Stefan Lázár, vilag@hetivalasz.hu
A volt szocialista tábor teljes, ám titkos támogatá-sával tevékeny-kedett egykor a német szélsőbalos terrorista csoport, a Vörös Hadsereg Frakció. Egyik tagja most szabadlábra került.
A volt szocialista tábor teljes, ám titkos támogatásával tevékenykedett egykor a német szélsőbalos terrorista csoport, a Vörös Hadsereg Frakció. Egyik tagja most szabadlábra került.
Szabványosan bürokratikus eljárásból lett botrány Németországban. A stuttgarti tartományi főtörvényszék döntése alapján hamarosan elhagyhatja a börtönt a hajdani hírhedt terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) agytrösztjének egyik meghatározó egyénisége, Brigitte Mohnhaupt. A rá 1985-ben kiszabott ötszörös életfogytiglani büntetésből 24 évet töltött a rács mögött, és most hasznot húz a humánus alaptörvényből, amely minden bűnözőnek lehetővé teszi, hogy életének utolsó szakaszát szabadlábon töltse. Az 57 esztendős Mohnhaupt szabadlábra helyezése feleleveníti a véres múlt emlékét, a brutális gyilkosságok sorozatát. Rávilágít a RAF totalitárius ideológiájára és a „városi gerilláknak” nyújtott támogatásra a kommunista tömb országaiból, elsősorban az NDK-ból.
A terrorszervezet logója – vörös csillagba beillesztett géppisztoly – az első perctől kezdve jelezte a RAF alapfilozófiáját, erőszakra való hajlandóságát. Az alapító tagok – Andreas Baader, Ulrike Meinhoff, Gudrun Esslin – a demokratikus civilizáció megdöntéséért agitáltak, és magukévá tették a kínai diktátor, Mao Ce-tung jelszavát: „A fegyveres harc a marxizmus-leninizmus legrangosabb formája!”
A hozzájuk csatlakozókat az a tévhit vezette, hogy az országot irányító politikusok mindössze üres szólamokat hangoztatnak, és az NSZK rövid átmeneti időszak után visszatér a fasizmushoz. Propagandájuk azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy jelentős társadalmi mozgalom fegyveres szárnyaként követik el kétségbeesett ellenállásnak nevezett terrorcselekményeiket az agresszív állami túlerővel szemben.
A Baader-Meinhoff-csoport 1970-ben illegalitásba vonult, majd a palesztin terrorszervezet egy közel-keleti kiképzőtáborában sajátította el a robbanóanyagokkal és fegyverekkel való bánásmódot. Visszatértük után a RAF anyagi létéhez szükséges pénzek megszerzésére összpontosítottak, és bankrablásokkal közel egymillió márkás zsákmányra tettek szert. Akcióikat bombamerényletek követték az országban állomásozó amerikai hadsereg támaszpontjai, a hazai bűnügyi szervek épületei ellen, rendre halálos áldozatokat követelve. A RAF úgynevezett első generációjának vezéregyéniségeit elfogták, 1975-ben bíróság elé állították, és 1977 áprilisában életfogytiglani börtönre ítélték. Ekkor kezdte meg terrorhadjáratát a „második évjárat” – élén Brigitte Mohnhaupttal és Christian Klarral. Ez az év (1977) véres esztendőként került be az NSZK történetébe. Három, különös brutalitással elkövetett merénylet érdemel említést olyan személyek ellen, akik a RAF szemében a megromlott, kizsákmányoló államhatalom képviselőinek számítottak.
Siegfried Buback főállamügyészt – hivatali Mercedesében – 15 golyóval gyilkolta meg a pirosra váltó közlekedési lámpánál melléjük kanyarodó Suzuki 750-es motorkerékpár utasa. Életét vesztette a gépkocsi vezetője és a biztonsági kísérő is.
Két emberrablási kísérlet jelentette a folytatást. A cél: a túszokkal megzsarolni az államhatalmat, és kierőszakolni a stuttgarti börtönben fogva tartott RAF-terroristák szabadon bocsátását. A „második generáció” tevékenységének hátterét kutató történészek véleménye szerint a RAF-ot ekkor már hathatósan támogatta a keletnémet titkosszolgálat. Az elkövetett merényletek stílusa, azok pontossága gondosan kidolgozott logisztikára utalt. Az NDK állambiztonsági szerveinek operatív segítsége nélkül a nyugatnémet „városi gerillák” nem lettek volna képesek akcióik előkészítésére. Ennek ellenére az első próbálkozás sikertelen maradt. Az áldozatnak kiszemelt Jürgen Ponto – a Dresdner Bank igazgatótanácsának szóvivője – gyanútlanul ajtót nyitott a villájába becsengető háromfős csoportnak, amelynek egyik tagját személyesen ismerte. Rádöbbenve a valós helyzetre, megpróbálta magához ragadni a ráfogott pisztolyt. Válaszul Mohnhaupt maga is előrántotta fegyverét, és agyonlőtte a bankárt.
