Nincs az a fasiszta módszer, amit a fasizmus eltökélt ellenfelei e szükséghelyzetben kormányuktól tudomásul ne vennének
2007. február 24. 2:00
A médiában mindig mindenféléről beszélnek, ezért nem számít, mit beszélnek, legfeljebb az, menynyit. Ami a reggeli feles helyett éhgyomorra benyomott úgynevezett beszélgetőműsorok anyagából a sajtó csatornáin keresztül este, félig emésztett állapotban visszatér, hogy a politikai megmondóemberek nyálával elkeverve, alaktalan pépként szívódjon fel utóbb a köztudatban, nos, az ilyen hírekre és véleményekre mondjuk: „átjött a médián”. Amiről csak azok beszélnek, akik a médiumokon kívül rekedtek, az egyáltalán nem számít. Lenni annyi, mint közvetítve lenni.
Gergényi Péter Pro Urbe-díja
A szeptember 17. és október 23. között Budapesten történtek nem jöttek át a „többségi” médián. Nem a tüntetésekre gondolok, nem a tumultuózus utcai jelenetekre. Ilyenek minden világvárosban előfordulnak politikai krízis idején. Legyenek békés vagy erőszakos természetűek, a demokratikus jogállam nagy előnye, hogy tiszteletben tartja és kezelni tudja őket. A szenzáció a történtekben éppen az volt, hogy kiderült: Magyarország nem tartozik e jogállamok sorába. A korántsem saját szakállukra intézkedő, de igenis a politikai harc eszközeként használt rendvédelmi szervek sorozatosan megszegték elemi alkotmányos kötelességeiket. Az eseményektől távoli utcákon, bérházakban szabályos embervadászat folyt, a kommandósok szándékosan törték össze ellenállást nem tanúsító vagy arra képtelenné tett áldozataik csontját, a letartóztatott fiatalokat kimódolt kínzásoknak vetették alá, az elsőéves egyetemistát, miközben négyfelől négyen ütlegelték, arra kényszerítették, hogy könyörögjön az életéért, betört fejű diáklányoknak meztelenre vetkőzve, széttárt lábakkal kellett a motozó hatóság rendelkezésére állnia stb. A parancsnok, Gergényi Péter e piszkos munkáért nemsokára Pro Urbe-díjat vehetett át a főváros főpolgármesterétől. Az intézkedő rendőrök pénzjutalmat kaptak, a rendőri tanúvallomások alapján előállított áldozatokra börtön vár.
A hazai sajtót az emberiesség és a jogrend ellen intézett hatósági támadás nem kavarta fel. Kizárólag a politikai ellenzéknek elkötelezett orgánumok foglalkoztak a történtekkel behatóbban, ezeknek a pártatlanságát könnyű volt kétségbe vonni. A többség – kül- és belföldön – népszerűtlen kormányzati reformintézkedések ellen lázadó csőcselékről beszélt, miközben Budapesten a hatóságok tudatos megfélemlítő és bosszúhadjárata folyt, mintegy válaszként a tüntetésekre. (Tegyük hozzá: nincs és nem is lesz egyhamar olyan utcai megmozdulás Magyarországon, ahol ne lehetne rávenni pár tucat elkeseredett munkanélkülit, elbolondított nyilas suhancot szélsőséges, lehetőleg zsidógyűlölő jelszavak hangoztatására. Ezek azután mindig kapóra jönnek a részrehajlatlan helyzetértékelőknek.)
A kormány megtudta, amit akart, hogy meddig mehet el. Lényegében szabad kezet kapott: a jogintézményektől, a sajtótól, a módszeresen félrevezetett közvéleménytől. Csak így tovább, a reformok útján! A kormányzati épületek, kórházak, iskolák, a termőföld és a többi megmaradt állami vagyon kiárusítása során nem kell többé masszív ellenállástól tartani: szószólók és közvetítők híján a nép megfélemlíthető, az ellenállás elszigetelhető és meghazudtolható.
