Jobb későn, mint soha – kommentálhatnánk a 79 éves Ennio Morricone életműdíját.
Morricone az ötvenes évek közepétől kezdett filmzenéket komponálni, a western világát idéző álnéven. Egykori iskolatársa, Sergio Leone 1964-ben kérte fel, hogy írjon zenét Egy maréknyi dollárért című filmjéhez. Együttműködésük új korszakot nyitott a spagettiwesternek történetében, fura munkamódszerük dacára. Morricone ugyanis szakítva a bevett hagyománnyal előbb írta a zenét, és sokszor ehhez igazodva forgatták a jeleneteket. A későbbiekben pedig Morricone már úgy komponált, hogy egy kockát sem látott a filmből, de ismerte a forgatókönyvet és az összes lényeges információt.
Morricone a valaha élt egyik legtermékenyebb filmzeneszerző, több mint négyszáz alkotás fűződik nevéhez. Maradandót hozott létre jellegzetes hangzásával, olyan addig mellőzött hangszerek használatával, mint a szájharmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Számos világhírű rendezővel dolgozott együtt, a filmdrámától a történelmi filmeken át a kalandfilmekig, sőt a horrorig. Írt zenét Pasolini filmjeihez (Dekameron, Canterbury mesék), olasz politikai krimihez (Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, A polip), hollywoodi szuperprodukcióhoz, mint a Volt egyszer egy Amerika, a Zaklatás vagy a Célkeresztben. A zeneszerzőt öt alkalommal jelölték az amerikai Oscar-díjra – Mennyei napok (1978), A misszió (1986), Aki legyőzte Al Caponét (1987), Bugsy (1991), Malena (2000) -, a jelölést azonban egyszer sem sikerült kitüntetésre váltania. Két alkalommal is megkapta viszont a Golden Globe-díjat A misszió és Az óceánjáró zongorista legendája című alkotásokért.
Munkásságának több magyar vonatkozása is van: ő írta a zenét Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című filmjéhez, és ő komponálta a Perlasca című olasz-magyar háborús dráma muzsikáját. Koltai Lajos operatőrrel három alkalommal dolgozott együtt, a Malena, Az óceánjáró zongorista legendája és legutóbb az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült filmen.
