Népszabadság * olvasói levelek * 2007. február 24.
Kép: Marabu
Fejtő Ferenc bátyámnak
Mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy beleszóljak két, különben általam minden feltétel nélkül tisztelt írótársam polémiájába. Most mégis ezt kell tennem, minthogy Fejtő Ferenc Válasz Bodor Pál barátomnak című írásában (február 20.) erős szavakkal minősíti annak az Illyés Közalapítványnak (és mellette az Új Kézfogás Alapítványnak) a tevékenységét, amelynek négy esztendeje kuratóriumi elnöke vagyok. „Részletes információt kaptam – olvasom nem minden megdöbbenés nélkül – a magyar közalapítványok financiális visszaéléseiről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás közalapítványt illetően.”
Nos, nem tudom, hogy Fejtő Ferenc bátyám és barátom milyen forrásokból szerezte ezeket az értesüléseit, a szövegből úgy tetszik, „gyűlölettől habzó szájú” székelyektől. Meglehetősen gyakran járok Erdélyben, a Székelyföldön is, évente mintegy nyolc-tíz alkalommal, összesen vagy másfél hónapot töltök ott, és természetesen magam is találkoztam „habzó szájú” atyafiakkal, ők azonban sohasem az Illyés alapítványt szidalmazták. Persze mindig akadnak olyanok, akik elégedetlenek egy pénzosztó intézmény működésével, általában azok, akik az óhajtottnál kevesebb pénzhez jutottak. A „habzó száj” azonban ettől messze van.
Az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását a napokban vizsgálta át egy független ellenőrző intézmény, és néhány apróbb (technikai jellegű) szabálytalanságtól eltekintve semmi szóvá tenni valót nem talált. „Financiális visszaélésekre” pedig egyáltalában nem akadt. Mindezt rögzítette az a nyilatkozat, amelyet a napokban az Új Kézfogás és az Illyés Közalapítvány elnöke közreadott. Így aztán igazán nem értem, hogy Feri bátyám írásába miként került ez a nagyon súlyos és egyértelműen rágalomnak minősíthető megállapítás. Ráadásul a cikkíró maga bevallja, miszerint nem tartja magát a „magyar-magyar kapcsolatok tudós szakértőjének”.
Szomorúak ezek a rágalmak, és éppen Fejtő Ferenc részéről, aki mindig igen körültekintően és megfontoltan ítélte meg a magyarországi és közép-európai fejleményeket. És talán még szomorúbb az, ahogy Bodor Pál nem éppen jogosulatlan aggodalmakat felvető írását kezeli. Nem vagyok Bodor Pál ügyvédje, arra azonban felhívnám Feri bátyám figyelmét, hogy eljárása, amellyel Bodor egy nagyon is méltányosan megfogalmazott kritikai megjegyzésére reagált, méltatlan éppen őhozzá. Ugyanis nyomban elhelyezte Bodort a radikális jobboldali újságírás táborában, mintha a felelős bírálatra azonnal a kiközösítés lenne a válasz. Ezt az eljárást éppenséggel a radikális jobboldali sajtó szokta alkalmazni azokkal szemben, akik a legkisebb mértékben is eltérnek az egyedül üdvözítő állásponttól. Fejtő Ferenctől, aki a demokratikus baloldal világában és a francia kultúra levegőjében töltötte el életét, ez a módszer csak idegen lehet.
Pomogáts Béla
A tények védelmében
A Népszabadság 2007. február 20-i számában közölt egy olyan írást, mely igen súlyosan és teljesen alaptalanul megtámad egy kutatói közösséget azzal a sokatmondó indokkal, miszerint: „Beismerem, nem olvastam a Teleki Intézet újabb kiadványait, de a magyarságkutatás helyett inkább a zsidókutatás egyik intézményes helyét szimatoltam bennük.” (Fejtő Ferenc: Válasz Bodor Pál barátomnak). Fejtő néhány sorral lejjebb Szálasi Ferenc működésével állítja párhuzamba intézményünk húszéves történetét. A vádak képtelenségéről bárki meggyőződhet a 2006 végén megszüntetett intézetünk honlapján található információk, az ott feltüntetett kiadványaink alapján, amely 2007. február 20-án még elérhető volt a www.telekiintezet.hu címen, egy pillantást cikke írásakor tehát Fejtő Ferenc is vethetett volna e honlapra.
