Putyin Münchenben sokkolta a hallgatóságot: a hidegháború szele meglegyintette a Biztonsági Konferencia helyszínét. Az orosz elnök figyelmeztette a jelenlevőket: az Egyesült Államok világuralomra tör, de Oroszország rendelkezik azokkal a fegyverekkel, amelyekkel szemben a Kelet-Európába telepíteni kívánt rakétaelhárító rendszer hatástalan.
Putyin – régi szelek fújnak?Putyin fellépése egyébként is a régi időket idézte: az elnök ugyan egy páncélozott, S-osztályú Mercedesen érkezett, az őt kísérő konvojban egy ősöreg, szovjet Zil limuzin is volt, amiből arra számíthattunk volna, hogy az SZKP főtitkára, Leonyid Brezsnyev száll ki – de csak Putyin testőrei voltak.
Beszédében az orosz elnök „monopoluralom”, „erőközpont, hatalmi központ és döntési központ” ellensúlyozásáról beszélt, és elmondta, hogy „a világ egy uralkodóé, egy rendszeré”, és hogy ennek „semmi köze a demokráciához”. A demokrácia ugyanis „a többség ereje, a kisebbségek helyzetének figyelembe vételével”. Elmondta, hogy „minden nyugati kész arra, hogy Oroszországot a demokráciáról tanítsa, ők maguk azonban nem készek a tanulásra”.
Putyin szerint „tanúi vagyunk egy túlnyomó katonai beavatkozásnak a nemzetközi ügyekben”, és konkrétan is vádakkal illette Amerikát: „az Egyesült Államok szinte minden területen túllépte politikai korlátait”, ami miatt „senki sem érzi magát biztonságban”. Bírálta a Kelet-Európába tervezett rakétaelhárító rendszerek telepítését is: „vannak olyan fegyvereink, amelyek le tudják ezeket győzni”. Ezek nem Amerika felé irányulnak, fűzte hozzá gyorsan. Ezután elmondta, hogy George W. Bush a barátja, és tudja, hogy „nem könnyű neki, de tisztességes ember, akivel lehet tárgyalni”.
Ezután a NATO keleti terjeszkedését vette célba az orosz elnök, amelynek katonai infrastruktúrája „a mi határainkig terjeszkedik”, holott megígérték Oroszországnak, hogy Németországtól keletre nem lesznek kitelepített NATO csapatok. A kemény hangvételű kritika után Putyin, mintha csak magához beszélne, megkérdezte: „mit felejtettem el?” Erre a kérdésre a zöld politikus Angelika Beer bekiabálta a „Bayerischer Hof” Császár-termében: „az emberi jogokat, és az újságíró-gyilkosságokat!” Erre Putyin: „Ja igen, ez egy bonyolult probléma, és nem csak nálunk”. A kisebbségek jogai ugyanis nemcsak Oroszországban haldoklanak: „Irakban halt meg a legtöbb újságíró.”
Ali Laridzsáni: el kéne menni DachaubaA „Putyin-sokk” után nem sokkal következett egy másik kényelmetlennek ígérkező helyzet: Ali Laridzsáni, iráni nukleáris ügyekben illetékes főtárgyaló lépett a szónoki emelvényre. Ő is megfelelt az elvárásoknak: tagadta az iráni atomprogramot, és a holokausztot is, miután Graham amerikai szenátor javasolta neki, hogy látogasson el egy koncentrációs táborba – Dachau csak pár kilométerre van Münchentől.
Laridzsáni egyike Iránban a legbefolyásosabb embereknek, vasárnap a világ többi része is feszült figyelemmel várta a fellépését. A szokásos dolgokat lehetett azonban hallani: Irán mindeddig arra törekedett, hogy békés céllal fejlesszen atomenergiát, és csak a nemzetközi közösség hiszi azt, hogy atomfegyvert próbálnak kifejleszteni.
