Cipi Livni izraeli külügyminiszter felszólította az arab és a muzulmán országokat, hogy anélkül rendezzék kapcsolataikat a zsidó állammal, hogy megvárnák az izraeli-palesztin konfliktus megoldását.
Cipi LivniLivni az al-Arabíja arab tévécsatornának szerdán New Yorkban adott nyilatkozatában tette közzé felhívását, azt megelőzően, hogy fogadta őt Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár. Az izraeli külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Izrael és az arab országok kapcsolatainak rendezése szintén a zsidó állammal fenntartott kapcsolataik rendezésére és a „békeelképzelések elfogadására” ösztönözheti a Palesztin Hatóság mérsékelt tagjait.
Livni egyúttal üdvözölte, hogy az Arab Liga március végi csúcsértekezletén „felmelegíteni” készül az izraeli-arab konfliktus rendezését célzó, 2002-ben szaúdi kezdeményezésre elfogadott tervét. Ez a zsidó állam teljes körű elismerését és tartós békét kínálja Izraelnek, ha az visszavonul 1967-es határai mögé, létrehozzák a független palesztin államot, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne, s igazságosan rendeznék a palesztin menekültek sorsát. Livni korábban mindazonáltal jelezte, hogy a béketerv jelenlegi formájában elfogadhatatlan Izrael számára, s kérte, hogy a kezdeményezésből töröljenek mindenféle arra vonatkozó utalást, hogy az 1948-as arab-izraeli háborúban elmenekült palesztinoknak jogában állna hazatérni eredeti lakóhelyükre.
Az izraeli külügyminisztert később Washingtonban fogadta amerikai kollégája, Condoleezza Rice, aki megerősítette, hogy a jövő hét végén újra a Közel-Keletre utazik, hogy az izraeli-palesztin válság rendezéséről tárgyaljon. Rice nem tért úti céljaira, egyiptomi, izraeli és palesztin vezetők nemrégiben azonban közölték, hogy az amerikai külügyminiszter nemsokára felkeresi őket.
(MTI/AP/AFP)

