Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. március 10.
Kép: REUTERS – Euan Denholm
Diákzavargások Athénban
Évek óta nem történtek olyan súlyos összecsapások Athén belvárosában, mint amilyenekre csütörtök este került sor az egyetemi reformok ellen tiltakozó fiatalok és a rendőrök között. Miközben az utcán szabályos csatajelenetek zajlottak, a parlamentben megszavazták az új konzervatív kormány felsőoktatási törvénytervezetét. (MTI)
Nagy-Britanniában Szaddám bírája
Üldöztetéstől tartva elmenekült Irakból és Nagy-Britanniában kért menedékjogot az a bíró, aki meghozta Szaddám Huszein halálos ítéletét – jelentette az al-Dzsazíra. Rauf Abdel Rahman néhány hónapig vezette pert, amely csaknem egy éven át tartott a diktátor és vádlott-társaival szemben emberiesség elleni bűnök miatt. (MTI)
Biztonságban vannak a túszok Etiópiában
Biztonságban van az Etiópiában fegyveresek által egy hete elrabolt öt európai turista és nyolc etióp lakos. Szejum Meszfin etióp külügyminiszter szerint törzsi vezetők a túszokat valahol az Etiópia és Eritrea határán található Afar régióban látták, és úgy tűnt, jól vannak. Az elrabolt turisták közül négy valószínűleg brit állampolgár, az ötödik francia. (MTI)
Szomáliában kigyulladt a teherszállítógép
Egyelőre tisztázatlan okok miatt, leszállás közben kigyulladt a Szomáliába vezényelt afrikai békefenntartó erőknek felszerelést szállító repülőgép Mogadishu repülőterén. Szemtanúk szerint először a szárnyai kezdtek lángolni, majd a tűz átterjedt a gép hátsó részére. Mások arról számoltak be, hogy leszálláskor robbanást hallottak. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. (MTI)
Fenyegető szír rakéták az izraeli határon
Szíria több száz, egyes becslések szerint esetleg több ezer, Izrael területét fenyegető közepes és nagy hatótávolságú rakétát, valamint 70 kilométeres hatótávolságú rakétaindítókat telepített a két ország határa mentén az elmúlt hónapokban. Más izraeli források szerint Szíria több ezer harckocsi-elhárító rakétát készül vásárolni Oroszországtól. Egy katonai szakértő szerint Szíria korlátozott háborúra készül Izrael ellen. (MTI)

