NOL * Léderer Pál * 2007. március 15.
Csurka István viszaereszkedik az árnyékbaKép: Móricz SimonMagyarország kormánya nagyon gyenge lábakon áll, hiszen „kétszáz idegen katonát hozott az országba, hogy azok megvédjék a hatalmát” – David Irving „történész” nagy tetszést aratott ezzel, az izraeli katonai delegáció minapi látogatására utaló kijelentésével a MIÉP rendezvényének első szónokaként.
A holokauszttagadásért Ausztriában jogerős börtönbünetésre ítélt angol neonáci vendégszónok hazája birodalmi múltját és a szabadságot siratta, s arról beszélt, a nemzetközi zsidó összeesküvés ismert tételére utalva, hogy a brit birodalmat „külső ellenségeink belűlről pusztították el”. Úgy ítélte meg, hogy Európában üldözik az igazságot kimondó írókat, történészeket, és arról beszélt, hogy „német barátai” (vélhetően szintén holokauszttagadásért) németországi börtönökben senyvednek, holott, mint hangoztatta, ők nem bűnösök. „A bűnösök a vezetésben ülnek”.
David Irving 1956-ról szóló könyvét dedikálja a MIÉP színpada mögött Kép: Móricz Simon Irving szerint Magyarországra visszatért Rákosi és Gerő korszaka, ezért a magyaroknak ugyanúgy, mint 56-ban a vörös csillagot a magyar zászlóból, úgy most a „gonosz erőket” kell eltávolítania. Szerinte Magyarországot és Nagy-Britanniát ma az köti össze, hogy mindkettőnek hazug miniszterelnöke van.
A hallgatóságnak „világhírű történészként” bemutatott Irving szavaiból kiderült, kötélen lógva szeretné látni Bush amerikai elnököt és Blair brit kormányfőt, az általuk „Irakban elkövetett holokausztért”.
Felvonulók kérték: a Díszkard Kép: Móricz Simon A viszonylag gyér, legfeljebb néhány ezer fős tömegben kisebb izgalom támadt, amikor felfigyeltek rá, hogy egy fiatalember fején kipával jelent meg. Néhány tüntető rögvest hangos zsidózásba kezdett, és csak azért nem került sor tettlegességre, mert néhány kopaszra nyírt, hústorony rendező látványosan körbevette az „idegent”, aki, a rendezők gyűrűjében hamarosan a fotóriporterek és amatőr fényképészek és a szűnni nem akaró gyalázkodó megjegyzések célpontjává vált. – Gyalázat, hogy ezeket soha nem lehet innen kiseperni, mondta fiának egy középkorú férfi, kezében az elmaradhatatlan Árpádsávos zászlóval.

