A lényegen az utólagos okoskodás vagy elmélkedés már nem változtat
1945. február 11-én este nyolc körül, az ötvenkét napig tartó budapesti ostrom utolsó felvonásaként, csaknem harminckétezer ember lendült neki a fővárost elfoglalni készülő szovjet ármádiának, hogy áttörve az ostromgyűrűt, elérje a Mány, Szomor, Máriahalom térségében álló német-magyar erőket.
E tett a második világháború egyik legszerencsétlenebb hadművelete volt: a katonáknak és civileknek alig két százaléka, hétszáz ember érte el az áhított célt, míg csaknem húszezer – többségük az első három-négy óra alatt – az életével fizetett a kísérletért.
A bevonuló ellen, illetve a gyűrűben rekedt német-magyar csapatok eszeveszett vagy olykor éppen emberbaráti cselekedeteiről az elmúlt évtizedekben szinte kizárólag párt- vagy aktuálpolitikai megnyilvánulások láttak napvilágot, s ha így halad a világ, még azt is megélhetjük, hogy a főváros végsőkig való védelmét csak elvi szinten, hőzöngve vállaló, s leginkább csak háttérben garázdálkodó, a védtelen lakosságot, azon belül is a zsidókat fosztogató és gyilkoló nyilasokat, mint a bolsevista veszélytől megóvott Európa méltatlanul elfelejtett hőseit piedesztálra emelik.
A hatalmas emberveszteség mellett óriási anyagi áldozatot is követelt az ötvenkét napos harc: a fővárosi házak nyolcvan százaléka rommá lett, megszűntek a közszolgáltatások, pótolhatatlan értékek váltak a lángok, a repeszek és a leomló falak, rosszabb esetben a német vagy magyar katonák, a nyilasok, illetve a budapesti bankokat és fontosabb üzemeket profi rablók alaposságával kifosztó szovjet különítmények martalékává. De ugyanígy a passzívumok közé sorolhatjuk a pengő – az elmúlt időkig példa nélkül álló – hiperinflációját, amiért a Vörös Hadsereg parancsnoksága által beindított bankóprés éppúgy felelőssé tehető, mint a háború okozta pusztítás.
Túl az aktuálpolitikai felhangokon – ezek szerint Budapest védelme bűn, illetve hősi tett volt -, érdemes egy pillanatra megállni, és eltűnődni, miféle választása lehetett mondjuk hajdani történelemtanáromnak, Lóránt Ferencnek, aki 1944 decemberében a Magyar Királyi Honvédség gyalogos századosaként rekedt a településen. Szabadon – már amennyire ezt helyzete vagy beosztása megengedte – dönthetett: antibolsevista neveléssel a háta mögött, és hazájára tett esküjéhez híven, élete árán is vállalja a kilátástalan küzdelmet, vagy leteszi a fegyvert, és átáll – helyesebben mondva – megkísérel átállni a szovjetek oldalára. Úgy hiszem, több mint hat évtized távlatából sem lenne egyszerű válaszolni a kérdésre.
De vegyes érzelmekkel viszonyulhatunk a szovjet katonák által elkövetett tettekhez is. Ki a kenyeret, az ingyen osztogatott meleg élelmet vagy az egészségügyi ellátást emlegeti, ki pedig a lágert, a tarkón lövést vagy a védtelen nők tömeges megerőszakolását.
A lényegen az utólagos okoskodás vagy elmélkedés már nem változtat: 1945. február 12. hajnalán a budai hegyekben életéért küzdő Lóránt Ferenc megállt, visszanézett az elhagyott várra, s szavai szerint, egyetlen tűztengert látott. Akkor úgy tűnt föl neki, minden élet elhamvadt a romok között…
Írhatnám pátosszal, hogy a magyar nép megmutatta, nem halálra szánt fajta, és sorolhatnám a tényeket, statisztikai adatokat, hogy három év alatt az országot szó szerint szinte a semmiből indulva sikerült újjáépíten, de nem teszem. Megelégszem egy szerény, hétköznapi példa felemlítésével: számomra ennél jobban semmi nem illusztrálhatja az újjászületést, az élni akarást, egyszersmind persze a testi és lelki épülést is.
Az első villamosjáratról van szó, amely úgy indult meg február 8-án, hogy közben Budán még háború dúlt.
A nagy küzdelem árán életre lehelt tömegközlekedési eszközt, Újpest és Angyalföld között, hamarosan újabbak követték, s alig kilenc hónappal az utolsó lövések eldördülése után Budapesten már szinte bárhová el lehetett jutni villamossal vagy autóbusszal.
Nem a háború vagy a nyomában járó pusztulás taszítja kilátástalanságba a lelkeket, hanem a lemondás és a beletörődés.
Non omnis moriar – nem halok meg egészen.
Eleink ezt eltiporva is tudták.
Lázin Miklós András
