Navracsics Tibor visszautasította a Fideszt ért sunyi antiszemitizmus-vádat
2007. március 6. (1. oldal)
Éles szóváltás zajlott tegnap a parlamentben a kormányfő és a Fidesz frakcióvezetője között amiatt, mert Gyurcsány Ferenc antiszemitizmussal vádolta meg az ellenzéki pártot. Az állításait megismétlő Gyurcsány nem reagált arra a felvetésre, hogy a miniszterelnöki rezidenciát kétszer is elkobozták zsidó tulajdonosától.
Kommunisták lakoltatták ki az Apró-villa tulajdonosát. A Szemlőhegy utca 42. alatti jelenlegi Gyurcsány-villában 1936-tól élt Sebestyén Aladár többszörösen kitüntetett háborús hős, aki a Weiss Manfréd alapította Ferroglobus Rt. vezérigazgatója volt 1922-től. A birtoklap szerint Sebestyén és felesége házát 1944. április 28-án, a német bevonulás után a faji törvények alapján a nyilasok nyilvántartásba vették. Azt nem tudni, hogy a család hogyan vészelte át a II. világháború borzalmait, de az biztos, hogy az 1950-es telefonkönyvben még Sebestyén Aladár szerepel a Szemlőhegy utcai ingatlan lakójaként. Rákosi hatalomra kerülése után egy 1948-ban kelt és 1949-ben bejegyzett fővárosi önkormányzati határozat alapján a Szemlőhegy utca 42. számú ingatlanban már Flank József is ott lakott, aztán a villát 1952-ben államosították. A földhivatali, köznyilvános dokumentumok között nincs arra nézve adat, hogy pontosan mikor került az egykori Sebestyén-villa Apró Antal használatába. Annyi bizonyos, Apró Antal 1947-ben még egy Dózsa György úti lakásban élt. Sebestyén Aladár 1952-től, a villából való kiköltöztetésétől egy Szent István körúti lakásban élte le hátralevő életét.Gyurcsány Ferenc a The Times angol lapnak adott interjújában antiszemitizmussal vádolta meg a Fideszt – kezdte napirend előtti felszólalását Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője a súlyos vádak miatt arra kérte a kormányfőt, hogy „most az egyszer” nézzen a szemébe, s ott helyben válaszoljon arra a kérdésére, antiszemitának tartja-e őt, illetve mutasson egy embert a Fidesz-frakcióból, akit annak tart. Gyurcsány Ferenc csak némán nézett, és rezzenéstelen arccal ült, nem reagált a felszólításokra. – A Fidesz a történelme során sohasem vállalt semmilyen közösséget egyetlen diktatórikus politikai rendszerrel, eszmével sem. Ez mindig is így volt – hangsúlyozta a legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője. Majd emlékeztetett arra a tényre, hogy van egy párt az Országgyűlésben, amely jogutódja a kommunista diktatúrával rokonságot vállaló pártnak. – A Fidesz 1988 tavaszán azért alakult meg, hogy ne legyen Magyarországon diktatúra – mondta Navracsics, aki visszautasította a miniszterelnök „sunyi” vádjait, amelyeket „egy angol újságolvasó nem tud ellenőrizni”.
*
Felszólította Gyurcsányt, hogy határolódjon el a 2005. áprilisi MSZP-kongresszuson elhangzott kódolt antiszemitizmustól, valamint Zuschlag János és Arató Gergely szocialista politikusoktól, akik a Terror Háza előtt eresztettek el antiszemita poénokat.
Mindezek után a frakcióvezető azzal szembesítette Gyurcsány Ferencet, hogy a Szemlőhegy utcai házat, amely ma a miniszterelnök rezidenciája, először a nyilasok vették el a zsidó tulajdonosától, majd miután visszakapták, az ötvenes években államosították, és a kommunisták vették el újból. Egyben feltette a kérdést: bocsánatot kértek-e a ház egykori tulajdonosától vagy az ő leszármazottaitól?
