Sólyom László köztársasági elnök tegnap aláírta a március 15-i kitüntetési listát. Az államfő erdélyi magánlátogatása miatt csütörtökön nem vesz részt az állami zászló felvonásán, de délután már a Parlamentben ott lesz a kitüntetési ceremónián és este a Művészetek Palotájában, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet. A rendőrség nagy erőkkel és szigorú biztonsági ellenőrzésekkel készül az ünnepre.
Aláírta tegnap a március 15-i kitüntetések adományozását Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő idén egyetlen jelöltet sem utasított vissza. A legmagasabb kitüntetések közül Kossuth-díjat 21-en, Széchenyi-díjat 18-an kapnak. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal egy jelöltnek ítélték oda, míg a középkereszt polgári tagozatát 16-an, a tisztikeresztet 26-an vehetik át csütörtökön az Országház épületében.
Az elnöki palota tegnap lapunk kérdésére cáfolta azt a lapinformációt, hogy Sólyom László az ünnepet „belpolitikai megfontolásokból” tölti Erdélyben, mert nem akar együtt részt venni a megemlékezéseken Gyurcsány Ferenccel.
Más forrásból egyébként lapunk úgy értesült, hogy a Fidesz képviselői jelen lesznek a március 15-i állami ünnepségen. Az ünneppel kapcsolatban tegnap döntött a párt elnöksége és a határozatokat ma tárják a nyilvánosság elé.
A köztársasági elnök március 15-én részt vesz a Parlamentben az állami kitüntetések átadási ceremóniáján, ott fog állni majd Gyurcsány Ferenc kormányfő mellett – fogalmazott kérdésünkre Wéber Ferenc, az elnöki hivatal sajtófőnöke. Hozzátette, az elnök erdélyi programját úgy szervezték, hogy visszaérjen az átadási ünnepségre. Sólyom László este megjelenik a Művészetek Palotájában adott ünnepi koncerten is, ahol a miniszterelnök mond rövid ünnepi beszédet.
A köztársasági elnök az RMDSZ felkérésére az ünnep előestéjén mondja el ünnepi beszédét Kolozsváron a Magyar Operában. A beszédet a Duna Televízió élőben közvetíti, így a magyar megemlékezés részévé is válik – közölte Wéber. A program szerint az Operában az államfő az RMDSZ elnökével, Markó Bélával közösen kitüntetéseket ad át.
Az elnöki palotától kapott információ szerint Sólyom László háromnapos erdélyi körútját hónapokkal ezelőtt kezdték szervezni, az RMDSZ, illetve erdélyi civil szervezetek kérése alapján, majd a február 12-i hivatalos bukaresti látogatáskor véglegesítették a programot. Annak, hogy az államfő nem hivatalos, magánlátogatáson épp Erdélyben tölti március 15. délelőttjét, több oka van. Az egyik, hogy az elnök által 2006 tavaszán indított, a Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat legutóbbi témája a szórványban élő magyarság volt, az út tehát lehetőséget kínál a személyes tapasztalatszerzésre. Az elnök ma Fehéregyházára látogat, ahol egy emlékmű tanúskodik arról, ott látták utoljára Petőfi Sándort. 15-én délelőtt Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen Tőkés László református püspökkel együtt mond beszédet. Onnan indul haza Budapestre.
Március 15. megünneplése tegnap a parlamentben is téma volt. Ilyen rossz kedvvel még nem készült az ország ünnepre, mint most – jegyezte meg napirend előtt Herényi Károly. Az MDF frakcióvezetője arról beszélt, készülődés helyett sajnos inkább azon töprengenek az emberek, kell-e majd félni március 15-én. Herényi a teljes politikai elitet felelőssé tette azért, mert, mint mondta, „ellopták” az emberektől az ünnepeket. Arra figyelmeztette a képviselőket, még van három nap a pótvizsgáig, s itt a lehetőség, hogy kijavítsák azt, amit október 23-án elkövettek. Akkor szerinte a politikusok megbuktak. Az MDF frakcióvezetője arra intett, az ünnepen a szónokok a nemzeti összetartozást hangsúlyozzák és ne mást, ez az ünnep ugyanis ezt jelképezi. A parlamenti patkóból arra kérte az embereket, március 15-én egy szál virággal keressék fel a 48-as forradalom emlékhelyeit, és a pártok frakcióvezetőinek nemzetiszín szalaggal átkötött dobozokban tulipánt ábrázoló kitűzőket adott át, kérve, a béke jeleként a kokárda mellé ezt viseljék az ünnepen a képviselők.
