2007. március 17. 19:30
Izrael mereven elutasította a kapcsolatfelvételt az új palesztin egységkormánnyal, és a vezető külföldi hatalmak első reagálása is meglehetősen óvatosnak mondható.
Egyelőre Oroszország reakciója volt a legpozitívabb. A moszkvai külügyminisztérium rövid közleménye szerint az új palesztin kormány „tekintetbe veszi” a nemzetközi közösség elvárásait.
A brit külügyi tárca „jó irányba tett lépésnek” minősítette a nemzeti egységkormány megalakulását. A londoni szóvivő ugyanakkor tartózkodott attól, hogy támogatásáról biztosítsa a Fatah-Hamász közös kormányának platformját. „Az új kormányt a tettei alapján fogjuk megítélni. Készek vagyunk együttműködni minden kormánnyal, amely a kvartett elveinek alapján áll” – utalt a külügyi szóvivő a közel-keleti válság megoldásán fáradozó nemzetközi négyesfogat (ENSZ, EU, Egyesült Államok, Oroszország) feltételeire.
Még ennél is visszafogottabb volt a washingtoni reagálás. Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője értésre adta: az Egyesült Államok kormánya mindaddig nem változtat a palesztin kormánnyal szembeni magatartásán, amíg annak alapállása nem változik. „Pozíciónk változatlan: olyan palesztin kormányra van szükség, amely a gyakorlatban eleget tesz a kvartett feltételeinek” – jelentette ki Snow.
A kvartett már korábban Izrael létezési jogának elismerését, az erőszakról való lemondást, valamint a palesztinok és Izrael között létrejött korábbi megállapodások betartását követelte a palesztin kormánytól.
Norvégia viszont már szombaton elismerte a palesztin egységkormányt. A skandináv ország nem tagja az EU-nak, viszont kulcsszerepet tölt be a közel-keleti békeerőfeszítésekben, egyúttal a Palesztin Hatóság egyik legfőbb anyagi támogatójának számít. A norvég fővárosban, Oslóban folytak azok a titkos tárgyalások, amelyek 1993-ben elvezettek a történelminek nevezett izraeli-palesztin békeegyezményhez. (MTI)

