A Lidové Noviny konzervatív cseh lap „Ősszel elkergetjük a kormányt” című cikkében számolt be arról, ami tudósítójuk szerint történt a március 15-i ünnepségen Budapesten. Szerintük a tüntetők nagyon jól meg voltak szervezve.
Magyarország az erőszakkal teli éjjel után az események felelőseit keresi – tudósít szombaton a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap.
Szomorú és szánalmas
Az „Ősszel elkergetjük a kormányt” cím alatt közölt írás elején a szerző, Gregor Martin Papucsek, egy név nélkül nyilatkozó férfi szavait idézi, aki kifejtette: Szomorúnak és szánalmasnak tekinti mindazt, ami ma Magyarországon történik. Az ünnepet úgy képzelné el, hogy a politikusok távol maradnának tőle, és nyugton hagynák az embereket. „Most azonban olyan zászlókat tűznek ki, amelyek alatt a II. világháború idején 600 ezer magyar zsidót deportáltak. Sokan a tiltakozók közül ezt nem is tudják. És ez a legszomorúbb…” – állította a nyilatkozó.
Ünnepelni kellett volna, de az esemény a többségnek csak arra szolgált, hogy gyalázzák a kormányt és személy szerint Gyurcsány Ferencet. Egész nap Gyurcsányt bíráló jelszavakat lehetett hallani.
Ősszel elkergetik Gyurcsányt
„A független megfigyelő szinte elcsodálkozott azon, hogy a kormányfő egyáltalán miért mutatkozott, amikor jól tudta, hogy mi vár rá. Másodszor akkor rökönyödhetett meg (a megfigyelő), amikor az ellenzék vezére, Orbán Viktor elmagyarázta, hogy a demokratikus rendszerben is lehetséges a kormány elkergetése. Ráadásul még az időpontot is kitűzte: ha a kormány takarékossági intézkedéseiről szóló őszi népszavazás után Gyurcsány nem távozik, a nép disznólépésben elkergeti” – írja a tekintélyes konzervatív újság.
Jól szervezett tüntetők
A tiltakozó akciók a Fidesz nagygyűlésének békés befejezése után a második felvonásukba léptek, amelynek semmi köze sem volt az elsőhöz. A szerző szerint a tüntetők nagyon jól meg voltak szervezve, folyamatosan kommunikáltak egymással, de a rendőrség ezúttal mindenre fel volt készülve, és legyőzte őket. Budapest belvárosának a felét azonban ismét tönkretették, bár nem annyira, mint ősszel.
Jó hírnek tekinthető, hogy a rendőrség hétfőn lebontja a parlament előtti fémkordont. Kérdés azonban továbbra is, hogy mikor sikerül lebontani a mai politikai kordonokat a kormány és az ellenzék között – fejezte be írását a Lidové Noviny.

