Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert nem tud megállni önmaga lábán, nem tudja megvalósítani saját erejéből a demokratikus intézmények tartalmi működését – jelentette ki az Orbán-kormány egykori külügyminisztere. Egy Budapesten megrendezett nemzetközi konferencián Martonyi János megállapításait arra alapozta, hogy az ország nem tudja levonni a politikai következtetést egy kormányzat teljes gazdasági, erkölcsi kudarcából. A rendezvényen Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kiemelte: az európai örökség fogalma a plurális demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét, valamint a zsidó-keresztény erkölcsi értékrendet jelenti.
(MTI)

