„Miniszterelnök úr, mutasson egy embert innen, ebből a frakcióból, akit ön antiszemitának tart. Nincs módja egy angol újságolvasónak utánanézni, hogy igazak-e az önök megállapításai vagy nem. Méltatlan, sunyi vádaskodás ezt egy angol napilapban megtenni” – mondta a minap Navracsics frakcióvezető úr a parlamentben, arra számítva (és erre Magyarországon mindig lehet számítani), hogy itt az embereknek a természetesnél kurtább a memóriájuk, kapásból nem tudnak megfelelni a felszólításnak. A miniszterelnök is ember – ha a Fidesz szemében más nem, ez feltétlenül bizonyíthatja: neki sem jutott eszébe, hogy bizony, van a teremben, „abban a frakcióban” ilyen „egy ember” (talán több is, de egy biztosan), akit éppenséggel meg lehetne mutatnia. Nem akárki az illető, nem egyszerű („mezei”) frakciótag, nem pár hete szalajtott jövevény, hanem az alapítók egyike, 1998 és 2002 között miniszter, jelenleg a párt választmányának elnöke, a Vezér első számú bizalmasa, aki 1999-ben egy vidéki lakossági fórumon volt szíves kijelenteni, hogy márpedig „zsidókérdés van Magyarországon”, lehet beszélni róla, csak bátran, aki erre vágyik, tegye meg. Nem kellett kétszer mondani: például az a bizonyos hetilap, melynek szerkesztőségébe a Fidesz kormányfői posztot betöltő elnöke 2000. június 13-án, kedden délután ellátogatott, s sűrűn megtette ezt, néha csak burkoltan, néha pedig (mint a Mein Kampf magyar kiadójával készített interjúban) szinte a durvaságig nyílt formában, önálló kommentár vagy ellenvélemény nélkül közölve ilyen mondatokat: „Miféle népirtás az, aminek 55 évvel később is több százezer túlélője van csak Izraelben?” Az interjú még 1999 nyarán jelent meg, aki tehát ennek a lapnak az olvasását és terjesztését ajánlotta hívei és támogatói figyelmébe, azt számos ilyen közlemény tudatában tette – legalábbis bátorítva és segítve ezzel az antiszemitizmus hazai térhódítását. Most veszem észre, hogy Navracsics úr csak egy embert kért mutatni, én pedig megdupláztam a számot, de így talán könnyebb eldönteni, hogy kinek a számláját terheli „méltatlan, sunyi vádaskodás”.
Nyerges András
