A Fidesz politikai stratégiájának dialektikája
Löffler Tibor 2007. február 20. 08:38
A köztévé ostroma után nyilvánvaló: születőben van egy olyan új jobboldal, amely a Fidesz számára is kontrollálhatatlan és kiszámíthatatlan, mert a judeofóbia és az arra alapozott radikalizmus pszichedelikusan szűkíti be a gondolkodást és a cselekvést.
Bevezetés
Szűk egy hónappal a márciusi ifjak ünnepe előtt a kormánybarát sajtóban magától értetődő téma egy Fidesz vezette „puccs”. Szakértő exrendőr észak-ír polgárháborús viszonyokkal, meg az IRA katonai jellegű szervezkedésével példálózik a köztévében, Friderikusz Sándor műsorában pedig egy magyar forrásokból dolgozó francia politológus kolléga a katonai puccsal is számot vet.
Tizennyolc évvel az után, hogy Németh Miklós is megpróbálkozott ezzel, s csak az nem fogta hasát a röhögéstől akkor, aki nem járta meg a Magyar Néphadsereg nevű intellektuális csapást. Lelki szemeim előtt látom is Szekeres Imrét, a chilei Carlos Prats magyar alteregóját, aki honvédjeivel „a törvényesség szolgálatában” veszi fel a harcot a magyar Pinochettel (O.V.) szemben.
A cselekmény kibontakozása
Nem sokkal azután, hogy a Fidesz vezérkara nemcsak hogy kiállt (okkal-joggal) a Kossuth téren tüntetők mellett, hanem le is pergett róla, hogy a tüntető többség hol türelemmel, hol egyetértéssel hallgatta a szónokló kisebbséget arról, kik a politikai osztály és sajtó mindenért felelős zsidói, nos nem sokkal ezután az MSZP suttogó propagandában professzionális balosai – személyes tapasztalataim alapján – két merész húzással lepték meg a Fidesszel vagy a tüntetőkkel neadjisten rokonszenvező csendes többséget.
Először is, hogy O.V. nemcsak cigány, hanem zsidó is, másodszor, hogy szegény Gy. F. igazán jót akar, de már a zsidók is keresztbe tesznek neki, ami ellen sajna a koalíciós erőviszonyok miatt nem lehet tenni. Akinek nincs füle a hallásra, azokat emlékeztetnem kell 1994 végére, amikor a még igen friss MSZP-SZDSZ koalíció recsegni kezdett, és az MSZP suttogó propagandában professzionális balosai azzal a merész húzással lepték meg a csendes többséget, hogy a fasiszták (MDF) tönkretették az országot, de a zsidók (SZDSZ) nem engedik rendbetenni.
Tárgyalás
A balosok akkor állnak elő a fentebb vázolt paranormális tevékenységgel, amikor úgy érzik, összedőlhet a ház, és taktikai gesztusokat is kell tenniük a jobboldaliaknak. Ennek már a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után voltak jelei, amikor Kis János és Sólyom László helyzetértékelése rímelt egymásra, és Gy. F. holdudvarában is Kis és Sólyom politikai kollaborációját orrontották.
Az utcai akciókra ugrásra kész jobbosok esetében elég a befolyásos portálokat megnézni, és az ajánlott linkeket követve néhány kattintással monitorunkat a politikai kloáka töltheti be.
Szabó Dezső jó érzékkel szagolt bele a húszas évek politikai aurájába, és nevezte az ellenforradalom keresztény kurzusát görénykurzusnak. Bajcsy-Zsilinszky Endrét hasonló meglátások terelték el a kurzuspolitikától és ideológiáktól a nemzeti radikalizmushoz. Az utcai megmozdulásokra kész radikálisok azonban momentán nem Szabó és Bajcsy-Zsilinszky szellemét idézik meg, hanem Horthyét, a „görénykurzus” első emberét, aminek az a tanulsága O. V. számára, hogy stratégiailag rendkívül kockázatos az utcai tiltakozás politikájának folytatása.
