezhetjük, hogy a közt szolgáló hírügynökségi munkatárs a washingtoni külügy állásfoglalásáról nem tudósít, hanem felülbírálja azt, merthogy ő jobban tudja – a felülbírálatot ebben a funkcióban egyébként másképp nevezik.
A közszolgálati átértelmezőművész hajlékony invencióját bizonyítja a bevezetőt záró mondat, miszerint „Beszóltak a Gönczöl-bizottságnak is.” Nos, nem szóltak be. Ha Washingtonban be akarnak szólni, akkor beszólnak, és nem olyasmit mondanak, ami egy bizonyos típusú hazai fülben beszólásként hangzik, nevezetesen: „a Gönczöl-bizottság bírálta az azonosítójukat letakaró és túlzott erőszakot alkalmazó rendőröket, a testületet mégis jobban aggasztotta, hogy a rendőrség miért nem oszlatta fel korábban a tüntetőket.” (Arra azért felhívom a figyelmet, hogy a jelentés precízen „tüntetőkről” és nem „békés megemlékezőkről” vagy járókelőkről beszél.) A „beszólás” terminus mindenesetre üde színfolt a tendenciózus félrefordítások között. Ha a nemzeti hírügynökség nem pontos, legalább legyen kúl, vaze.
A szöveg az indexen – és nyomában a Fidesz G-Portálján – már azzal a címmel jelent meg, hogy Az amerikai külügy alaposan leszólta Magyarországot, pedig csak annyira szólta le, mint például az Orbán-kormány idején, 1999-ben vagy 2000-ben (és valamivel kevésbé, mint 2001-ben, amikor éppenséggel „súlyos” gondokról beszélt). De annyi csúnyát sem mondott róla, mint az idén például Franciaországról. Hogy ne is említsünk egy csomó más országot, ahol az emberi és polgári jogok helyzete valóban rossz, rosszabb vagy gyalázatos.
Volnának egyébként ötleteim a közszolgáltatási híradás bulvár-, esetleg gonzó irányban való továbbfejlesztésére. Nevezhetnék például legközelebb a washingtoni Külügyminisztériumot Ködös Fenekeknek (épületét ugyanis a Foggy Bottoms nevű, alacsony fekvésű, párálló mocsaras részen emelték, és a gúnyolódók sohasem hagyják ki ezt a poént). Vagy például hívhatnák a State Departmentet tükörfordításban Állami – vagy apró, de vicces csúsztatással Államvédelmi – Osztálynak. Hiszen magyarul így értelmes, pontatlanságával sincs hiba, és olyan ütős.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 11. szám
