Forrás: NOL

Mottónk: „a reggeli pésütit majszolva nézzük a sajtot”

NOL * Lapzsemle * 2007. március 12.

Mai zsemlénket az egységbontó Toró T. Tibor és Sógor Csaba nyílt levele, a magyar tálibok Amerika-ellenessége, Kövér és Martonyi egy-egy szállóigegyanús kijelentése, továbbá a pirézek teszik fogyaszthatatlanná. De van benne egy csomó link.

Fohász Markóhoz

Nyílt levélben fordult Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es képviselő és Sógor Csaba csíkszeredai RMDSZ-es szenátor Markó Béla szövetségi elnökhöz, hogy „éljen a Szövetségen belül újraválasztásával ismételten megerősített elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a magyar érdekképviselet egységes jelölt-listával álljon választói elé” – olvassuk a bukaresti Új Magyar Szó online kiadásában.

„A nem vagyunk egyformák, de összetartozunk« közösségösszetartó elv iránti javíthatatlan meggyőződés, az elmúlt évek következetes hídverési kísérletei és nem utolsó sorban közösségünk – választóink – egy jelentős részének elvárása arra késztet, hogy tegyünk még egy – utolsó utáni – összefogásra felszólító kísérletet.

Annak az eddig csak feltételezett de most már bizonyossággá vált ténynek tudatában, hogy az Európai Parlament romániai választásán való indulás törvény által előírt feltételét mind az RMDSZ, mind pedig Tőkés László püspök teljesítette, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke jelöltségét nevükkel és aláírásukkal több mint százezren támogatták, tisztelettel szólítjuk fel arra, hogy éljen a Szövetségen belül újraválasztásával ismételten megerősített elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a magyar érdekképviselet egységes jelölt-listával álljon választói elé” – áll a nyílt levélben.

A dokumentum megfogalmazói szerint ez az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetésén és elsősorban Markó Béla személyes akaratán múlik.

Ellenségmaximalizálás

a címe a Magyar Nemzet mai vezércikkének, amelyben a többi között ez áll:

„…még tavaly október 31-én adtunk hírt e lapban az afganisztáni Pandzsvaje faluból származó Hadzsi Nik Mohammed szavairól, aki az afgán hírügynökségnek így foglalta össze véleményét az Afganisztánt megszállókról és a tálibokról:

„A tálibokhoz akarok csatlakozni, mert a tálibok csak két embert öltek meg a falumból, míg a koalíciós erők egyetlen napon hatvanhármat.”

Hasonlóan beszélnek ma Libanontól Oroszországon át Magyarországig.”

Ugorgyunk. De maradjunk a szellemnél.

Pusztul, sorvad a magyar

„Mint Wass Albert mezőségi magyarjai, úgy pusztul, sorvad immár egész népünk” – jelentette ki az erdélyi magyar költő, író mellszobrának sükösdi avatásán Kövér László. A Fidesz országos választmányának elnöke a jelen kérdéseiről úgy fogalmazott: „Fogyunk, erőtlenedünk, gazdasági, biológiai tartalékaink kimerülőben, gyerekeink, unokáink jövője eladósítva, maradék vagyonunk kótyavetye alatt.” Beszédében szólt a fiatalokról is, akiket véleménye szerint idegenbe tanácsolnak, törvényekkel sterilizációra,ér pornográfiára ösztönöznek, iskoláiktól megfosztanak, a média által pedig szisztematikusan butítanak.

Kövér Lászlót a Népszava idézte.   Ugyanott botlottunk bele Martonyi János volt külügyminiszterbe is. Szerinte Magyarországnak küldő jogállami kontrollra van szükgége,

„mert nem tud megállni önmaga lábán, nem tudja megvalósítani saját erejéből a demokratikus intézmények tartalmi működését.  Egy Budapesten megrendezett nemzetközi konferencián Martonyi János megállapításait arra alapozta, hogy az ország nem tudja levonni a politikai következtetést egy kormányzat teljes gazdasági, erkölcsi kudarcából. A rendezvényen Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kiemelte: az európai örökség fogalma a plurális demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét, valamint a zsidó-keresztény erkölcsi értékrendet jelenti.”

A NOL-nál man spricht Deutsch, úgyhogy megnéztük, hogy mit ír rólunk a Budapester Zeitung. Semmi jót.

Megkérdőjelezett vendégszeretet

Semmi köze a valósághoz annak, a magyarok által  időtlen idők óta magukra aggatott  sztereotíp önértékelésnek, amely szerint rájuk külföldön mint különösen vendégszerető népre tekintenek – állítja a cikkró, aki a Világgazdasági Fórum Utazás és Turizmus Jelentéséből idézve azt írja: Magyarország a 100.  helyen áll azon  a 124-es listán, amely az országokat lakosainak a turistákkal szembeni beállítottsága alapján rangsorolja. Az ok a magyarok elutasító magatartása és  gyér nyelvismeretük.

A német nyelvű budapesti újság szerint ehhez társul még a magyarok idegenellenessége is. Ezzel kapcsolatban ismerteti a Tárki nemrég közzétett jelentését, amelyből kiemeli, hogy a megkérdezett magyarok 68 százaléka a pirézeket sem engedné be  az országba.

Itt az ideje, hogy bezárják a Tárkit, amely az ország rossz hírét kelti a nemlétező népcsoport iránti ellenszenv tényének terjesztésével.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.