Márton László
Szerepek a ládában
Hunyady Margit. Egy mai történet a tizenkilencedik századból. A családi hagyaték alapján közreadja Alexander Brody. Ulpius-ház Kiadó, Budapest, 311 oldal, 3480 Ft
Volt egyszer egy színésznő, úgy hívták, hogy Hunyady Margit. Állítólag igen jó képességű, jelentős művész volt. Azt kell írnom, hogy állítólag, mert száz évvel ezelőtt meghalt, és már évtizedek óta nincs köztünk senki, akinek személyes nézői emlékei volnának Hunyady Margit alakításairól. Amit tudhatunk színészi egyéniségéről, azt szereposztások, korabeli kritikák, visszaemlékezések, színháztörténeti dokumentumok alapján rekonstruálhatjuk. Ha egyáltalán akarjuk rekonstruálni. Mert miért is ébresztene archeológiai érdeklődést bennünk, amennyiben nem vagyunk színháztörténészek, egy tizenkilencedik század végi színésznő, aki ugyan derekasan megállta a helyét a színpadon, és fontos tagja volt a kolozsvári, majd a Ditrói-féle vígszínházi társulatnak, de azért nem volt olyan korszakalkotó személyiség, mint nemzedéktársnője és bizalmas barátnője, Jászai Mari?
A dolog úgy áll, hogy Hunyady Margitot két férfi, Bródy Sándor és Hunyady Sándor miatt szokás számon tartani a magyar kulturális hagyományban; az utóbbi a fia, az előbbi a fiának az apja. Hogy az ifjabbik Sándor számára a legfontosabb személy (illetve a legfontosabb nő) az édesanya volt egész életében, az már csak azért sem meglepő, mert apa nélkül nevelkedett. Mindig a legnagyobb szeretettel és gyöngédséggel ír Hunyady Margitról; Családi album című remek munkájában pedig részletes jellemrajzot is ad róla – mély érzésű, melegszívű, ugyanakkor jellemszilárd asszonyként mutatja be, úgyszólván regényhősnővé formálja. De hát az említett írásmű nem regény, hanem visszaemlékezés. Amit Hunyady Margit kap a fiától, az egy maradandó értékű anyaszerep.
Hogy az idősebbik Sándornak, Bródynak is fontos volt ez a nő, arra nem mernék megesküdni. Biztos, hogy fölkeltette az akkor még fiatal, de már befutott író érdeklődését, hiszen szép nő volt, vonzó egyéniséggel, számottevő tehetséggel. (Íráskészsége is akadt, és nem hiányzott mellőle az ember- és a társadalomismeret.) De hát Bródy érdeklődését, vonzódását igen sok nő fölkeltette; könnyű volt fölkelteni, de hosszabb távon fönntartani már nem volt ennyire könnyű. Bátorságról tanúskodik, hogy megszülte és eltökéltségről, hogy egyedül (és igen gondosan) fölnevelte a házasságon kívül fogant gyermeket, ám ezzel nem tudta, talán nem is akarta magához kötni Bródy Sándort. Az biztos, hogy Bródy járta a maga útját. Az is biztos, hogy egy idő – úgy tíz-tizenkét év – múlva látni akarta elsőszülött fiát, és evégből Hunyady Margittal is fenntartott egy darabig valamiféle, többé-kevésbé szívélyes kapcsolatot. A két Sándor közt aztán kialakult egy nagy amplitúdójú, ambivalens apa-fiú viszony, de ebben Hunyady Margit már nem játszott közvetlen szerepet. Ők hárman soha nem voltak család.
Mindezt előre kellett bocsátanom ahhoz, hogy az alábbiakban elmondhassam, mit talál és mit nem talál az olvasó az Alexander Brody által összerakott Hunyady Margit-könyvben. Illetve még valamit, egészen röviden. Azt, hogy van egy láda. Ez a láda az évtizedek alatt többször átkelt különböző tengereken és óceánokon, és tele volt vegyes tartalmú, rendezetlen iratokkal: Bródynak és fiainak és a hozzájuk tartozóknak (köztük Hunyady Margitnak) leveleivel, kézirataival, okmányaival, egyéb papírjaival. Múlt időben írom, hogy tele volt, mert a láda ottmaradt a tengerentúlon, az iratok viszont egy ideje már Budapesten vannak. És hogy nincsenek rendezetlen állapotban, arról Alexander Brody publikációi tanúskodnak. A 2005-ben megjelent Honvágy után (mely Hunyady Sándor és Bródy Illés addig ismeretlen levelezését adja közre, megvilágítja a két fivér kapcsolatát és annak politikai, kulturális hátterét) ez már a második olyan könyv, melynek alaprétege, egy sor érdekes levél és fénykép a tengerjáró ládából került elő. A többi réteget (ez ugyanis, az előzőhöz hasonlóan, egy sokrétű könyv) Alexander Brody ezekre a dokumentumokra és a hozzájuk kapcsolódó életrajzi tényekre építette, gondos munkával, sok utánajárással és nem kevesebb leleménnyel.
