Forrás: Magyar Hírlap

A libanoni válság rendezését próbálja elérni a közel-keleti körúton lévő Javier Solana. A EU külpolitikai főképviselője két év szünet után a szíriai vezetéssel is tárgyal.

A brüsszeli csúcsdiplomata három országot érintő körútja első állomásán Bejrútban tárgyalt. Solana a hónapok óta húzódó libanoni kormányválság megoldására sürgette tárgyalópartnereit, többek között Fuád Szinjóra miniszterelnököt. Javier Solana Bejrútban hangsúlyozta: jó lenne, ha a felek az Arab Liga március 28-án kezdődő csúcsértekezletéig fel tudnák oldani a politikai patthelyzetet, amit a Rafik Hariri elleni merénylet okozott. A volt libanoni miniszterelnököt 2005-ben ölte meg egy autóbomba Bejrútban. A nyugatbarát kormány és a nemzetközi közösség Szíriát sejti a háttérben, Damaszkusz és az általa támogatott libanoni ellenzék ezt tagadja. A Hariri-gyilkosság volt a fő oka annak, hogy Brüsszel francia nyomásra jegelte a magas szintű tárgyalásokat Damaszkusszal. Most Solana Bassár el-Aszad szíriai elnöknél megpróbálja elérni, hogy Damaszkusz vesse latba a befolyását a libanoni helyzet rendezéséért. Ez azért is fontos Brüsszelnek, mert Dél-Libanonban több ezer európai uniós katona felügyeli a tavalyi Izrael-Hezbollah háborút lezáró tűzszünet betartását.

MH

Comments are closed.