Hogy lehetséges ez? A szólás és a gyülekezés szabadsága mellett elvben elkötelezett liberális értelmiség cinkossága rejtély marad, ha az előzményektől elvonatkoztatunk. Legjobbjaik már akkor elrikkantották az „éljen Eduárd!”-ot, amikor a miniszterelnök trágár és cinikus őszödi beszéde kapcsán erkölcsi bátorságról, nyelvi leleményről, államférfiúi mélységekről lelkendeztek. Az sem zavarta a hazai szellemi élet fel- és megkent nagyjait, hogy egy politikai számításból kiszivárogtatott titkos beszédről volt szó, melynek közzététele nem vetett véget, csupán jól kiszámított új irányt szabott a hivatalos hazudozásnak. Az államkasszából megmagyarázhatatlan módon eltűnt százmilliárdok pótlása végett dobra vert közvagyont, a közszolgáltatások korlátozását, a munkanélküliség növekedését, a hazai kis- és középvállalkozások tönkretételét, a titkosszolgálatok és mindenféle pályázati pénzelosztás kézi vezérlését kellett hamarjában elfogadtatni „régóta esedékes reformok”, „kényszerű megszorítások” címén! Ezentúl, elvtársak, nem letagadni, de reklámozni fogjuk az államháztartás nyomorúságos helyzetét. Csakhogy a kormányzat bűnös politikájának falazó értelmiség korántsem naiv, nem is ostoba, és hadd tegyem gyorsan hozzá: nem is cinikus. Önigazolásuk ideológiáját hoszszasan fejtegeti Szilágyi Ákos a Kétezer decemberi számában megjelent, Interregnum (2) című írásában. Érdemes röviden felidézni gondolatmenetét: egy ember szól, de milliomosok nevében.
„A demokrácia mi vagyunk”
Azok a liberálisok és demokraták, akik 2006-ban szívesen leváltották volna a baloldali kormányt, vagy most követelhetnék a hitelét vesztett kormányfő távozását, nem tehetik meg ezt, magyarázza Szilágyi, ha nem akarják leváltani egyúttal magát a parlamentáris demokráciát is. Az MSZP-SZDSZ-koalíciónak ugyanis nincs alternatívája a jobboldalon, mert ellenlábasa „egy szélsőséges, antiparlamentáris, antidemokratikus, vezérelvű nemzeti-populista párt”. A Fidesz ráadásul nem is eléggé jobboldali. Ha jobboldali volna, nem kárhoztatná a multinacionális vállalatok szuverenitását, a globális pénzügyi rendszer és a globális tömegkultúra akadálytalan hazai térhódítását. Ugyanazt akarná, amit a jelenlegi többség. Ebben és csakis ebben az esetben volna létjogosultsága a politikai váltógazdaságnak. (Abból persze egy szó sem igaz, hogy a behódolás az úgynevezett szabadkereskedelmi rendszernek ma a modernizáció egyedül üdvözítő útja volna. Az elmúlt fél évszázadban más fejlődési pályák is körvonalazódtak, például a szociális és ökológiai fenntarthatósággal szorosan összefüggő helyi autonómiák védelme, a patrióta gazdaságpolitika stb. A liberalizáció-globalizáció-privatizáció szerencsére csak a hazai ballib értelmiség fejében foglalta el a szabadság-egyenlőség-testvériség helyét.)
Hogy az, amit a „létező ellenzék” ellenez, maga a modernizáció, szőröstül-bőröstül, azért fontos e gondolatmenet számára, hogy szerzője végül kijelenthesse: a modernizáció elleni radikális középosztályi lázadás, a gazdagok és sikeresek elleni irigység az ipari társadalmakban mindig is a totalitárius megoldások, adott esetben a fasizmus irányába mutatott.
Most már mindent lehet?
Helyben vagyunk. Most már mindent lehet. Mert végső soron „a fasizmus irányába mutató” politikai ellenféllel szemben, tehát a fenyegetett demokrácia védelmében minden megengedett: a hazugság, a provokáció, a törvénytelenségek, visszaélés a titkosszolgálati módszerekkel. Megfélemlítés és megvesztegetés, semmi se túl nagy ár, lovas roham és kínvallatás, goebbelsi propagandafogások – nincs az a fasiszta módszer, amit a fasizmus eltökélt ellenfelei e szükséghelyzetben kormányuktól tudomásul ne vennének.
Magyarországon a demokratikus jogállam működése szünetel, és ez az interregnum Szilágyi közlése szerint mindaddig tart, amíg az ellenzék a hatalom megragadására tör, és a nép az utcán politizál, ahelyett, hogy nép és ellenzék szépen alávetnék magukat a hazugsággal szerzett parlamenti többség uralmának. De a demokrácia interregnuma még akkor sem érhetne véget, amennyiben nem alakul végre a korszellem (azaz Sz. Á.) igényeinek megfelelő modern jobboldali párt. Addig a demokrácia egyedül mi vagyunk, ellenfeleink pedig a demokrácia ellenségei, akik maguk helyezték magukat törvényen kívül, és nincs és ne is legyen számukra irgalom.
Lányi András, író
február 24th, 2007 at 20:36
ebarat, Lányi úr látott már demokratát vagy liberálist akik fasiszta eszméket hangoztat, vagy árpádsávos zászlókat lengetve forradalmat csinál? Mert én nem. Viszont a jobb szélsőségeseknek tett engedmények már eredményeztek zsidó üldöztetést, holocaustot és fasiszta diktaturát.