– Önök jönnek antiszemitizmussal? Önök vádolnak minket antiszemitizmussal? – zárta beszédét Navracsics Tibor.
Gyurcsány Ferenc válaszában azt mondta: „A rajtakapott gyermek indulatai, bár érthetők, de oktalanok.” Majd arról beszélt, hogy 1992-ben Göncz Árpád Parlament előtti beszédénél talán még a Fidesz is értette, miért nem lehet Árpád-sávos zászlókkal megjelenni a közterületeken. Szerinte a demokratikus véleménynyilvánításba nem férnek bele ezek a lobogók. Gyurcsány Ferenc úgy vélte, Magyarországon több százezer zsidó halt meg azon eszméknek köszönhetően, amelyek az Árpád-sávos zászlót vették elő szimbólumként, és ezeket a zászlókat ma a Fidesz újra használja. Lehet, hogy a nyilasok zászlója tartalmazott nyilaskeresztet is, de egy dolog biztos, százezrek, milliók számára a legszörnyűségesebb dolgot jelenti az Árpád-sávos zászló: a holokausztot – jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint a Fidesz a magyarázhatatlant próbálja megmagyarázni. A legnagyobb ellenzéki pártról azt is kijelentette a kormányfő, hogy elmossa a különbséget a korábban még létezett tisztességes konzervatív, jobbközép pártok és a szélsőséges, radikális nacionalisták és soviniszták között. Azt is felrótta a fideszeseknek, hogy egyetlen alkalommal sem mondtak megálljt az antiszemita kijelentéseknek, és nem utasították el a „zsidózó szélsőségesek” támogatását. Ezek után Gyurcsány Ferenc – vélhetőleg a Demokrata című újságra utalva – úgy fogalmazott: van egy hetilap, amely a hungaristákat hősként ünnepli, amely szégyene a jobboldalnak, s amelyet mint kedvenc hetilapját ajánlja a Fidesz, szerinte hatalmi önzésből és gyengeségből.
Rabomobilok a temetésen? A kormány a több mint egy éve tartó, és egyre képtelenebb terrorfenyegetettségről szóló vádjaival az ellenzék szimpatizánsait akarta megfélemlíteni – hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Soltész Miklós KDNP-s képviselő. A politikus elképesztőnek, a Kádár- és a Rákosi-rendszer intézkedéseihez hasonlította azt is, hogy legutóbb Illés Lajos zenész, zeneszerző temetésére kiküldték a rendőrséget, akik a szakrális eseményt végigfilmezték, és rabomobillal kísérték végig. Petrétei József igazságügyi miniszter úgy reagált, hogy a hatalom most is a közrendet és az alkotmányos rendet védte. Kuncze Gábor arról beszélt, hogy Orbán Viktor „médiahaknija” zajlik jelenleg, beindult a Fidesz papagájkommandója. Az SZDSZ elnöke szerint a legnagyobb ellenzéki párt addig akarja gyakorolni a választásokat, amíg nem Orbán Viktor győz. Szerinte a Fidesznek nincsenek programjai, alternatív javaslatai, mindössze a 300 százalékos gyermektelenségi adó, az iskolai körmösök bevezetése és a Budapest-minisztérium felállítása. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalása elején boldog nyugdíjas éveket kívánt a pártelnöki székéből hamarosan visszavonuló Kuncze Gábornak, akinek hangereje a régi maradt, de a humora már nem.
A T. Ház tegnap esti ülésén jóváhagyta a kábítószerügyi, valamint a fogyasztóvédelmi eseti bizottságok létrehozásáról szóló javaslatot. Nem vette viszont napirendre sem a Fidesz azon indítványát, amely megtiltotta volna a rendőrségnek a Frattini EU-biztos által is kifogásolt gumilövedékek használatát, akár már március 15-én is.