A köztévé ostroma után nyilvánvaló: születőben van egy olyan új jobboldal, amely a Fidesz számára is kontrollálhatatlan és kiszámíthatatlan, mert a judeofóbia és az arra alapozott radikalizmus pszichedelikusan szűkíti be a gondolkodást és a cselekvést. Ez a radikális új jobboldal szuverén akar lenni, s mert a Fidesszel ellentétben fikarcnyi esélye sincs választást nyerni, politikai cselekvésének elsődleges célja önmaga kifejezése, ezért öntörvényű.
A Fidesz számára 2002 óta az a legnagyobb kihívás, hogy bár minimális mértékben szenved választási vereséget, lényegében esélytelen arra, hogy elnyerje a választást eldönteni képes bizonytalanok és el nem kötelezettek többségének bizalmát. A kormánykoalíció mégoly katasztófális kormányzása legfeljebb eltántorítja a koalíciós szavazókat, de nem ösztönzi a bizonytalanokat arra, hogy a Fidesz mellé álljanak, ezért a koalíciónak mindig marad elégséges taktikai és stratégiai muníciója, hogy – a lá Gy. F. – a szarból visszahozza a győzelmet.
O.V. tud mozgósítani, de Vezér és követői mindeddig híján voltak annak, hogy a demokratikus tömegpolitizálásnak a figyelő nagyközönség (csendes többség) számára vonzó változatával álljanak elő. Nem ismerik fel, hogy egy dolog a jól körülhatárolható politikai bázis mozgósítása egy ellenféllel szemben, és más dolog olyan megmozdulást tartani, amelyben az MSZP által egyébként módszeresen megcélzott csendes többség önnön érdekeit és sérelmeit látja kifejeződni.
Befejezés
A Fidesz megbuktatná a kormányt, de reálisan nem forradalomban, legfeljebb csak előrehozott választásokban gondolkodhat. A választások kicsikarásának módja azonban egyáltalán nem közömbös. A Fidesz békés és mégoly tömeges tüntetéseinek csak úgy van értelme, ha a társadalmi többség is tartósan az előrehozott választásokban látja a megoldást, ami viszont – paradox módon – pártpolitikai tömegtüntetésekkel nem érhet el a Fidesz.
Országértékelő beszéde alapján úgy tűnik, O.V. felismerte egy hosszabb távú stratégia szükségességét. Az idősebbekből, munkanélküliekből, fiatalokból stb. álló „új többség” azonban a dolgok jelen állapotában inkább elérendő cél, semmint tény, márcsak azért is, mert az idősek többsége köztudottan a szocialistákhoz húz. A baloldaliakhoz, MSZP-sekhez fordulásban van fantázia, de csak akkor, ha nem merül ki alkalmi retorikai fordulatokban – viszont kétlem, hogy az egész mögött kiforrott elméleti vagy ideológiai koncepció húzódna meg.
És nem elfelejtendő: Medgyessynek a saját politikai bázisában kivitelezett mélyrepülése ellenére a bázis heveny perisztartikus mozgást volt képes produkálni annak láttán, hogy a Fidesz nemzeti zászlókat lobogtat az utcán. Az Árpád-sávos zászlókról most nem is beszélve. O.V. tömegeinek ki kellene hát bújniuk a bőrükből, ezért per pillanat marad a dialektika. Az önmagáért való másértvalóság és a másért való önmagáért valóság, amit O.V. plebejus politikának nevez.
És persze marad az érvénye annak is, amit a tévéostrom előestéjén már-már váteszként írtam ehelyütt: a kormánykoalíció számára egyetlen kitörési pont kínálkozik, a Fidesz által kedvelt utcai megmozdulások radikalizmusa. Gy. F.-et ugyanis a tévéostrom mentette meg a fix politikai bukástól, amit Gy. F. legelszántabb ellenfeleinek, az utcai radikálisoknak pszichedelikus mámorukban nem akaródzik felismerni.
A szerző politológus
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
