Népszabadság * Sárközy Júlia * 2007. március 13.
A magyar politikáról vitatkoztak a francia határon veszteglő részeg kamionosok, és antiszemita kijelentéseket tettek társukra, aki önvédelemre hivatkozott vallomásában, amikor a rendőrök a késsel elkövetett gyilkosság okáról kérdezték.
Az olasz-francia határváros, Ventimiglia kamionparkolójába nagy erőkkel, összesen húsz autóval szombat éjszaka kivonult rendőrség, csendőrség és pénzügyőrség jegyzőkönyve szerint az itt talált magyar sofőrök erősen ittas állapotban voltak. A gyilkossággal vádolt és letartóztatott magyar férfi szerint egyik társuk születésnapját ünnepelve indulatos vita robbant ki közöttük a magyar politikáról. Elmondása szerint nyolcan támadtak rá, és antiszemita megjegyzésekkel illették.
A 43 éves kamionsofőr mellé hivatalból rendelt ügyvédnő, Chiara Bergonzi lapunknak elmondta, hogy a védence által vasárnap délután a börtönben tett vallomás érvénytelen, hiszen a San Remó-i ügyésznő ügyvéd nélkül hallgatta ki a feltételezett tettest. Bergonzi hétfőn beszélt védencével, aki azt állítja, önvédelemből ragadta meg a nála levő konyhakést, amelyet útjai során Spanyolországban vásárolt. Ez huszonkét centiméteres pengéjű kés, de nem vadásztőr, ahogyan az olasz hírügynökségi jelentések állítják. Az ügyben az is újabb fordulat, hogy az első hírekkel ellentétben nemcsak egy, hanem két magyar kamionsofőrt tartóztattak le, a másodikat csak tettlegességgel vádolják, de őrizet alatt van további két magyar is, akiket szintén a kés által okozott sérülésekkel szállítottak kórházba.
Az ügyvédnő jelenleg a többi magyar kamionsofőrt keresi, akik közül néhányan ugyanannak a budapesti székhelyű nemzetközi fuvarozócégnek az alkalmazottjai, mint a gyilkossággal vádolt férfi.

