Kiállítás
A hazai textilművészet két kiemelkedő egyéniségének mun-káiból nyílt kiállítás egy héten belül itthon. Hajnal Gabriella szövött falikárpitjait a Magyar Zsidó Múzeumban mutatják be Budapesten. Solti Gizella gobelinjei a Pannonhalmi Bencés Főapátság Gimnáziumának tetőtéri galériájában láthatók.
Hajnal Gabriella eddigi életművének fő vonulatait figyelemmel kísérhetjük ezen a kiállításon, a Zsidó Múzeum tágas emeleti terében. Zárt sorba rendezett figurák késsel a szájukban. A kárpitot és a térplasztikát műegyüttessé ötvöző hatalmas geometrikus kompozíció vörös-kék-terrakotta színekben. A fehér, a fekete és a szürke különböző árnyaiból összeállított felhőkarcoló-tömeg, a New York. A textilek mellett egy szarkasztikus mobil: egymást püfölő vörös és kék bokszkesztyű. Vele szemben a vörös és kék színeket váltogató döbbenetes erejű Fejraport Orbán Ottó verseivel. Szájukban rózsát és kést szorító, könnyező emberfejek. A következő teremben a figurális Serietapisserie sorozat terve kiterjesztett szárnyú angyalával, és a megvalósult négy kárpit. Hullámzó alakzatokból összeálló két textilszobor: a mediterrán hangulatú Kilátás Délre és a hidegen fénylő Kilátás Északra. A kiállítást megnyitó Komoróczy Géza szavaival: a „technikailag bravúrosan kivitelezett képzelet”. Itt kapott helyet a betűt mint képalkotó elemet felmutató Lelet és a Text-ile sorozat (1980).
Egy másik teremben óriás lábára illő Zokni. Az első kárpittervek az ötvenes évek végéről. Népművészeti motívumokból építkező, mesevilágot idéző munkák: Balázsolás, Ádám és Éva. Mitológiai és ótestamentumi történetek feldolgozásai: Ikarusz, Jónás. A Naphimnusz című gyönyörű kárpiton a madaraknak prédikáló Szent Ferenc kiürült világ közepén áll, a kalitkák üresek, a szent vállán felhúzható gépmadár ül. De a kép mégsem lehangoló. Aranyló színei fölmelegítenek, biztatnak a fenyegetettségben.
A pálya korai szakaszának „szárnyas, fölfelé törő emberalakja”, a szárnyaló képzelet mintha a flamand kárpitok vagy a miseruhák világát újítaná meg. „Ezt a világot törte fel a magyar népművészet”, később „a kárpit mint festmény túllépett a szecesszión, és megindult az elvont szerkezetek”, de nem „a keleti szőnyegek, hanem a három dimenzió, majdhogynem a szobrászat felé” – mondta bevezetőjében Komoróczy Géza, és hangsúlyozta: „a művészetben nem áll az, amihez a zsidó vallási hagyomány szigorúan ragaszkodik: a származás elve. A származásnak csak annyiban van, annyiban lehet szerepe, amennyiben kulturális tradíciót közvetít. A művészetben az identitást a szándék, a választás, az alkotó program jelzi. Hajnal Gabriella hitelesen tudott megszólalni a magyar népművészet nyelvén, hiteles volt akkor, amikor keresztény egyházi textíliát, történetesen miseruhát transzponált – az iróniát sem mellőzve – geometriai szerkezetbe, mert ez a közös európai tradíció egyik nagy áramlata.”
Ebbe a közös európai tradícióba illeszkednek Solti Gizella gobelinjei is, amelyeket Budapest után most Pannonhalmán tártak a látogatók elé. Mindegyik kiállított darab 2000 óta készült. A bencés gimnázium tetőtéri galériájában népes diákcsapat is megcsodálta a Szépművészeti Múzeum nagy nemzetközi kárpitkiállításán bemutatott Egzódust és Miraculumot – az utóbbit az ősegyház megalapítója ihlette. Solti Gizella kiállítását a jeruzsálemi Uri Asaf költő-festőművész nyitotta meg. Verseit magyarul is olvashatjuk, képeit pedig hamarosan Győrben állítják majd ki.
„Mindig arra törekedtem, hogy a megfelelő színek egymás mellé rendeltségével, a kompozíció értelmes megszerkesztésével, a technikai perfekcionizmussal fejezzem ki azt, amit a világról, az életről el akarok mondani.” Hajnal Gabriella írta ezeket a sorokat önmagáról. Mindkettőjük alkotásai – az övé és Solti Gizelláé -meggyőzően bizonyítják, hogy szándékból valóság lett. Kézzelfogható szépséges valóság.
Ferch Magda
