A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőjének március 15-vel kapcsolatos intelmei miatt tegnap több zsidó származású magyar értelmiségi fogalmazta meg bírálatát.
Szóról szóra
Pete Stark kaliforniai demokrata képviselő az első a washingtoni kongresszus tagjai közül, egyben a legmagasabb választott amerikai tisztviselő, aki kijelentette, hogy nem hisz Istenben – írta a Los Angeles Times kedden.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőjének március 15-vel kapcsolatos intelmei miatt kedden több zsidó származású magyar értelmiségi fogalmazta meg bírálatát – a Zsidók vagyunk és nem félünk című nyílt levelet eljuttatták az MTI-hez is.
A Vatikán nem tűri az antiszemitizmust – hangsúlyozta egy keddi nyilatkozatában Walter Kasper, a különböző egyházak közötti kapcsolatokért felelős szentszéki bíboros.
Polgári lakosság elleni erőszak bűntette miatt nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség Képíró Sándor ügyében – erősítette meg a Magyar Televízió esti Híradójának információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