A jogutód nélkül felszámolt Teleki László Intézet volt munkatársainak döntő része ma a Magyar Külügyi Intézetben, az MTA kutatóintézeteiben, az ELTE-n és a cikkben is felemlegetett EOKIK-ban dolgozik. Nem tudunk és nem is kívánunk foglalkozni azokkal az okokkal, amelyek a Teleki László Alapítvány megszüntetéséhez vezettek. A Teleki László Intézet nevet viselő tudományos műhelyt, a hozzá kapcsolódó kutatókat azonban közös és egyéni szakmai teljesítményük alapján volna illő megítélni.
Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket.
Fejtő Ferenc tudományos tevékenységünket ért vádjait és szakmai becsületünket sértő állításait a lehető leghatározottabban visszautasítjuk, és elvárjuk, hogy ezeket nyilvánosan vonja vissza. Egyúttal értetlenül állunk a Népszabadságtól amúgy szokatlan szerkesztőségi gyakorlat előtt, mely ellenőrizetlen, hamis és súlyosan dehonesztáló állításokat közöl.
A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai: Ablonczy Balázs, Bárdi Nándor, Stefano Bottoni, Czoch Gábor, Erdősi Péter, Fedinec Csilla, Gyurgyík László, Kántor Zoltán, Kovács Éva, Lagzi Gábor, Papp Z. Attila és Sebők László
Hol születik kellő számú gyermek?
Ahol családbiztonság van.
Ahol az állampolgár, a család bízhat benne, hogy az állam mindenkor feltétel nélkül értéknek tekinti és a közteherviselés részeként kezeli a gyermeknevelést. Akkor is, ha a családban csak egy gyermeket nevelnek, és akkor is, ha húszat.
Ahol az ember bízhat benne, hogy tartósan lesz munkája, és munkájának gyümölcsét ő és családja is élvezheti.
Ahol a családok számára általánosan elérhető a méltó otthon.
Ahol a család bízhat benne, hogy a kisgyermek gondozása munkának számít akkor is, ha az ember idegent, és akkor is, ha saját gyermeket gondoz.
Ahol a gyermeket is emberszámba veszik, sőt mindenütt az ő szociális, egészségügyi, kulturális és lelki igényeit teszik első helyre.
Ahol a politika nem manipulál az adatok és tények elferdítésének számos eszközével, hanem felszámolja, érdemi lépésekkel megakadályozza a gyermekszegénységet.
Ahol nem azt tanácsolják az anyáknak, hogy máskor forduljanak idejében orvoshoz. Ahol a várandósság felfedezésekor nem azt kérdezik az anyától, hogy megtartja-e, hanem gratulálnak neki.
Ahol a gyermekeket, fiatalokat nemcsak munkaerőnek, hanem anyának, apának, felelősségtudásra is nevelik.
Olyan országban születik meg a családok által kívánt számú gyermek, ahol nem működik drasztikus jövedelemszivattyú.
Mert nincs eladósodva.
Ahol ezért nincsenek is foglalkoztatást csökkentő korlátozások.
Ahol az állam a belföldön működő vállalkozásokat olyan helyzetbe hozza, hogy munkahelyeket kínálhassanak.
Ahol nem a gyerekek oktatásán, egészségügyi ellátásán, nem a gyermekes családok létminimumának rovására spórolnak, ezért aztán a fiatalok alkalmasak is munkaerőnek.
Ahol az oktatásért és az egészségügyért az állam felelősségét a hatalom nem vonja kétségbe.
Ahol a politikai elit nem csak ciklusokban és szavazatokban gondolkodik, és az éppen hatalmon lévő tagjai megvédik az országot, a családokat a szpáhiktól.
