Noha nem hétvégére esett 1848. március 15-e nem hétköznapi nap a magyar történelemben. Talán az első olyan és máig egyetlen olyan forradalom, amelyben a korabeli magyar társadalom mindegyik csoportja egymásra talált és azonosulni tudott a megmozdulás céljaival. Az Irinyi József által fogalmazott és Jókai Mór által stilizált „12 pont”, amelyben a márciusi ifjak nyilvánvaló tették, hogy „mit kíván a magyar nemzet”.
„Látó lelkem előtt: legelöl Petőfi”Ez a nap abban is különleges volt, hogy a Párizsban néhány héttel korábban kitört forradalom, és a pozsonyi országgyűlésen az egész nemzet számára irányt mutató szabadelvűek, Kossuth Lajos és társai, olyan módját választották a politikai továbblépésnek, amelynek támogatására a Pilvax kávéházban, a „közvélemény asztalánál” vitatkozó fiatalok is odaszánták magukat.
Az előző esti lázas készülődést követően a Fiatal Magyarország mozgalom tagjai és szimpatizánsai elindultak, hogy az egyetemi ifjúságot is megnyerjék az ügynek. Azaz a „12 pont” valóra váltásnak. A fent említett mozgalom olyan intellektuális csoport volt, amely politikai hitvallásáról Petőfi így írt egy Arany Jánosnak címzett levelében: „a Fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valóban szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyotakarók, azon fiatal Magyarországnak, amely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhákba akarja öltöztetni…”.
Az egyetemisták, különösen a joghallgatók, de ideszámíthatjuk az orvostanhallgatókat, köztük Korányi Frigyest is, készséggel támogatták a Landerer és Heckenast nyomdában a „Nemzeti dal” és a „Mit kíván a magyar nemzet?” előzetes engedélyezés nélküli kinyomtatását. A márciusi ifjak egyike Degré Alajos naplója így örökíti meg a történteket: „Amikor a fiatalok bevonulnak a nyomdába, hogy a Nemzeti Dalt önhatalmúlag kinyomtassák, Landerer szárazon mondta: »lehetetlen, nincs rajta engedélyezés«. Összenéztünk, nem tudtuk, hogyan kell csinálni. Landerer odasúgta: »foglaljanak le egy sajtót«. Irinyi József a nagy gépre rátette kezét e szókkal: »e sajtót a nép nevében lefoglaljuk: Erőszaknak ellent nem állhatók« -felelte Landerer.” Így aztán ki lehetett osztani a frissen, szabadon nyomtatott röplapokat.
Amikor később a tömeg Pest városközgyűléséhez vonult, és a tanácsterembe benyomult, Irinyi József volt az, aki felolvasta az immár kinyomtatott 12 pontot. Ezt a Rottenbiller Lipót által vezetett városi tanács elfogadta és aláírta, mint az országgyűléshez intézendő kérelmet. Még aznap megalakult a Közcsendi Bizottmány, amely a rendfenntartásért felet. Másnaptól működött a sajtóvétségek elbírálására alakult ideiglenes bizottság.
A Nemzeti Múzeum előtti tömeggyűlés, majd Táncsics kiszabadítása minden olvasó előtt ismert események. A jobbágyszármazású író azért volt fogságban, mert külföldön megjelent írásai sértették a Habsburg uralkodóházat és annak Magyarország felett gyakorolt befolyását, uralmát. Este a Nemzeti Színházban, Katona József „Bánk bán” című darabját adták elő. Ennek bemutatására, amihez nem kevés bátorság kellett még a nap folyamán kérték fel a társulatot a márciusi ifjak. Ugyanis a darab be volt tiltva, mivel – ahogyan köztudott – a meráni (német) uralkodói családból származó Gertrudis királynét gyilkolják meg benne. Miközben folyamatosan kárhoztatva van, mint a magyarokat elnyomó idegen hatalom megtestesítője.
Március 15-ét idézi fel fél évszázaddal az események után Jókai Mór, aki nagy szeretettel és tisztelettel emlékezik egykori, akkor már többségükben halott társaira: „Következzék ama hosszú sora a szellemalakoknak, akik már csak a lélekidézés szavára vonulnak végig látó lelkem előtt: legelöl Petőfi, utána Vasvári Pál, Irinyi József, Degré Alajos, Bozzai, Egressy Gábor, Vidats János, Vajda János, Csengery Antal, Sükey Károly, Emődy Dániel, Bulyovszky Gyula, Oroszhegyi Józsa, Irányi Dániel, Vas Gereben (Radákovics), Ludassy Mór, Pap Gábor, Lisznyai Kálmán, Bérczy Károly, Tompa Mihály, Arany János, Helfy Ignác, Kerényi Frigyes; utolsónak Pálffy Albert és akiket, bár korukra nézve nem, de szellemükre tekintve a fiatalok sorába kell számítanom, Nyári Pál Pestmegye alispánja és Rottenbiller, Pest város polgármestere.”
Mi volt a felsorolt személyek titka? Nem a saját érdekük, karrierjük, hanem Magyarország sorsa, fejlődése volt számukra a legfontosabb. Ezért készek voltak feláldozni életüket is, ahogyan sokan közülük később meg is tették. Ennek ellenére ez a nap különleges volt abban is, hogy magyarok, németek, zsidók és mások együtt akartak tenni azért, hogy Magyarország jobb legyen.
