NOL * Léderer Pál * 2007. február 12.
Mondhat Hiller István, amit akar, a magyar és külföldi újfasiszták látványos szombati parádéja a Hősök terén mindenek előtt a kormány, a titkosszolgálatok és a rendőrség totális csődjét jelenti. De a gyalázatban sok mindenki másnak is osztoznia kell, az úgynevezett politikai osztálynak, a civil társadalomnak. És, igen, nekem, és Neked is, kedves Olvasó! Valamennyien vétkesek vagyunk, ha szó és következmények nélkül hagyjuk ezt a gyalázatot. Meg azt, amely ráadásként jött vasárnap: a fehérlovas árpádsávos jobbikos horthysta vonulás. Talán az a baj, hogy nálunk nem tanítják Willy Brandt szavait, amelyek azt mondják: „Ahol a civil kurázsinak nincs hazája, ott a szabadság nem ér messzire.”
Magyarországon 2007 februárjában, egy magukat szocialistának és szabadelvűnek mondó politikusokból álló kormány által az adófizetők pénzéből fenntartott rendőrség engedélyével és biztosítása mellett szabadon ünnepelheti a háborús bűnös Szálasi Ferenc, az SS és pribékjei „hőstetteit” egy árpádsávos zászlókkal masírozó katonásan szervezett ezer fős tömeg – mi ez, ha nem a totális és feltétel nélküli fegyverletétel az ordas eszmék és erőszakos hirdetői előtt?
Mit keres Magyarország az Európai Unióban, ha törvényhozása legitimálja, kormányzata tudomásul veszi, polgárai pedig szótlanul eltűrik, hogy a kontinens fajgyűlölő, antiszemita, holokauszt-tagadó, nemzetiszocialista eszméket valló militáns söpredéke Budapest szívében rendezze meg demonstratív internacionáléját?
És mit keres az a Magyarország az Európai Unióban, amelynek erős parlamenti képviselettel is bíró szélsőjobboldala – a fentebb említett menetelők szimbólumait használva – lovas felvonulást rendez annak a Horthy Miklósnak az emlékére, akinek regnálása idején honfitársaink százezreit küldték vágóhídra, s aki vélhetően csak egy becstelen nagyhatalmi alkunak köszönhette, hogy elkerülte a felelősségre vonást háborús és emberiség ellen elkövetett bűnökért.
Mit érnek ezek után Gyurcsány Ferenc 2005 májusában Auschwitzban elmondott szavai?
„A magyar kormányoknak egyszer és mindenkorra, az örökkévalóságig terjedő kötelessége, hogy megértsék és megtanulják: nem békélhetünk meg a gyűlölettel. Nem engedhetjük meg, hogy a gyűlölet mozgassa körülöttünk a világot.”
És ki veszi még komolyan Mandur László ugyanott elhangzott kijelentéseit:
„Auschwitz óta egy szó, egy hangsúly, egy vállvonogatás, vagy egy röhögés is elég ahhoz, hogy valaki közülünk keresztbe-hosszába megrepedjen, vagy valamiféle belső vérzésbe belehaljon. Ezért kérem, hogy ne engedjük az újfasiszták randalírozását. Ne engedjük a karlendítéseket. Ne engedjünk olyan szavakat és mondatokat, amelyek szögesdrótként villannak az emlékezetünkbe”.
Máris folytatódik az egymásra mutogatás, a cinikus mellébeszélés. Ismét halljuk a mantrát, hogy a gyülekezési törvény így, meg a gyülekezési szabadság amúgy, és, hogy a legősibb szabadságjog, és a demokrácia, meg az alappillér.
Hát persze! Nincs itt semmi baj. Csak él az ember alkotmányos alapjogával.
Illetve masszívan visszaél vele. De teheti, mert mit lát maga körül? Azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy csendőrpribéket rehabilitál, a szocialista honvédelmi miniszter nyilasok tiszti rangját állítja helyre, a szocialista kormányfő arról értekezik, hogy a magyar történelem a második világháború után, a kommunista hatalomátvétellel zökkent ki a saját normális kerékvágásából, a legnagyobb ellenzéki párt vezetői pedig következmények nélkül vonulhatnak fel a nemzetközi holokauszt-tagadók jelszavával: „Az igazság szabaddá tesz!”
