Gervai András
Egy prágai kis zsidó a világűrben
Chava Pressburger: Bátyám naplója. Fordította Szvoboda Róbert, V. Dettre Zsuzsa, Vörös István (versbetétek). Palatinus Kiadó, Budapest, 2006. 135 oldal, 2490 Ft
Petr Ginz, a 16 éves korában Auschwitzban elpusztított cseh fiú naplójának megkerülése kozmikus történet. Apja és húga túléli a holokausztot, letelepednek Izraelben, s rajzait, néhány személyes tárgyát átadják a Jad Vasem múzeumnak. Jir¡í Ruzicka, prágai polgár 2003-ban a Columbia katasztrófájáról beszámoló tudósításokból értesül arról, hogy a hét asztronauta egyike, az izraeli Ilan Ramon – akinek édesanyja megjárta Auschwitzot – Petr Holdlátkép című rajzát is magával vitte az űrbe. Így jön rá, hogy a néhány évvel korábban vett kis házában, az alagsorban, a kacatok között talált rajzok és a hat kockás füzet Petré lehetettek -, s azokat fel is ajánlja megvételre a Jad Vasemnek.
Petr irkái nemcsak naplóját rejtik, de írásait, s egy regénye részletét is. Nyolc és tizennégy éves kora között öt regényt írt; a Prágából Kínába, Az altáji bölcs, az Utazás a Föld középpontja felé és az Egy másodperc alatt a világ körül kézirata elveszett, a Látogató az őskorból azonban megmaradt. A címszereplőről, az Afrikát leigázó dinoszauruszról kiderül, ember alkotta, gazdája világuralmi törekvéseit szolgáló robot. A XIX. században játszódó történet hepienddel végződik – két európai tudós megmenti a katasztrófától a bolygót -, de az ifjú szerző könyve végén felteszi a költői kérdést, hogy vajon nem tűnik-e fel később egy újabb, még félelmetesebb rém, amely „a rosszakarattól vezéreltetve és a legkorszerűbb technikával ellátva, iszonyúan megszorongatja az emberiséget”.
A Petr naplóját, néhány rövid novelláját, két versét, cikkeit, linóleummetszeteit és a családi fotókat tartalmazó karcsú kis könyv – amelyet húga bevezetője és utószava egészít ki – megrendítő olvasmány: egy sugárzó tehetségű fiatal világra eszmélésének, sorstalanná válásának töredezett krónikája és sajátos látószögű kordokumentum.
A 13 éves korától 11 hónapon át vezetett naplójából – az ügyes-bajos dolgait, a politikai fejleményeket, a zsidók létfeltételeinek folyamatos beszűkülését rögzítő – szikár feljegyzésekből az a folyamat rajzolódik ki, ahogy az irracionális megszokottá, szinte banálissá válik.
A zsidók például reggel hat óra előtt nem mehetnek az utcára, délután három után nem utazhatnak villamoson, a nyilvános vécét nem használhatják, bundáikat, szőrméiket, gyapjú alsóneműiket, pulóvereiket be kell szolgáltatniuk, mosodában nem mosathatnak, újságot nem olvashatnak. 1942 áprilisában Petrnek már három csillagot kell viselnie: a felöltőjén, a kiskabátján, s ha ingben tornázik, azon is. Egy vasutas arról faggatja, nem lenne-e eladó vadászkabátjuk, hiszen nekik úgyis mindent ott kell hagyniuk a németek számára.
Közben folynak a deportálások. Már az első, 1941. szeptember 19-i bejegyzés arról tudósít, hogy bevezették a sárga csillag viselését. Októberben az első ötezres transzporttal Petr több iskolatársát s édesanyja rokonait is elindítják Lengyelországba, november végétől a „szállítmányok” úti célja a csehországi, terezini gettó, gyűjtőtábor. Petrék szomszédjának, az „ötvenéves és beteg” Mautner úrnak is mennie kell, néhány nappal később pedig követik őt a családtagjai is, „általános sírás-rívás” közepette, „mint a gályarabok, számmal a kabátjukon”. Elviszik két osztálytársát, el apja kezelőorvosát, s júliusban a nagyit is. Édesapja súlyos betegsége miatt egyelőre megússza a behívást. Május 3-ig húszezer zsidót deportálnak Prágából.
