G. Fehér Péter, vilag@hetivalasz.hu
Vlagyimir Putyin orosz elnök a müncheni biztonságpolitikai fórumon kemény kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen. Sokan már új hidegháborút emlegettek. De Putyin más meglepetést is tartogatott: közel-keleti útján egy gázkartell létrehozásának gondolatát vetette fel.
Az utóbbi években a világ már elszokott azoktól a kifejezésektől, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök a hagyományos müncheni biztonságpolitikai fórumon használt. Putyin volt az első orosz elnök, aki részt vett a negyvenharmadik ilyen jellegű találkozón. A második elnöki ciklusának vége felé járó orosz politikusnak talán ez volt a hazája jövőbeli szerepét felvázoló legfontosabb beszéde. Ebben, a jelen lévő magas rangú politikusok legnagyobb megdöbbenésére, hevesen támadta az Egyesült Államok politikáját. Azt hangoztatta, hogy Washington a konfrontáció útjára lépett, és katonai kalandorságba kezdett. Vlagyimir Putyin azzal vádolta Washingtont, hogy európai rakétatelepítési terveivel, a nemzetközi jog alapvető elveit sértve, újabb fegyverkezési versenyt szít. Hangsúlyozta, hogy országa szükség esetén megteszi a válaszlépéseket. „Rendelkezünk azokkal a fegyverekkel, amelyek képesek legyőzni az amerikai rendszereket” – fogalmazott az orosz elnök. Nem kímélte a NATO-t sem. Beszédében azt hangoztatta, hogy a szövetség az amerikai külpolitika eszközévé vált. Bírálta a NATO bővítését, felróva, hogy a volt Szovjetunió területére terjeszkedik. A beszéd után a nemzetközi sajtó új hidegháborúról írt.
Oroszország a saját rendszerváltása óta egyfajta köztes állapotban van. Globális nagyhatalomnak gyenge, így nem is lehet az Egyesült Államok egyenrangú partnere, regionális középhatalomnak pedig túl erős, és ezáltal a határai mentén (és némileg azokon is túl) komolyan kell vele számolni. Oroszország „történelmi” határai közé szorult vissza, és a rendszerváltás óta arra várt, hogy végre ismét elfoglalja azt a helyet a világpolitikában, amelyet jogelődje, a Szovjetunió betöltött.
A történelmi pillanat most érkezett el, legalábbis az orosz elnök így látja. Ennek két oka van. Az első: a nemzetközi színtéren az Egyesült Államok tekintélyét alaposan megtépázta a rosszul kezelt afganisztáni és iraki beavatkozás. A második: a hatalmas mennyiségű kőolaj- és földgázkitermelés igen gyorsan megváltoztatta Oroszország helyzetét. Az elszegényedett országból igazi energianagyhatalom lett. Bár katonai ereje még mindig messze elmarad az Egyesült Államokétól, amit Igor Ivanov védelmi miniszter is beismert, nem szabad elfeledkezni arról – mint ahogy ezt Liam Fox, a brit konzervatív politikus budapesti előadásában is kifejtette -, hogy Oroszország drasztikusan, évi 25 százalékkal emeli katonai kiadásait. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy ehhez busás anyagi források állnak a rendelkezésére. Ugyancsak Fox szerint a kőolaj hordónkénti árának egy dollárral való emelkedése a világpiacon napi egymilliárd dollár pluszbevételt jelent Oroszországnak.
A müncheni beszéd után Putyin közel-keleti körútra indult, felkereste Jordániát, Szaúd-Arábiát, Katart és tárgyalt a palesztin vezetőkkel is. Sem az időpont, sem a helyszín, sem pedig a felkeresett országok nem véletlenszerűen kerültek az orosz elnök útitervébe. A Közel-Kelet a hidegháború idején a nagyhatalmi összecsapás „forró” színtere volt. Az 1967-es és 73-as izraeli-arab háborúban Izraelt az Egyesült Államok, az arab országokat a Szovjetunió segítette. Putyin elnök most nem az egykori szövetségeseket, Egyiptomot, Szíriát kereste fel, hanem Washington jelenlegi és hagyományos támogatottjait.
Már önmagában az is kisebb szenzációnak számított, hogy Szaúd-Arábiában és Katarban fogadták az orosz elnököt. A két konzervatív arab állam abban az időszakban látta vendégül Putyint, amikor az Egyesült Államok presztízse hanyatlóban van a Perzsa-öbölben, és emiatt a térség államainak felül kell vizsgálniuk kül- és gazdasági kapcsolataikat. Ami a szívélyes vendéglátás közepette nyilvánosságra került, igazi szenzáció: Putyin nem kevesebbet ajánlott a térségben, mint hogy hozzanak létre a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) mintájára egy hasonló földgázkartellt. Az ötlet nem talált elutasításra. Katar államfője, Hamad bin Kalifa al-Thani sejk és Putyin közös sajtóértekezleten jelentette be, hogy tanulmányozzák a gázkartell létrehozásának lehetőségét, melynek egyik célja, hogy az abban részt vevő országok befolyást gyakoroljanak a világpiacra. Putyin a félreértések elkerülése végett leszögezte: nem vetettük el a kartell létrehozásának gondolatát. És mindehhez még hozzátette: Moszkvában közel-keleti békekonferenciát kíván rendezni.
