Kozák Csaba
Rizsen járni
Tárlat
Sohasem gondolkodtam rizsben. Legutóbbi kapcsolatunk abból állt, hogy egy kis fej vöröshagymát apróra vágtam, kevés olajon megfonnyasztottam, egy pohár rizzsel felöntöttem, jól összekevertem, majd kétszeres mennyiségű vizet adtam hozzá (van, aki ebbe teszi az egész hagymát), és alig-lángon megfőztem. És nem felejtettem a végén petrezselyemzöldet szórni a tetejére, majd miután elzártam a gázt, egy konyharuhát tettem a fedőre: hadd párolódjon. Vasárnap este újra találkoztunk. A Néprajzi Múzeum aulájában majdnem belegyalogoltam egy rizskupacba.
A Stan”s Cafe csoportot fiatalok alapították 1991-ben az Egyesült Királyság-beli Birminghamben. Filmeket forgatnak, performanszokat mutatnak be, gyerekekkel és diákokkal közösen készítenek videókat, produkcióikkal a világ különböző pontjain, különleges helyszíneken (pl. vidéki csűrök, úszómedencék, vasúti pályaudvarok) találkozhattak a nézők. Az Of All the People in All the World (Mindenkiről a földkerekségen) kiállításuk Stuttgartból érkezett hozzánk. A múzeum előcsarnokának kövén közel száz, fekvő és álló, téglalap alakú, hófehér papírlapra rizskupacok vannak lapátolva. Minden egyes rizsszem egy embert szimbolizál. Arra hivatott a produkció – a legfrissebb statisztikákat felhasználva -, hogy unalmas és fárasztó számok, táblázatok és grafikonok helyett a nézőt mai világunk tényeivel megismertesse, láthatóvá és érzékelhetővé tegye a helyi, regionális és globális adatokat. A néző rizsszemekből épített hegyek, hegygerincek, dombok, halmok, kupacok, kúpok, rakások, maréknyi rétek között bolyong, néha viszont csak egy-egy magányos rizsszem árválkodik a papíron. A stuttgarti bemutatóhoz az alkotók 104 tonna rizst használtak fel, a világ teljes populációját reprezentálva, míg az itteni tárlaton másfél tonna rizzsel dolgoztak. Az egy ember = egy rizsszem koncepciót úgy tudták létrehozni, hogy jelentős mennyiségben egyszerűen leszámolták a rizsszemeket, majd azt lemérve aránypárt állítottak fel, hogy képesek legyenek megjeleníteni a milliós nagyságrendeket. A papírlapokon magyar és angol nyelvű feliratok tájékoztatják a látogatót, ám számokkal (a koncepcióhoz hűen) sehol sem találkozhatunk. A négyzet alakú tér felső száránál egy hatalmas asztalnál tudunk a csoport munkatársaitól informálódni a pontos számok és azok forrása iránt, és javaslatokat is lehet tenni, hogy milyen további érdekességeket kellene rizsszemekkel megjeleníteni. Az asztalon a számítógépek mellett patikamérleg, mérőlapátok, kefék és kicsi seprűk is találhatók. Az utóbbiakkal valaki mindig szorgoskodik a papírlapokon, hogy a ráhullott szemetet le-, míg az alápergő rizsszemeket visszaseperje. Én a Budapest népessége 2006-ban kupac papírlapjára gyalogoltam. Öt perc sem telt el és az egészet fellapátolták, a papírlapot kicserélték, majd a rizsszemeket újra terítették. (Másokkal is megtörtént ez a mutatvány.) Mellette látható volt, hogy 1900-ban és 1980-ban mennyien éltünk ebben a városban. A dolog érdekessége az, hogy ha az ember egy halomra néz (mondjuk a Magyarország lakossága rizsdombjára) és annak tudja a szám-megfelelőjét, akkor a többi dombot is szinte hibátlanul tudja felbecsülni, arányítani. Minden egyes „mű” önállóan is működik, de sokkal érdekesebb az, amikor egy folyamatra, sorrendiségre, ellentétpárra utaló sorozattá van rendezve. A hazai populációt reprezentáló hegy melletti papírlapon az országgyűlési képviselők maréknyi rizsszem-csapata szomorkodik. Szánalmas és nevetséges egyben az összehasonlítás. Megrázóak viszont a Hajléktalanok számára és az Állami gondozottakéra utaló halmok. Ne felejtsük, hogy a látogató olyan rizshegyek között járkál, ahol minden rizsszem egy embert jelent. A Gyerek katonák a világban, Az AIDS miatt árvaságra jutott gyerekek vagy a HIV-fertőzöttek hegyei előtt megtorpannak az emberek. Sokkoló, mert átélhetővé válik a látvány. Eichmann és Hitler egy-egy papírlapon csak parányi, szinte láthatatlan rizsszemek, porszemek. Mögöttük tornyosul talán a kiállítás legnagyobb, rizsszemekből épült hegyvonulata – nézni is döbbenetes -, a holokauszt zsidó és cigány áldozataira utaló alakzat. Vannak könynyedebb témák is. Látom a Louvre látogatói naponta halmát, a Pink Floyd-koncert látogatói a berlini falnál 1990-ben kupacát és Az Eurostar vonat összes férőhelyét. És látom a Titanic utasait, ahogy látom Leonardo DiCaprio és Kate Winslet két rizsszemét. Látom, hogy Ukrajnának nagyobb a hadserege, mint Németországnak, nézem, hányan váltak el Budapesten 2005-ben, és a múzeumba járó embereket is megszámolták az alkotók. A rizsszemek helyett embereket látsz, nem vagy kíváncsi a számokra, mert egyszerűen átérzed a produkció különlegességét és erejét. Nem hiszem, hogy ez az alkotásuk a konceptuális művészet tárgykörébe lenne sorolható. A Stan”s Cafe már túl van ezen. Ők megfordították a történetet. A statisztikák unalmas világát a legegyszerűbb eszközökkel voltak képesek művészetté nemesíteni.
(A Stan”s Cafe Of All the People in All the World egyhetes kiállítása február 16-án este 6-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 07. szám