Cs. R., F. Á.
Keretes cikkek
Schweitzer József: nincs miért bujkálni
„Saját hazánkban, fővárosunkban nincs miért bujkálni, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy március 15-én mit akar csinálni” – mondta lapunknak Schweitzer József. A nyugalmazott országos főrabbi éppen ezért nem ért egyet a Mazsihisz elnökének, Feldmájer Péternek minapi felszólításával, amelyben azt ajánlotta a zsidó származású honfitársainak, hogy maradjanak otthon a nemzeti ünnepen. Schweitzer a Népszavának kifejtette: ezt a döntést minden zsidó és nem zsidó vallásúnak a maga lelkiismeretére kell bízni. Sőt szerinte inkább azoknak kellett volna felszólítást írni, akik március 15-ét, az összetartozás ünnepét rendzavarásra akarják használni, és azoknak kellene otthon maradniuk, akik nem nemes gondolattal készülnek az ünnepre. A nyugalmazott főrabbi utalt arra a történeti tényre, amely szerint az 1848. március 15-i eseményeket követően két nappal megjelent az akkori úgynevezett zsidó ügyeket kezelő bizottmány nyilatkozata, amely a március 15-i események hatására kinyilvánította: a zsidó vallásúak csak a vallásban különböznek másoktól, de minden más tekintetben magyarok. Feldmájer Péter a múlt héten a Reuters hírügynökségnek adott korábbi nyilatkozatát megerősítve azt mondta: minden zsidó származású honfitársának azt ajánlja, maradjon otthon a március 15-i nemzeti ünnepen, mert szerinte régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon. Tegnap a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt is mondta: nem fizikai, hanem lelki bántalmazástól tartanak és szerinte nem gyávaság, hanem jól megfontolt gondolat távol maradni a nemzeti ünnepi rendezvényektől. Szerencsétlennek nevezte a Mazsihisz vezetőjének ajánlását tegnap az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség is. Közleményük szerint „március 15. a zsidóké is. Március 15. azoknak az ünnepe, akik azonosulnak a szabadság eszméjével”. Három zsidó szervezet, a B”nai B”rith Budapest, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért elfogadhatatlannak nevezte, hogy „felelős zsidó vezetők március 15. kapcsán indokolatlan pánikot, fölösleges hisztériát keltenek”.
Szigorú ellenőrzés
Szigorú ellenőrzésekre készül a rendőrség az állami ünnepségek budapesti helyszínein. Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka azt mondta, a Kossuth téren, a Március 15. téren, a Nemzeti Múzeumnál és a Művészetek Palotájánál úgynevezett kettes fokozatú biztonsági zónát hoznak létre, ahol szigorú ellenőrzésekre és megelőző védelemre készülnek. Valamennyi helyszínt bekamerázzák és légtérzárlat is lesz. Minden kiemelt helyszínen magaslati figyelőpontokat létesítenek, ahol az őrezred távcsővel és rádióval felszerelt, civil ruhás munkatársai kísérik figyelemmel a rendezvények résztvevőit, hogy kiszűrjék azokat, akik nem az ünneplés szándékával érkeznek a helyszínre. Március 15-én a rendőrök kokárdát és azonosító számot is viselnek majd, de nem fognak fekete maszkot használni. Bene László országos rendőrfőkapitány korábban bejelentette: méltóságteljes és nyugodt ünnepre készülnek. Ha szükséges, gumilövedéket is használhatnak majd az erre kiképzett egységek, de csakis parancsnoki utasításra, akkor is meghatározott irányba és csak lábra tüzelhetnek.

