Az őszi események alapvető változásokat eredményeztek a magyar belpolitikában. A rendőrszékház elleni támadást még lehetett egyszeri, kivételes esetnek tekinteni, az október 23-án történtek után azonban már másképp gondolkodnak az emberek az utcai zavargások bekövetkeztének lehetőségéről. Jelenleg a többség számol azzal az eshetőséggel, hogy a nemzeti ünnepen valami történni fog, és a pártok március 15-ével kapcsolatos kommunikációja is ezt az érzetet erősíti. Akár valós az esélye annak, hogy hasonló eseményekre kerül sor, mint ősszel, akár nem, az ünnepi készülődés hangulatára végérvényesen rányomta a bélyegét a szélsőséges csoportok szervezkedéséről, a gumilövedékek használatáról szóló vita, amely ott folytatódott, ahol tavaly abbamaradt.
A játszma folytatódik
A két nagy párt között tehát szinte ugyanaz a politikai játszma zajlik, mint korábban, ugyanazon panelek mentén: a kormányoldal ismét azzal vádolja a Fideszt, hogy felelőtlen módon utcára viszi a politikát, és feszültséget szít, míg az ellenzéki párt provokációt emleget, és nem mulasztja el felhívni a figyelmet a „brutális rendőrtámadások” lehetőségére. Az MSZP és a Fidesz egyaránt jó előre megpróbálja a saját értelmezési keretébe helyezni az esetleges rendbontásokat, már most magyarázatot adva a lehetséges rendkívüli események kialakulására.
Az őszi vita kiújulása azt mutatja, hogy a pártok vajmi keveset okultak a korábbi történésekből. A zavargásokkal kapcsolatban képviselt szélsőséges álláspontjuk inkább rontott, mint javított pozíciójukon, és nagyban hozzájárult a politikából kiábrándultak táborának növekedéséhez. Gyurcsány Ferenc ezúttal megpróbált ugyan egy a választóknak vélhetően szimpatikusabb üzenetet is megfogalmazni, és a politikaellenes hangulatot kihasználva arra szólította fel a pártokat, tanúsítsanak önmérsékletet március 15-én. A politikai tartalmú beszédektől mentes ünneplésre vonatkozó javaslatával azonban teljesen ellentétes irányú lépés volt a Fidesz összekapcsolása az antiszemitizmussal, ami ugyancsak a később esetleg bekövetkező utcai megmozdulások előzetes interpretálását hivatott elősegíteni. Tehát a kormányoldal ahelyett, hogy a rendőrök azonosítószámának, illetve a gumilövedékek használatának kérdését próbálta volna időben és megnyugtatóan rendezni, az ellenzéki párt felelősségének hangsúlyozására koncentrálta erőit. A kormánypártok nem tettek érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a rendőri túlkapások veszélye ne legyen napirenden, így ha a nemzeti ünnepen akár csak egyetlen rendőri atrocitás is történik, felhasználható lesz a kormánnyal szemben. Mint ahogy bármiféle szélsőséges akció a Fideszt teszi támadhatóvá a sokak által vitatott helyszínválasztása miatt.
Egymásra mutogatva
A radikális kijelentéseket megfogalmazó, egymást hibáztató kommunikációval a pártok tovább rombolhatják a politika iránti közbizalmat, míg a mérsékeltebb hangnemet választó MDF ismét profitálhat az emberek kiábrándultságából. A fórum által ősszel elfoglalt álláspont jóval közelebb állt a többség zavargásokkal kapcsolatos véleményéhez, és a párt támogatottságának növekedését eredményezte. Hasonló elmozdulást tapasztalhatunk most is a közvélemény-kutatási adatokat nézve, ami azt bizonyítja, hogy a feszült politikai időszak különösen alkalmas arra, hogy az MDF megkülönböztesse magát – mindenekelőtt a hangnemet és a stílust illetően.
A kisebbik ellenzéki párt politikájának tartalmi elemei vélhetően kevesebb szerepet játszottak a népszerűség emelkedésében. A középosztály érdekeinek képviselete már egyre jobban az MDF-hez kötődő üzenet ugyan, ám kérdéses, hogy mindez eljut-e a címzettekhez, beazonosítható-e egyáltalán a célcsoport. A két politikai oldal éles szembenállása és általában véve a politikával kapcsolatos nagyfokú elégedetlenség közepette viszont egyre szimpatikusabbá válhat a választóknak a magát „harmadik erőként” aposztrofáló, „józan politikát” hirdető fórum, amelynek elnöke egy szál virággal ünnepelne március 15-én, visszavéve az ünnepet a politikától.
A politikai szereplőknek azonban fontos szimbolikus esemény március 15. Az ünnepi rendezvények lehetőséget adnak a politikusoknak az ország nyilvánossága előtti megjelenésre, megszólalásra, az ekkor elhangzó beszédek pedig jelentős figyelemre számíthatnak. Teljesen racionális tehát, ha pártok képviselői nem kívánnak távol maradni az ünneptől, így meglehetősen álságos ennek szorgalmazása, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a miniszterelnök is végül úgy döntött, hogy felszólal a Művészetek Palotájában.
Az államfő szerepe
Egy évvel ezelőtt az állami kitüntetések adományozása körüli vita fémjelezte a nemzeti ünnepet, és nagy port kavart az elmaradó kézfogások ügye. Bár az Alkotmánybíróság egyelőre nem döntött a köztársasági elnök idevonatkozó indítványáról, azaz továbbra sem tisztázódott annak kérdése, van-e mérlegelési lehetősége az államfőnek az előterjesztések aláírása előtt, Sólyom László ezúttal várhatóan nem konfrontálódik a kormánnyal a kitüntetések kapcsán. Bármilyen rendkívüli esemény azonban ismét előtérbe helyezheti az államfő személyét, és ő a korábbiakhoz hasonló aktív politikai szerepvállalás esetén nem kerülheti el, hogy kijelentéseit a pártok a saját álláspontjuk alátámasztására használják fel.
Szomszéd Orsolya politológus
