(Március 15. emlékére)
Népszabadság * Mile Lajos * 2007. március 13.
Mottó: „…egyedül azt várom el az embertől, hogy a világnézete ne vegye el a józan eszét…” (Gombrowicz)
Mire számítok március 15-én? Mire számítanék? Taxis blokádra. Még szép! Már látom is magam előtt, amint fellobogózott taxisok ünnepélyes felháborodással megelégelik a rabigát, no meg a benzinárakat, az egyéb költségekről, megélhetés nehézségeiről nem is beszélve. Ráadásul úgy érzik, nekik bizony hazudtak. Nem is kicsit. Nagyot. És nem csak a benzinárakról.
Valamilyen titokzatos szakértelemtől vezéreltetve megszállják a főváros stratégiai pontjait, a kivezető útvonalakat; megbénítják a közlekedést. Árpád sávos emtézék és ifák mintegy külső segéderőként sorakoznak támogatásukra, vidéken hasonló szervezettséggel és hatékonysággal zajlanak az események. Rendkívüli kormányülés. Egyeztető tárgyalások kezdődnek a felek között, Veres János pisilni szalad. A Fidesz karitatív szervezete zsíros kenyeret, teát, itt-ott kisfröccsöt osztogat a felkelőknek. A spontán megmozdulás elsöpri az előre eltervezett menetrendet, az Erzsébet híd eleve blokád alatt, a Múzeum lépcsőin tavalyi avart kerget a kelekótya szél, Lamberg egy lerohadt Combinóban lapít. A köztársaság elnöke tábornoki egyenruhában, emelkedett tónusban szólítja fel a hadsereget, hogy ne avatkozzon az eseményekbe, tartózkodjon az erőszaktól. Mindezért az ellenzék később hősként tiszteli.
A blokád szinte hermetikusan zár, a megmozdulás vezetője titokzatos telefonokat bonyolít egy rejtélyes központtal, a vonal túlsó végén többen Kövér Lászlót gyanítják. Közben a kormány ellentüntetést szervez: az MSZP Ságvári Endréről elnevezett ifjú gárdistái csegevarás pólóba öltöztetett tömeget mozgósítanak a Kossuth térre. Addig a rendőrség lebontja a kordont, hisz művelet zajlik a területen.
A kormány pedig az alkotmányosság, a törvényesség, az emberiesség talaján áll. Megingathatatlanul. A rendőröknek megtiltja a vipera, a baseball ütő és a bokszer használatát, a gumilövedékeket eper ízű rágógumira cserélteti. Higgadtságát rendíthetetlenül megőrzi, aki felelőtlenül zsidó üldözést emleget, terroristákkal fenyegetőzik, azt szigorúan bünteti, leváltja, kiröhögi. Kerül minden olyan megnyilvánulást, ami félreérthető, ami fölösleges ijedelmet kelthet. Saját józan esze és okos tanácsadói vélemények alapján tökéletesen tudja: az olcsó antiszemitázás ugyanazt a metodikát követi, mint a valamikori zsidózás, és céljuk is megegyezik. A szociális feszültségek elfedésére, a tehetetlenség és a tehetségtelenség leplezésére szolgál. Komoly gondokat igyekeznek vele eltakarni, egyébként meg súlyos személyiségzavarról árulkodik. S mivel félelmet kelt, aljas és rágalmazó, szigorúan büntetendő. A terroristák emlegetése – az utóbbi idők eseményeit ismerve – szintén nem veszélytelen. Ha az illetékes hatóságoknak ilyenfajta szervezkedésekről tudomásuk van, derítsék fel, ártalmatlanítsák! Csendben, okosan, ugyanis nem vagyok meggyőződve, hogy erre a leghatékonyabb eszköz a sajtótájékoztató. Aki mégis csak szájal és rémisztget: alkalmatlan, tehát le kell váltani. Azt a pár idiótát pedig, aki zavaros rigmusokat farigcsál, krokodil részegen számszeríjjal hadonászik, ismeri Kennedy gyilkosát, tud repülni és ő Napóleon, nos, hozzájuk ki kell hívni az ápolókat. Ha mégis miattuk ez a nagy pánikkeltés, akkor bizony meg kell szakadni a röhögéstől, csak éppen beszarni nem szabad. Hiszen hol van legalább egy Potyka bácsi? De egy bölcs, tisztességes vezetés mindezzel tökéletesen tisztában van.
Természetesen azt sem engedi, hogy a budapesti rendőr főkapitány egy kafferbivaly érzékenységével és egy vízitehén intellektusával viselkedjen a kényes helyzetben. Inkább utasítja a parancsnokokat, hogy minden szolgálatban lévő rendőrnek adjanak egy ezrest (apróban!), biztos, ami biztos. A kokárda mellé a rendőrök megkapják az azonosító számukat, minden előírásszerűen történik, s mindenki tudja: a törvényesség nem kegy, hanem kutya kötelesség.
Az egyeztetések ezalatt folyamatosan zajlanak, a közhangulat kezd változni, március 21. körül határozott fordulat érzékelhető, s mire eljő április 4. és véget érnek a Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN), megegyeznek a felek, feloszlik a blokád. Futótűzként terjed a hír, hogy Petőfi hazaért, meghozta Morvai, és a végkifejletben fölfénylik a pátosz. A környező országok meghatódott népeinek ajakin fölzeng az ének: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!”
