„A népszavazás a Fidesz számára az őszi, nem utolsósorban a maga által gerjesztett és mindvégig az erőszak eszkalálódásának veszélyeivel fenyegető demonstrációsorozatból való sajátos kihátrálás eszköze – lett volna… A népszavazás egyelőre nem működik… Ebben áll az igazi, mindenkit érő vereség az ügyben. Ahogy a nemes célra rendelt polgári engedetlenség nálunk a minap átalakult az ellenzéki politikusok látványdemonstrációjává, ahogy immár nem lehet tüntetést tartani civil célokért, mert zuhanórepülésben ráhúznak a turulmadaras, sávos zászlós csoportok nagypolgári körökben, úgy most a népszavazás is bedarálódik a jóérzéssel már nem használható eszközök konténerébe.” (Írja Nagy N. Péter a Bazseválók ideje című cikkében, a Népszabadság március 9-i számában.)
„Mióta az Indexen felvirágzott a Pozsonyi Ádám a magyar újságírás szégyene« topic, egyre több tisztelet övez. Nem viccelek. Minden bizonnyal erre az is rátesz, hogy az antiszemitizmus.hu ismét idézgetni kezdett. A városban jártomban-keltemben mindenhol érzem a tisztelet, a megbecsülés s az irántam érzett szeretet jeleit. Mosolygós öregurak emelik meg előttem kalapjuk, sétálgató anyukák állnak meg gyermekükkel, s mikor elhaladok mellettük sétapálcámmal kopogva, kezemben egy régi Cholnoky-kötettel, kinyújtott ujjal mutatnak rám, majd így szólnak: Látod, kicsim, itt az a bácsi, aki karlevágással akarta jutalmazni Tamás Gáspár Miklóst. Nagyon rendes ember. Köszönj szépen neki.«” (Írja Dicsfény című cikkében Pozsonyi Ádám a Demokrata március 8-i számában.)