Az Európai Unió részéről azonnal ideges elutasító nyilatkozat látott napvilágot. A Brüsszelben kiadott közlemény szerint az EU ellenez mindenfajta olyan törekvést, amely a földgázexportáló országokat kartellbe tömörítené. Ez nem is csoda, hiszen egy ilyen kartell még elméletileg is megfosztaná az EU-t attól, hogy az orosz gáz ellenében alternatívát keressen. Európa gázszükségletének 44 százalékát jelenleg Oroszországból szerzi be. De Brüsszelnek mind a mai napig nem sikerült közös és egységes energiabiztonsági koncepciót kidolgoznia. Putyin még a helyszínen értesült a brüsszeli álláspontról, és nem maradt adós a válasszal. Kijelentette, hogy áprilisban szakértői delegációt küld Dohába, Katar fővárosába, az ott rendezendő nemzetközi gázkonferenciára, hogy megvitassák a gázkartell létrehozásának részleteit.
A moszkvai szándékok bejelentésének helyszíne érthető. A világon Oroszország rendelkezik a legnagyobb gáztartalékokkal. Sorrendben a második helyen Irán áll, amelyet Katar és Szaúd-Arábia követ. A négy élen álló ország gáztartalékai a világon ma ismert készleteknek körülbelül kétharmadát teszik ki. A „gázképlet” fontos eleme, hogy az idén januárban Irán egyértelművé tette, érdekelt egy gázkartell létrehozásában, Oroszországgal együtt. Akkor még Igor Ivanov, az Orosz Nemzetbiztonsági Tanács feje azt mondta: nincs tervbe véve a kartell létrehozása, csupán a gázkitermelő országok politikájukat kívánják összehangolni. Teherán elkapkodta a dolgot. Putyin maga akarta bejelenteni a kartell tervét. És a teljes képhez hozzátartozik, hogy Oroszország szállította Iránnak az atomerőművet, valamint az is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország mint a testület állandó tagja eddig megakadályozta a kemény fellépést a perzsa állam ellen. Putyin Szaúd-Arábiában is a gázról tárgyalt, természetesen az olajügyek mellett. (A két ország a világ két legnagyobb olajexportőre.) De azért valószínűleg a gázkartell kapott nagyobb figyelmet, különben Putyin nem közölte volna, hogy az orosz Lukoil kész kétmilliárd dollárt befektetni az egyre növekvő szaúdi gázkitermelésbe.
Putyin Münchenben nem a levegőbe beszélt. Tudta, hogy szavai mögött komoly és elsősorban Európa számára rendkívül veszélyes gazdasági tervek vannak. Oroszország nem energianagyhatalom, hanem nagyhatalom akar lenni.
Lépéskényszer
Mit hozhat európának egy gázkartell? Ludvig Zsuzsát, az MTA Világgazdasági Kutatóintézete tudományos munkatársát kérdeztük, akinek többek között az eu-orosz kapcsolatok a szakterülete.
– Mi a realitása egy OPEC-hez hasonló gázkartell kialakításának?
– Akár gázkartellnek hívjuk, akár egyszerűen együttműködésnek, világos, hogy Oroszország keresi az együttműködési lehetőségeket a világ jelentős szénhidrogénforrással rendelkező többi országával. A „gázkartell”-gondolat megvillantása a nemzetközi közvéleményben igen jól belevág az Oroszország nagyhatalmi szerepének helyreállítására, újrateremtésére irányuló moszkvai törekvések vonalába, amelyekben az energiával való gazdálkodás kulcsszerepet játszik. Ám ha megvalósul is a „gázkartell”-elképzelés, annak működése az OPEC-től minden bizonnyal jelentős mértékben eltér. Nem pusztán azért, mert az OPEC-ben Oroszország nem tag, hanem a kétfajta termék – az olaj és a földgáz – eltérő jellege miatt is.
– Mennyiben jelent veszélyt az EU számára egy Oroszország körül kialakuló gázkartell?
– Egy gázkartell működése az OPEC-kel ellentétben vélhetően nem a termeléskorlátozás vagy -bővítés alapvető eszközére épülne, hanem abban más típusú – például a földgáz korlátozottabb mobilitásával összefüggésben az újonnan építendő vezetékekkel kapcsolatos – egyeztetett döntések játszhatnának főszerepet. Nem pusztán a gáz jövőbeli ára, hanem – a relatíve szűkös tartalékok következtében – sokkal inkább az ellátásbiztonság mennyiségi oldaláról vethet fel problémákat a fogyasztó országokban egy ilyenfajta, „harmadik piacokon” való együttműködés. Mindez erősen érinti az Európai Uniót is, amelynek 2000-ben Oroszországgal közösen beindított energiadialógusa vajmi kevés kézzelfogható eredményt hozott. Ráadásul azzal is számolnunk kell, hogy Oroszország a többi potenciális forrásország (Kazahsztán, Türkmenisztán) irányában is jelentős befolyással rendelkezik, ami tovább gyengíti a vásárló országok pozícióit.
– Mennyiben erősíti az orosz elképzelés az uniós kényszert az alternatív energiafajták bevonására ?
– Előtérbe kerülhetnek a megújuló energiaforrások, köztük a szénhidrogéneket kiváltó energiafajták vagy az úgynevezett tiszta-szén technológiák. Ezektől azonban csak hosszabb távon remélhető lényegi elmozdulás. Az Oroszországtól való függésből és az orosz energetikai befolyás erősödéséből fakadó dilemma középtávon mindenképpen fennmarad. Ezalatt a növekvő energiafogyasztással jelentkező, ráadásul nem is egységesen fellépő Európai Unió egyre inkább lépéshátrányba kerülhet Oroszország politikájával szemben.