Ott születik meg a családokban a tervezett számú gyermek, ahol ennek lehetővé tételét, segítését az állam folyamatosan a legfontosabb feladatai közé sorolja. Ahol a legkiszolgáltatottabbak, a szavazati jog nélküli egyetlen lakossági csoport, a gyermekek érdekeit az állam valóban képviseli.
Morvayné Bajai Zsuzsanna
a Nagycsaládosok Országos
Egyesületének elnökhelyettese
A színház üzlet is
Manapság, amikor a fővárosi színházakat a lebegtetett elvonások miatt „buldózerek fenyegetik”, a ruhatárpénz éppen a kétszázszorosa a hajdani egyforintos díjnak.
A piaci kofák, ha nem ismernek, blokkot adnak a húszforintos petrezselyem mellé, színházban ez nincs így. Négytagú társaságnak nem illik ezresből visszakérni, odalöknek egy számot a négy kabátra, vagy akár egy egész iskolai osztály tolldzsekijét felszúrják egyetlen szegre.
Az elvonásban érintett (kő)színházak tizenhárman vannak, pontosan 12 005 szék van fenyegetve, de szemléletesebb az ezekre eladott évi kétmillió jegy. Szorozva kétszázzal, az négyszáz (!) millió. Csak le kell hajolni érte.
Persze a nagyikat haza kell küldeni, a kabátokat szedje díszítő vagy segédszínész, a ruhatárpénzt meg építsék be a jegy árába és – mennyivel elegánsabb – nyomják rá, hogy ingyenes. Jobban hangzik, és a bevétel nem függ az időjárástól. A tízezerért színházra vetemedő család sincs orrba vágva már a bejáratnál és a kisiskolás hamburgerpénzét sem nyúlják le.
Az esténként a Belvárosban zebrán, járdán, kapualjban vagy hirdetőoszlopon parkoló autók gazdái jórészt a színházak zsöllyéiben rettegnek, jár-e büntetés a színházi élmény mellé? Holott az estére kiürült irodai és nyilvános parkolóházak üresen tátonganak. Vajon hány színház kötött kedvezményes szerződést ezekkel, és részesül a bevételből?
Ha ez sem elég, lehet még az előadásra nyomtatott pólókat vagy elegáns pincészetektől színházi címkével rendelt bort árulni.
Hogy mindez nem a színházak dolga? Sajnos tudomásul kéne már venni, hogy az előadás áru is, amit el kell adni, a színház pedig üzlet is, amit fenn kell tartani. Ha mindezt nehéz a művészi attitűddel egyeztetni, akkor az intézmények vezetését színészek vagy rendezők helyett menedzserekre kell bízni.
Persze lehet, hogy a fenti okfejtés úgy fals, ahogy van, a színházi ruhatárak és büfék már régen a színházakkal erőszakosan szerződéseket kötő gazdasági-politikai érdekcsoportok hálójában vannak, a szegény nagyikat már jó előre leveszik, és ők csak futnak a pénzük után.
Ebben az esetben a baj nagyobb, mint amiről beszélünk.
Mayer Béla
producer, rendező
Lassítás nélkül
Január 24-én a községháza előtti buszmegállóban szerettem volna felszállni a (tábla szerint) 7.12-kor érkező Budapestre tartó Volán-járatra. Amíg vártam három busz is megérkezett, majd végre felbukkant a Tura-Bag-Gödöllő-Budapest-járat is, amely jött, látott és lassítás nélkül továbbment!
Kérdéseim lennének evvel kapcsolatban: 1. Netán expresszjárat volt a busz, amit sehol sem tüntettek fel? (Ezen a vonalon nincs ilyen!) 2. Elég nagydarab vagyok a magam 85 kilójával, nehezen tudnék elbújni az oszlop mögé. Nem kellene esetleg egy szemüveg a sofőrnek? 3. És amit már teljesen komolyan kérdezek: milyen címre küldhetem a késésem miatti munkaidő-kiesésemre nem fizetett munkabérem számláját, illetve a 40 perces (mert természetesen a következő busz sem érkezett időre) várakozásom eredményeként összeszedett betegség miatti fizetéskiesésem arányos részét?