„Iránnak nincsenek agresszív szándékai egyetlen másik állam felé sem. Történelmünk során mikor harcoltunk mi Európa ellen?” Laridzsáni szimpatikusnak akart látszani, gyakran kis mosolyokat is elengedett, és nagyon megnyugtatóan is akart viselkedni: „nem akarjuk, hogy Önök aggódjanak” – mondta el az európai és amerikai delegációknak. „Aggódunk, mert egyes hatalmak nem akarják, hogy békésen használjunk atomenergiát.”
De hát akkor mi a teendő? Erre is tudta a választ az iráni főtárgyaló: „a helyzetet nem kéne tovább rontani, hanem a megoldást párbeszéddel elővezetni”. „Közös paradigmáról” is beszélt, amelyet „a nagyhatalmaknak és a regionális hatalmaknak is magukévá kellene tenniük”, hogy a „folyamatos biztonságot” meg tudják valósítani. Ebben egy követendő meghatározó elv a demokrácia: „demokrácia nélkül nincs hosszú távú béke”.
Ebben már csak azt kéne tisztázni, hogy mit ért demokrácia alatt. A demokratikus elvek „az egyes országokban különbözőek lehetnek” – mondta el Laridzsáni. „Ebben nem lehet egységes elveket és normákat meghatározni”. A Nyugaton „a demokrácia bázisául a szekularizmust választották”, Iránban ezzel szemben „az iszlámizmusra építenek”. Ezen a módon Laridzsáni tehát párhuzamot kívánt vonni a nyugati típusú demokrácia, és az Iránban uralkodó saria között.
Az iráni sem maradt el Putyin mögött az Amerika-kritikában. Az Egyesült Államok politikája az „elidegenítés, a büntetés és a megtagadás politikája Iránnal szemben”. Azzal szemben, hogy Amerika Iránt a Gonosz Tengelyéhez sorolja, azt az érvet hozta fel, hogy az ország a drog elleni küzdelemben „pozitív szerepet” játszik, és megvannak a lehetőségek ezzel kapcsolatban a tárgyalások felvételére, „nem kéne az atomkérdéssel kapcsolatban csőlátást kialakítani”. Beszéde végén elmondta, hogy készen áll az esetleges kérdések megválaszolására, az iráni atomprogram felfüggesztését, Izrael és a holokauszt tagadásának kérdését kivéve. A szólásszabadságot azonban nem tudta megakadályozni, így a Dél-karolinai szenátor Lindsay Graham ajánlatot tett neki: „ha kételkedik a holokausztban, pár kilométerre innen található a dachaui koncentrációs tábor – kérem látogassa meg”.
„hidegháborús veterán”Laridzsáni ugyan nem merte Németországban nyíltan tagadni a holokausztot, mivel ott ez büntetőjogi kérdés, viszont olyan mondatokkal, hogy „nekünk ehhez semmi közünk”, vagy hogy „sem ellene, sem mellette nem beszélek” közvetetten mégis Ahmadinezsád közismert álláspontját képviselte a kérdésben. Az iszlám forradalom 28. évfordulóján Ahmadinezsád ugyanis nyíltan tagadta a holokausztot, hallgatói pedig „halál Amerikára, halál Izraelre” feliratokat kötöztek a fejükre.
Az amerikai delegáció elég furcsán érezhette magát. Robert Gates védelmi miniszter finom iróniával elmondta: „én, mint hidegháborús veterán a tegnapi beszédeket majdnem nosztalgiával hallgattam végig” – ami után a hallgatóság soraiban nevetéshullámok indultak el. Gates kifejtette „senki nem akar hidegháborút Oroszországgal”, sokkal inkább gondolják azt, hogy „Oroszország fontos partner”. Amerika „nyíltan” beszél, „ha valami gondja van” – és most „pontosan ennek a nyíltságnak lehettünk tanúi”.
Ami a 43. müncheni biztonsági konferenciáról a kritika-háború mellett emlékezetes marad: a németek nyílt állásfoglalása a klímaváltozással kapcsolatban. Angela Merkel kancellár „globális fenyegetettségről” beszélt, Steinmeier külügyminiszter pedig a környezetvédelmet „a nemzeti és nemzetközi biztonság kérdésének” nevezte.
