Az Élet Menete Alapítvány vándorkiállítást szervezett tegnap a Magyar Vasúttörténeti Parkban a holokausztról. A tárlat megálmodója, Novák Ilona múzeumpedagógus és az Élet Menete Alapítvány elnöke, Gordon Gábor közös együttműködéssel idézte a látogatók elé a vészkorszak pusztításait. A kiállítás fő színtere az a vagon, melyet a Magyar Állami Vasutak erre az alkalomra felújíttatott és ingyen a szervezőknek biztosított. Belépve a Magyar Nemzeti Múzeum fotótár archívumából válogatott képek idézik a holokauszt borzalmait, korabeli egyenruhák, fegyverek és a gőzmozdony jellegzetes hangja teszi még élethűbbé a tárlatot. A szervezők célja elsősorban az, hogy a mai fiatalok hiteles képet kapjanak a hajdani történésekről. A vagon talpazatán festett lábnyomok emlékeztetnek az áldozatokra, a falakon pedig többek közt Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből olvasható idézet. A kiállítást csütörtök estig nézhették meg a budapesti érdeklődők, elsősorban szervezett középiskolai csoportok, majd március 5-én Nagykőrösre vándorol a vagon, azt követően pedig több vidéki nagyvárosban is látható lesz a tárlat.
Népszava-információ