Ez a könyv harmincöt rövid fejezetből áll, tehát mozaikszerű; folyamatosan változik mind a tárgy, mind a nézőpont. Az egyik fejezetben arról olvasunk, miért nem lett Hunyady Margit operaénekesnő, a következőben arról, hogy ő miként ítéli meg Blaha Lujzát (árnyalt és meggyőző portrét kapunk, a rákövetkezőben meg arról, hogy őt magát milyennek látta egy hálás szerző és egy színházi lapszerkesztő. Ugyanakkor Alexander Brody összekötő szövegei, „felkonferálásai” és az általa választott aforizmák egységes keretet adnak a fejezetnek. A szövegek mellett erős a képanyag jelenléte: a könyv mint szöveg lineáris olvasmány, érdemes eljutni az elejétől a végéig; a képek viszont lapozgatásra csábítanak, és a kötetet valamelyes album-jellegűvé teszik.
Ez a könyv nem életrajz – noha megismerhető belőle Hunyady Margit élete. (Kisszámú hiányérzeteim egyike, hogy férjéről, a Szathmári Árpád nevű színészről alig esik szó; még azt sem tudja meg az olvasó, mettől meddig tartott a házasság.) Nem dokumentumgyűjtemény – noha sok érdekes dokumentum van benne, egy részük most lát először napvilágot, a többi pedig nehezen hozzáférhető. Nem szövegközlés, illetve nem csak és nem elsősorban az. Nem tudományos munka – noha kutatók is hasznát vehetik majd. Nem egy egységes történetet mond el, hiszen több történet is elindul benne; ezek nem egyformán fontosak, és nem egyforma távot futnak be. Az én két kedvencem a Teleki Sándorhoz és a Jászai Marihoz fűződő epizód, illetve az általuk írt levelek sora. Az öregedő, különc arisztokrata (Petőfi egykori barátja) elképesztő helyesírással írt levelei Mikszáth hőseit juttatják az olvasó eszébe; Jászai leveleit olvasva megrendít a minden sorából áradó hatalmas formátum, zsenialitás, zabolátlanság, nyerseség, tárgyát nem találó szeretet, magány és boldogtalanság. Máshol anekdotákat olvasunk, ezek olykor kissé lazák, de ez nem baj. Ezek is kellenek ahhoz, hogy létrejöhessen a kötet elevensége, színes forgataga, friss szemléletessége.
Egységes történet helyett egységes érzelmi erőtér rajzolódik ki Hunyady Margit körül. Az összes olyan embernek, aki fontos szerepet játszott az életében, föntebb leírtam a nevét. Nincsenek sokan. Vannak még színigazgatók, pályatársak, -társnők, kritikusok, és van egy öreg nagynéni, aki vezette a háztartást. Van a Hunyady család, ez a régi, előkelő nemzetség, mely nemigen bocsátotta meg Hunyady Margitnak, hogy színésznő lett, még kevésbé, hogy törvénytelen gyereket szült, ráadásul egy zsidó férfitól. (Szerepel a könyvben a harmincas évekből származó, írógéppel szerkesztett családfa. Hunyady Sándor nincs föltüntetve rajta, mintha nem is létezne.) És vannak a jellemvonások, melyek – az a határozott benyomásom – tulajdonképp nem illenek a millenniumi Magyarország színházi közegébe. Hunyady Margitot ebből a könyvből mélabúra, szemlélődésre és visszahúzódásra hajlamos, tülekedéstől és tolakodástól idegenkedő, olykor kissé szórakozott asszonynak ismerhetjük meg. Ez a könyv nem fikció, nem regény; címszereplőjét mégis ízig-vérig regényhősnővé teszi.
Márton László 1959-ben született, regényíró és műfordító
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 06. szám
