Ötven éve halt meg Jászi Oszkár Időpont: 2007-02-13 06:32:01
Ötven éve, 1957. február 13-án halt meg Jászi Oszkár társadalomtudós, politikus, a magyar polgári radikalizmus vezéralakja.
1875. március 2-án született a szatmári Nagykárolyban, apja orvos volt. Jóllehet a család zsidó származású volt, szakított az izraelita vallással és tagjai áttértek a kálvinista hitre. Jászi az elemi iskoláit is Nagykárolyban végezte, a neves piarista gimnáziumból Budapestre, az állam- és jogtudományi karra vezetett az útja. 1896-ban avatták doktorrá, majd a Földművelésügyi Minisztériumban kapott munkát. Őt azonban egyre inkább a politika elméleti oldala kezdte érdekelni, a társadalomtudományok külföldön történő előretörése nagy várakozásokkal töltötte el. Tagja lett annak a Pulszky Ágost és Pikler Gyula körül kialakuló szellemi körnek, amely a modern társadalom-tudományi gondolkodással és a szociológia elveivel felvértezve fordult szembe az ország elmaradásáért felelősnek tartott nemzeti historizmus társadalomszemléletével. 1900-ban megalapították a Huszadik Század című folyóiratot, amelynek Jászi közel két évtizeden át volt szerkesztője, s tagja lett a Pulszky által 1901-ben létrehozott Társadalomtudományi Társaságnak is.
Jászi belevetette magát a felpezsdülő politikai közéletbe: a a Huszadik Század mellett megindította a Társadalomtudományi Könyvtár című sorozatot, s létrehozta a Társadalomtudományok Szabad Iskoláját. Élesen bírálta a monarchia, és azon belül is Magyarország megkövesedett közállapotait, sürgette az általános és titkos választójog bevezetését, a földreform véghezvitelét, és ellenezte az erőszakos magyarosítást, ami szerinte csak katasztrófával végződhet az ország számára.
1906-tól kezdve csak a tudományos életnek és a szerkesztésnek szentelte magát, 1907-ben publikálta programadó írását Az új Magyarország felé címmel. Ebben korábbi álláspontjának ismertetése mellett úgy vélekedett, az ország felvirágzásához két alapfeltételnek kell megvalósulnia. Egyfelől „jó iskola, jó közigazgatás, jó bíráskodás a nép nyelvén”, másfelől „minden nemzetiség ama jogának elismerése, hogy nyelvét, kultúráját szabadon fejlesztheti ki”. Művében így fogalmazott: „a mai nyelvi egység a kultúra temetőjének egysége, ahol a vékony és durva vármegyei úri réteg magyarsága alatt a százezrek néma jogtalansága és rejtett poliglott kulturálatlansága lakik”. Az anyanyelvükön élő és boldoguló népek gazdasága és kultúrája nemcsak a nemzetiségiek számára lenne jó, hanem az egész ország számára is, a műveltség és a szabadság pedig az egész ország számára biztosítaná a külső tényezőktől való függetlenséget – érvelt.
Jászi olyan politikát vázolt fel, ami a gazdasági önállóságra való törekvésen, a közoktatási reformon, az önkormányzatiság megteremtésén, az egyházi birtokok szekularizációján alapult, és amelynek természetes eleme lett volna a teljes gondolat-, sajtó- és gyülekezési szabadság megvalósulása. Ennek érdekében társaival megalapította az Országos Radikális Pártot, amellyel az akkori magyar politikai közélet nem tudott mit kezdeni, több oldalról is támadás érte őket.
1912-ben írott A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című művében részletekbe menően foglalkozott a sokszínű Kárpát-medence nemzetiségi problémáival. Jászi a monarchia jövőjét egy föderatív állammá való átalakulásban látta, gondolataiban később is vissza-visszatért az úgynevezett keleti Svájc, vagy a Duna-menti államok konföderációjának gondolata.
A különcnek elkönyvelt Jászi az I. világháború kitörésekor azt hangoztatta, hogy a fegyveres konfliktus helyett az általános választójog és a demokratikus állam gondolatát kellene felerősíteni. Jó barátjának, Adynak küldött levelében ezt írta: „Ha valami csoda nem jön, a világtörténelem legnagyobb katasztrófája előtt állunk.”
A háború után részt vett a Magyar Nemzeti Tanács munkájában, az őszirózsás forradalmat követően pedig Károlyi Mihály kormányában kapott szerepet. Ekkor végre úgy érezhette, esélyt kap elveinek megvalósítására: a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszterként ismét a föderáció ötletével állt elő. A keleti Svájc gondolata azonban kudarcot vallott, ezért lemondott, de Károlyi egyik legfőbb tanácsadójaként továbbra is részt vett a kormány munkájában.
A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a mindenféle diktatórikus rendszertől irtózó Jászi elhagyta Magyarországot, s Bécsben talált otthonra. Innen ostorozta a Tanácsköztársaság politikáját, és előre megjósolta, hogy a vörös diktatúrát fehér terror követi majd. Ez a jóslata valóra vált, ám mivel Horthyékat legalább annyira elítélte, mint Kun Béláékat, továbbra sem tért haza.
1925-ig Bécsben élt, majd az Egyesült Államokba költözött. Az Ohio állambeli Oberlinben a helyi egyetemen kapott katedrát, szociológiát és politikatudományt tanított. Többször is visszalátogatott Európába, de nem bízott abban, hogy hazájába beutazási engedélyt kap.
Magyarországra mindössze egyetlen egyszer, 1947-ben tért vissza abban a reményben, hogy a II. világháború után végre teret kaphat a polgári demokrácia. Látogatásakor azonban mély csalódások érték, így visszatért Oberlinbe. Az emigráció tagjaival mindvégig tartotta a kapcsolatot, ám 1948-ban véget vetett a Károlyi Mihállyal való levelezésének, mert úgy látta, hogy egykori barátja egyre jobban szimpatizál a Magyarországon kibontakozó baloldali rendszerrel. Az ötvenes években egyre többet betegeskedett, még megérte az 1956-os forradalmat, de annak ténye már súlyos betegsége miatt nem jutott el tudatáig.
1957. február 13-án halt meg, hamvait 1991-ben hozták haza Magyarországra.
