Jött az e-mail: „Örömmel értesítelek, hogy a november 8-án megrendezett sorsoláson azon szerencsések között voltál, akik számára lehetővé vált, hogy részt vegyenek az ajándék körutazáson Izraelben!” Kivert a víz, és gondolom mindenkit, akik megkapták „behívójukat”. Az ember alig tudja felfogni: megyek Izraelbe! A kezdeti örömmámor után ki a vizsgáit szervezte át, ki a munkahelyén borította fel a kollégákkal már kialkudott szabadságolások rendjét, de megérte, minden áldozat megérte.
Az utazás már Budapesten elkezdődött a Bálint házi kötelező tájékoztatóval. Mindenki örült az utazásnak, és 36 fokos lázban égtünk. Az általános közhangulat azt predesztinálta, hogy ez nem is fog egyhamar megváltozni, így lélekben 36, ruházatban 26 fokra készültünk. Senki nem gondolta volna, hogy a keleti hosszúság 36°-án 6° Celsius vár bennünket. Áztunk-fáztunk, de izraeli madrichunk, a bájos Chen, anyai gondoskodással felügyelte a 40 lázas ember állapotát, és színes pirulái nemcsak a gyógyulást, de a jókedvet is hamar meghozták. Ahogy gyógyultak a friss taglitosok, úgy oldódott a hangulat, és fokról fokra megismertük egymást. Pepe és Andi névjátékai felmelegítve a kezdeti távolságtartást, igazi közösséget kovácsoltak a nem kis létszámú felfedezőből. Így vágtunk neki Yehoshua vezetésével a tíz napos túrának.
Yehoshua… Yehoshua fogalom! Szerintem benne van az izraeli útikönyvekben. Le merem fogadni, hogy Izraelben mindenki ismeri, megkerülhetetlen jelenség. Lehet, hogy a dolgok vannak valahogy a világon, de az is biztos, hogy Yehoshua az egyetlen, akinek hatalmában áll ezeken változtatni. Bezár a Masada? Kinyittatjuk! Nem süt a Nap? Szerdára kisüttetjük! A bárban tilos a dohányzás? Bagózunk rá! Yehoshua két dologra volt nagyon büszke: Izraelre és ránk. Mindent megmutatott nekünk és mindent elmesélt. Lelkesedése emberfeletti, mozgáskultúrája „profetikus”, szókészlete „kreatív”, szeretete végtelen. Úgy éreztem, gyermekeinek tekint minket és úgy is vigyázott ránk. Taglit szendvicsben túráztuk végig az országot, elöl Yehoshua, hátul Yuda, a fegyveres őr, és köztük a csoport.
Olyan sok minden történt velünk rövid kint tartózkodásunk alatt, hogy aki nem volt ott, annak unalmas volna végig hallgatni, aki ott volt, sematikusnak találná. De annyi biztos, hogy szövődtek szerelmek és barátságok, punnyadtunk és pörögtünk, fáztunk és izzadtunk, buszoztunk és tevegeltünk, túráztunk és táncoltunk, játszottunk és feedbackeltünk. Aludtunk együtt beduin sátorban, pancsoltunk a Holt-tengerben, vagy éppen lebombázott erdőt tisztítottunk, változatos programban és jókedvben nem volt hiány! Hangulatunk hőmérőjén mindenki egy fokot képviselt. Az osztálykirándulás feelingről gondoskodott emblematikus dalunk a Hebrewman és kedvenc nógatásunk: Yalla, yalla! Para, para, „tehén, tehén”, meg kell nyugodni! – hangzott a válasz.
Írásban lehetetlen visszaadni közös bulizásaink hangulatát, amikor a kibuc egyetlen bárjának diszkrét homályában Goldstar barna sört szopogatva összeborultunk. Kit a szerelem hevített, kit az alkohol, kit a tánc, és volt, akit mindhárom. Reggel a humuszos gyógypita bébirépával csodákat tesz, pókerarc és napszemüveg…
Ahogy haladtunk dél felé, egyre melegebbé vált az idő és a társaság is egyre inkább összekovácsolódott, fokról fokra jobb lett. Végre napozhattunk és feltöltődtünk energiával, jól esett a sok buszozás után saját lábunkon túrázni az Ein Gediben, vagy a Negevben. Nagy kontrasztot nyújtott a sivatag a városi látnivalókhoz képest. Más a Függetlenség termében politizálni, Rabin emlékhelyénél rekonstruálni a merényletet vagy Ben Gurion könyvtárán álmélkodni, mint rácsodálkozni a hegyek nagyságára, a folyók erejére és a kősivatag szépségére.
Yehoshua mindig azt mondta nekünk, hogy nem szégyen kérdezni! Ha az a kérdés, hogy mi volt ennek az útnak a hozadéka, akkor a válasz az, hogy kérdés. Mindenkiben kérdések merültek fel saját zsidóságával kapcsolatban, honnan jött és merre tart? Mi a viszonya Izraelhez és a valláshoz, és hol tudja magát elhelyezni ebben a komplex rendszerben? És ez jó! Minden egyes új kérdés válaszokat követel, válaszok pedig úgy születnek, ha az ember keresi őket. Keresi könyvekben, a nagyszüleiben, a szüleiben, és önmagában. Nem ez volt a cél? Lökést adni nekünk, birthright-osoknak, hogy kapcsolatot találjunk a zsidósággal? Az út alatt voltak szerencsés és kevésbé szerencsés próbálkozások erre, de a lényeg, hogy voltak.
Furcsa volt a reptéren elválni, de a 40 lázas ember nem hagyta kihűlni friss barátságát, és mióta haza jöttünk, sokszor találkoztunk, szítjuk a közös parazsat, a TAGLIT élményeit. Köszönjük ezt a tíz szép napot, köszönjük Yehoshuanak és Chennek a sok munkát, köszönjük madrichjainknak: Pepének és Andinak, hogy bearanyozták a csoport életét, jó volt chanichnak lenni a 2006. téli Taglit Birthrigt úton!