Petr nem kommentálja híreit, s humorérzékét sem veszti el. 1942. április 20-án, Hitler 53. születésnapján a házakra horogkeresztes zászlót kell tűzni, a zsidók azonban – jegyzi meg – nem részesülhetnek ebben az örömben. Hősünk csak egyszer tör ki a pária-lét miatt egy keserűségében is ironikus, nagy ívű versben: „(/…) Egy koffer és egy hátizsák / védi a zsidó vagyonát, / ami befér, annyija van, / de már ez is szabálytalan, / mégse sír és nem is pöröl, / nem kérdez a jövő felől. / Minden előírást követ, / nézi bőröndjén az övet, / Mosolyog, mert elégedett.”
Petr sem kérdez a jövő felől. Játszik, ír, linóleummetszeteket készít, fakéregből egy kis hegedűt fabrikál. Február 1-jén 14 éves. Márciusi bizonyítványában a szépírás, számtan, földrajz és ének jegyek kivételével jeles osztályzatok sorakoznak. Június elején belekezd Az altáji bölcs című regényébe. Június 23-án Micimackó gyönyöreiről és gyötrelmeiről ír fogalmazást. A napló utolsó előtti bejegyzése 1942. augusztus 8-i keltezésű: „A vágóhídnál voltunk, tutajoztunk, élveztük a napsütést és a vizet, és jól éreztük magunkat.” Másnap már csak egy tőmondatra futja – „Délelőtt itthon.” A terezini gyűjtőtáborban született egyik írásában próbálja felidézni az október 22-i, utolsó nap történéseit, attól a pillanattól, hogy megtudta, benne van a következő transzportban: „Elindultam haza. Útközben igyekeztem utoljára minél többet felfogni az utcai lármából, amit bizonyára hosszú ideig (…) nem hallok majd.” Otthon lázas kapkodás kezdődik, ruhaneműk, játékok válogatása, csomagolása – elpakolja Az altáji bölcs című regénye addig elkészült 260 oldalát is -, aztán papája elkíséri a gyűjtőhelyre. Engedéllyel, kivételesen villamosra szállhatnak.
Két éven át raboskodik Terezinben: „(….) ezen a szörnyű helyen, / pár utcányi börtönben tengődöm. / A ketrec sem elég nekem. / Prága kőemlékét őrzöm.”
Alkotóerejét, tettvágyát semmi sem tudja kikezdeni. Tervek és kimutatások című feljegyzéséből kiderül, hogy – mivel hozzájuthat a foglyoktól elkobzott könyvekhez – sok szépirodalmi, társadalomtudományi művet olvas, Descartes-tól Musilon, Albert Schweitzeren át Thomas Mannig. Előadásokra jár, angolul tanul. Térképeket és linóleummetszeteket, grafikákat készít. Egy cseh-eszperantó szótárt állít össze. Vedem (Vezetünk) címmel pedig kortársainak folyóiratot alapít, azt szerkeszti, s ír bele. (Az 1944. július 30-ig megjelenő – addig 800 oldal kéziratoldalt kitevő – Vedemet először titokban a gettóirodában gépelik, később kézzel írják. Hetente egyszer jelenik meg egyetlen példányban, amelyet szerzői felolvasnak hallgatóságuknak. Terezinben több európai országból tízezernél több tizenöt éven aluli gyereket őriznek, nagy részük odavész.)
Eva 1944. augusztus közepén kerül Terezinbe. Néhányszor még találkozhat testvérével, s látja őt, amikor szeptember 28-án bevagonírozzák Auschwitzba – a jelenetet idézi is a saját naplójából. (Furcsa módon egyébként – talán anyagi okokból? – a könyv szerzőjeként ő, Chava Pressburger van feltüntetve, ráadásul cseh családi neve említése nélkül.)
Nagy dolog, hogy közel hatvan évvel a második világháború befejezése után a privát történelem újabb lenyomata került elő. Óhatatlanul Anna Frank jut eszünkbe: a Hollandiába menekült német zsidó lány szintén 13. születésnapjától vezette naplóját, s 16 évesen, 1945 márciusában halt meg Bergen-Belsenben. Író akart lenni, akár – feltehetőleg – a Ginz fiú is.
Petr is jelképpé válhat. Ezt jelzi a könyv revelatív nemzetközi fogadtatása is, s hogy cseh csillagászok 2005 elején egy kisbolygót neveztek el róla.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 06. szám
