Forrás: Magyar Hírlap

Felettébb megnehezítette Angela Merkel német kancellár küszöbön álló lengyelországi látogatását saját pártja, a konzervatív CDU egyik képviselője vasárnap.

A Német Kereszténydemokrata Unió padsoraiban helyet foglaló Erika Steinbachnak, a német kitelepítettek szövetségének(BdV) elnöke ugyanis egy nyilatkozatában minden korábbinál határozottabban fogalmazta meg azt a vádját, hogy a lengyel kormányban a radikális elemek vannak túlsúlyban.

A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak nyilatkozva Steinbach határozottan visszautasította, hogy elnézést kérjen azért a korábbi kijelentéséért, amellyel a lengyel koalíciós kormány pártjait a németországi neonáci pártokhoz hasonlította.

„Ha ezt megtenném, le kellene mondanom a német konzervatív pártok emberi jogi parlamenti frakciójának szóvivői tisztségéről” – hangoztatta Steinbach, aki évek óta sürgeti a német kitelepítettek anyagi kárpótlását, s ennek kapcsán az elmúlt időszakban nemcsak Lengyelországgal, hanem közvetve saját kormányával is meggyűlt a baja.

A lengyel állammal szemben korábban támasztott kártérítési igényről ugyanis még 2004-ben az akkori szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder mondott le, s ugyancsak a Schröder-kormány utasította el a kitelepítettek anyagi kártalanításának a német állam által történő átvállalását. Angela Merkel kancellár pedig megerősítette elődje ezzel kapcsolatos politikáját.

Az interjúban Erika Steinbach elismerte, hogy kijelentéseivel egyáltalán nem könnyíti meg Merkel kancellár e hétre tervezett – amúgy is nehéznek ígérkező – lengyelországi látogatását. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az emberi jogokért felelős politikusként szóvá kell tennie a jogtalanságokat, továbbá – mint fogalmazott – azt is, ha magas rangú lengyel politikusok antiszemita dokumentumokat fogalmaznak meg, vagy diszkriminációra utaló kijelentéseket tesznek.

Maga a kancellár asszony már a vasárnapi interjú előtt már megfedte párt-, illetve képviselő társát. Szombati nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy senkinek nem szabad figyelmen kívül hagynia a „jogos lengyel érzékenységet”. Hangoztatta, hogy a német kormány továbbra is szoros és partneri kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, s szavai szerint ennek előmozdítását szolgálja küszöbön álló látogatása is.

A két ország kapcsolatai az elmúlt időszakban különösen feszültté váltak, egyebek között erőteljesen megterhelték az európai alkotmánnyal kapcsolatos nézeteltérések is. Miközben az uniós elnöki tisztet betöltő Németország az alkotmányozó folyamat felgyorsítása és az alkotmány mielőbbi elfogadása mellett van, Varsó egyike azon tagállamoknak, amelyek mindezt a leginkább ellenzik.

Forrás: MTI

Comments are closed.