Újfent felteszem azt az általam már korábban is feltett és süket fülekre találó (na teljesen nem, mert szép hosszú, érdemi megoldást nem tartalmazó levelet azért kaptam) kérdést: az Európai Unióban, ahol már a birkák szállítását is szabályozzák, hogyan lehetséges az, hogy több éve/évtizede nem találnak megoldást arra, hogy az emberek autópályán (!) 40 kilométeres távolságban ne tömegnyomorban utazzanak, huszonezer forintokért. Egyébként kíváncsian várom azt az időt (a híresztelések szerint hamarosan eljövő), amikor a busz tetejéből biztonsági övek lógnak lefelé, hogy az álló és nyomorgó utasok szabályszerűen, ahogy az elő van írva be- (fel?) tudják kötni magukat.
És még egy utolsó gondolat: tudtommal a Volánbusz rendelkezik ISO minősítéssel. Nyugtassanak meg, hogy mindez nem igaz, mert ez esetben kétsége kell vonnom a minősítés komolyságát is. Ha mégis igaz, ugyan árulják már el nekem, hogy mely cég minősítette a céget.
Lakatos Tünde
Bag
Rólunk
Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka a február 15-i lapban megjelentekkel ellentétben vezérőrnagy és nem dandártábornok (Teve utca: vannak nyomok és tanúk).
Gombos Jarmo
Gratulálok Farkas József György igen fontos és tanulságos cikkéhez (Beszélni kicsi orosz, február 15.), teljesen egyetértek a szerzővel. Mint régi orosz szakos tanár, magam is régóta foglalkozom a témával, miként lehetne a felnövekvő nemzedékkel megszerettetni a nyelvtanulást.
Péntek Kálmánné
Örömömre szolgált Hegyi Gyula február 21-i (Chávez és a szocializmus) cikke. Széles látókörű írás, amely sokban hozzájárulhat a honi csőlátás, ha nem is felszámolásához, de lassú módosulásához. A Népszabadságnak, mint minőségi – és állítólag baloldali – lapnak még többet kellene tenni a differenciált gondolkodás megvalósításáért.
Kutas Edit
A telefonügyeletre érkezett:
Nagy N. Péter Ráharapunk Molnárra című írása (február 16.): hergelés. Nem csitítják, hanem szítják az egészségügy elleni rossz hangulatot. Itt az ideje, hogy rendet tegyenek az egészségügyben is.
Sikerült a kétbalkezes Molnárnak az egészségügyet is elbabrálni. Nagy N. Péter nagyon jól látja a dolgokat, nem lehet egy kicsit a vásárhelyiek fejébe átültetni a gondolatait?
A Semjénnek volt igazsága a betelepítéssel kapcsolatban címet (február 22.) a cikk tartalmához képest felháborítónak, félrevezetőnek tartom.
Blogkóstoló
Semjén Zsolt KDNP-elnök e heti, egymillió ázsiai betelepítésének rémével riogató „leleplezésével” foglalkozik a Mauzóleum Klub nevű naplójában a Nolblogonhttp://mauzoleum.nolblog.hu/?post_id=22186 . Részlet: „…megértem, hogy a képviselő úr retteg attól, hogy esetleg idejön az országba számos ember, aki nála jóval okosabb, ez kétségtelenül veszélyezteti a nemzet életérdekeit. Hogy mi a rosseb az az életérdek, az persze nem derült ki, nem is csoda. Nem szokott. Mindenesetre a sajtóbalhé remekül passzolt cimborájának, Harrach basszistának a felszólalásához, aki nemcsak a házelnökbe rúgott egy nagyot verbalice, de sikerült hosszan elmondania a Ratkó-korszak jellemző sloganjét: lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!
Gyanítom, időgépük van.”