Az Orbán és körülötte sertepertélő jobbik meg egyéb képződmények nem a demokráciát igérik, hanem megtorlást, nemzeti szocializmust és a legsötétebb jövőt. Ezért nincs is alternativája a jelenlegi kormánynak és ezt minden józanul gondolkodó polgár aláírja. Akármennyire is szidják a jelenlegi kormányt a jobb oldalon nem tudnak felmutatni egyetlen potens alakulatot, mely alkalmas lenne parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően működni. Sajnos.
február 25th, 2007 at 16:00
Lányi úr nem csak elfogult, hanem elvakult és hajtja az orbáni demagóg lózungokat, mint az a bizpnyos papagály. Jogállamról locsog, félig „agyonvert” békés tüntetőkről, akik békésen pihenő honfitársaik autóját (köztük Morvai Krisztina férjéét is!) „békésen” felborítják és ugynacsak „békésen” felgyújtják. Lányi úr összekeveri a demokráciát az anarchiával. Tüntetni minden demokráciában szabad, de rongálni, gyújtogatni TILOS, mert az bűncselekmény (Lásd: Btk. 324.§) és keményen meg is büntetik!
Nem akarom megismételtni a politológusok által már annyiszor elrágott szavakat arról, hogy tulajdonképpen ki is az, aki uszít politikai ellenfele ellen, ellenséget csinálva belőle. Ki az, aki már 2002 óta ácsingózik a hatalomért, mert elvették a játékát, amit állítása szerint „tanult”.
Egy írótól elvárható lenne, hogy tisztában legyen bizonyos makrogazdasági folyamatokkal, de Lányi úr úgy tesz, mint akinek gőze nincs hozzá (lehet, hogy tényleg nincs!). Azokat a 100 miliókat valóban eltapsolta a kormány: lett belőle pedagógusi, egészségügyi fizetésemelés, 13. havi nyugdíj, adócsökkentés, stb., stb. (Mellesleg ha tisztában lenne a dolgokkal, tudhatná, hogy azt a pénzt nem lehet úgy lenyúlni, mint boltban a csoki!) Nem kellett volna! Ha ezeket nem lépi meg a kormány, akkor a milliárdok bent maradnak az államkasszában. (Tessék elolvasni a költségvetési törvényt!) És mi kellett volna még? Nem adni orvosi ellátást annak, aki nem fizeti a TB-t, nem adni alanyi jogon nyugdíjat annak, aki nem fizetett be, megszüntetni a közgyógy ellátást, kizárólag olyanoknak adni bármilyen támogatást, aki ténylegesen és önhibájából került abba a helyzetbe. Felül kellene vizsgálni a rokkantsági nyugdíjakat, mert ugye kis hazánk a nyomorékok országa. Sehol nincs annyi rokkant az össznépességhez viszonyítva, mint itt! Sehol a világon nincs olyan, hogy „gázár kompenzáció”. Angol ismerősöm lesett, mint a moziban, amikor megtudta, hogy itt miért tüntetnek, a válasza csak ennyi volt: „Ah! Magyarok!”
Azon meg ne sértődjön meg, hogy ha valaki azt mondja, hogy a FIDESZ nem jobboldali párt. Mert nem valóban nem az. Egyenlősdit hirdet, gondoskodó államot vizionál („egy a zászló egy az állam” – újabban), tőke ellenességet hirdet. Ezek a szóalmok engem is kísértetiesen emlékeztetnek a ’70-es évek kádárizmusára. (Már csak az hiányzik, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik elvtársak!)
És egy politika ismeret Lányi úrnak: itt demokrácia van, hiszen több párti alapon működik az Országgyűlés (mégha a fiúk ki is rohangálnak, ha az a csúnya Gyurcsány bácsi, aki csúnyákat mondott a nyáron, megszólal. A helyi és megyei önkormányzatok is több párti alapon működnek, hiszen ott vannak Lányi úr elvbarátai is. Jogállam is van nálunk, hiszen működnek a pártoktól és kormánytól független bíróságok, ahová a polgár fordulhat jogi panaszaival. Ez akkor is igaz, ha egyes országgyűlési képviselők törvényt sértve átmennek törvényhozóból végrehajtóvá (ami ugye nem egyeztethető össze egy demokráciában!) és kordont bontanak, és akkor is igaz lesz, ha mentelmi jogukat felfüggesztve el lesznek ítélve (nem politikailag, hanem köztörvényileg!)
Lányi úr gondolatmenetét végig gondolva aggódóm egészségi állapota miatt. Nehogy annyira aggódjon, hogy infarktust kapjon.