Hasonló tragédiával ért véget Hanns-Martin Schleyer megtámadása. A Német Munkaadók Szövetségének elnöke – biztonsági őreinek kíséretében – kölni lakására igyekezett, amikor a csendes mellékutcában babakocsit toló nő megállásra késztette az autókonvojt. Négy álarcos terrorista hetven lövést leadva végzett a három testőrrel és a gépkocsivezetővel, Schleyert elhurcolták. Követelésüknek, a stuttgarti foglyok kiadásának a kormány nem volt hajlandó eleget tenni. A Bonnra nehezedő nyomást arab terroristák fokozták. Eltérítették a Lufthansa Mallorca szigetéről Frankfurtba tartó járatát, és váltságdíjként 15 millió dollárt és a RAF-foglyok szabadon bocsátását követelték. A Mogadishu repülőterén álló Boeing utasainak megmentésére a kabinet Szomáliába küldte a GSG9 antiterrorista kommandót, amely véget vetett a légi kalózok akciójának. Ennek hírére a csalódott terroristák Stuttgartban önkezükkel vetettek véget életüknek.
A hat héten keresztül fogva tartott Schleyert a RAF egyik – mind a mai napig ismeretlen – tagja tarkólövéssel meggyilkolta. E bűntettek szellemi irányítója, Brigitte Mohnhaupt, ötesztendős bujkálás után került – két társával együtt – rendőrkézre, a bíróság 1985-ben ötszörös életfogytiglani büntetést szabott ki rá. Ezzel befejeződött a „második RAF-generáció” időszaka, a szervezet azonban tovább működött, és számos gazdasági menedzser likvidálásával folytatta egyre kilátástalanabbá váló tevékenységét. A felelősségre vonás elől a RAF több aktivistája az NDK-ba menekült, ahol az állambiztonsági minisztérium hamis papírokkal új identitást és polgári megélhetést biztosított a számukra. A keletnémet titkosrendőrség, a Stasi a Berlin és az Odera menti Frankfurt között fekvő Alt Madlitz erdejében biztosított rejtekhelyet nekik. Itt többhetes „szocialista átképzésen” estek át, hogy feltűnés nélkül tudjanak beilleszkedni új életkörülményeikbe. Amíg az NSZK-ban lázasan kutattak Susanne Albrecht, Silke Maier-Witt, Inge Viett és számtalan más terrorista után, addig azok – alig néhány kilométerrel keletre – élvezték az NDK védelmét. Nyolc RAF-terroristából lett jóravaló szocialista polgár.
Röviddel a berlini fal leomlását követően véget ért a „dolce vita”. Egymás után leplezték le és fogták el a bűnözőket. Mellettük azok a Stasi-ügynökök is bíróság elé kerültek, akik hamis iratokkal látták el őket, és megszervezték a „városi gerillák” honosítását.
A Vörös Hadsereg Frakció 1998 áprilisában feloszlott. A terrorszervezet döntésében elsőrangú szerepet játszott a felismerés, hogy az NDK felszámolásával elveszett az a hátország, amely új identitással megvédte őket a felelősségre vonástól.
A német pártok a bíróság Brigitte Mohnhaupt szabadlábra helyezéséről szóló döntésében a szuverén jogállam erejét vélik felfedezni. Günther Beckstein, a bajor Keresztényszociális Unió tartományi belügyminisztere másként vélekedik: „Szorongást vált ki bennem, hogy olyan bűnöző kerül szabadlábra, aki soha nem bánta meg tetteit, és a börtönben eltöltött hosszú esztendők során sem segített abban, hogy felderítsék az akciók valós hátterét, megnevezzék a még ismeretlen tetteseket!”
A VÖRÖS HADSEREG FRAKCIÓ MAGYARORSZÁGON
G. Fehér Péter
Csak a rendszerváltás után derült fény arra, hogy a nemzetközi terrorszervezetek tagjai gyakran megfordultak hazánkban. Így a hetvenes évek végén a Vörös Hadsereg Frakció aktivistái nálunk pihenték ki a terrorizmus fáradalmait. Ők azonban, ellentétben a különböző palesztin szervezetekkel, nem kaptak kiképzést. Csak úgy jöhettek be az országba az MSZMP engedélyével, ha megígérték, hogy Magyarországon nem aktivizálják magukat. A dolgok a rendszerváltásig rendben is mentek. A terroristák jöttek, pihentek, rendszerint a Balatonnál, majd távoztak. Később a magyar titkosszolgálatok névtelenségbe bukolózó vezetői azzal magyarázták engedékenységüket, hogy ahogy nagyobb tikosszolgálatok nem tudták felszámolni a terrorista csoportokat, úgy a hazai hatóságok sem voltak képesek kiszorítani őket az országból.
A RAF azonban 1991-ben már nem tartotta magára nézve kötelezőnek a csaknem húsz évvel azelőtt megkötött hallgatólagos megállapodást. Tagjai is közreműködtek az 1991. december 23-án a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út végén végrehajtott bombamerénylet elkövetésében. A bombát egy Fiat Tipóba helyezték el, majd 180 méter távolságból, távvezérléssel hozták működésbe éppen akkor, amikor a kivándorló orosz zsidókat szállító autóbuszt felvezető rendőrautó a bombát rejtő gépkocsi elé ért. A járőrkocsiban ülő két rendőr súlyosan megsebesült. Szakértők szerint a rendőrök csak azért maradtak életben, mert golyóálló mellényük felfogta a szilánkokat. A busz utasai közül négy kivándorló szenvedett könnyű sérülést. A terrorakció két tettese egykor a RAF tagja volt. Egyikük 1991-ben Windfried Robert Georg Hamdaker névre kiállított hamis útlevéllel érkezett Magyarországra, bérelt lakást és kocsit. Társa feltételezhetően az a Hans Ludwig Meyer volt, akit 1995. augusztus 15-én egy német kocsmában lelőttek. A merényletben közreműködő nőt, Andrea Marina Klampot Németországban hosszú börtönbüntetésre ítélték.
