Forrás: Híradó

A Lidové Noviny cikkírója szerint az esemény a többségnek csak arra szolgált, hogy gyalázzák a kormányt és személy szerint Gyurcsány Ferencet

Magyarország az erőszakkal teli éjjel után az események felelőseit keresi. A kormány és az ellenzék egymásra mutogatnak – írja tudósításában szombaton a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap.

Az „Ősszel elkergetjük a kormányt” cím alatt közölt írás elején a szerző, Gregor Martin Papucsek, egy név nélkül nyilatkozó férfi szavait idézi, aki kifejtette: szomorúnak és szánalmasnak tekinti mindazt, ami ma Magyarországon történik. Az ünnepet úgy képzelné el, hogy a politikusok távol maradnának tőle, s nyugton hagynák az embereket. „Most azonban olyan zászlókat tűznek ki, amelyek alatt a II. világháború idején 600 ezer magyar zsidót deportáltak. Sokan a tiltakozók közül ezt nem is tudják. És ez a legszomorúbb…” – állította a nyilatkozó.

A nagyításhoz kattintson a képre

Ünnepelni kellett volna, de az esemény a többségnek csak arra szolgált, hogy gyalázzák a kormányt és személy szerint Gyurcsány Ferencet. Egész nap Gyurcsányt bíráló jelszavakat lehetett hallani – olvasható a lapban.

„A független megfigyelő szinte elcsodálkozott azon, hogy a kormányfő egyáltalán miért mutatkozott, amikor jól tudta, hogy mi vár rá. Másodszor akkor rökönyödhetett meg, amikor az ellenzék vezére, Orbán Viktor elmagyarázta, hogy a demokratikus rendszerben is lehetséges a kormány „elkergetése”. Ráadásul még az időpontot is kitűzte: ha a kormány takarékossági intézkedéseiről szóló őszi népszavazás után Gyurcsány nem távozik, a nép „disznólépésben” elkergeti” – írja a tekintélyes konzervatív újság.

A nagyításhoz kattintson a képre

A tiltakozó akciók a Fidesz nagygyűlésének békés befejezése után a második felvonásukba léptek, amelynek semmi köze sem volt az elsőhöz. A szerző szerint a tüntetők nagyon jól meg voltak szervezve, folyamatosan kommunikáltak egymással, de a rendőrség ezúttal mindenre fel volt készülve, s legyőzte őket. Budapest belvárosának a felét azonban ismét tönkretették, bár nem annyira, mint ősszel.

Jó hírnek tekinthető, hogy a rendőrség hétfőn lebontja a parlament előtti fémkordont. Kérdés azonban továbbra is, hogy mikor sikerül lebontani a mai politikai kordonokat a kormány és az ellenzék között – fejezte be írását a Lidové Noviny.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.