Forrás: NOL

Népszabadság * Miklós Gábor * 2007. február 8.

Jaroslaw Kaczynski kormányfő és Aleksander Szczyglo újonnan kinevezett védelmi miniszter a kormányülés előttKép: REUTERS – Peter Andrews72 órán belül a második lengyel miniszter, a védelmi után a belügy vezetője mondott le. Sokan az euro-atlanti kapcsolatokat féltik a menesztések miatt.

Váratlanul lemondott hivataláról szerdán Ludwik Dorn lengyel belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes. Dorn olyan közel állt a Kaczynski fivérekhez politikailag, hogy a „harmadik ikernek” nevezték. A hét elején Radoslaw Sikorski védelmi miniszter távozott. Tegnap pedig lemondott Andrzej Krawczyk miniszter, aki az elnöki hivatalban intézte a külügyeket.

A távozó belügyminiszter a kormányfővel kialakult véleménykülönbséggel indokolta lemondását. Jaroslaw Kaczynski pedig állítólag elégedetlen volt a védelmi miniszter tevékenységével. Krawczyk azért mondott le, mert az 1980-as évek elején aláírt egy kötelezvényt a katonai elhárításnak. A miniszter ugyanakkor azt állította: egyetlen titkosszolgálat számára sem dolgozott.

A belügyminiszter utódja Janusz Kaczmarek eddigi országos ügyész lett. Dorn szerdai sajtóértekezletén azt mondta, Kaczynski nemrég olyan intézkedéseket kívánt tőle, amelyeket ő nem helyeselt. Ezért nem látott más kiutat, mint a lemondást. Ettől függetlenül szerinte Jaroslaw Kaczynski a legjobb lengyel miniszterelnök a rendszerváltozás, 1989 óta. Megerősítette, hogy továbbra is miniszterelnök-helyettes marad. – Az idő megmutatja, kinek volt igaza. Azt kívánom, hogy a miniszterelnök úrnak – mondta a „hűséges harmadik iker„.

Jacek Kucharczyk, a varsói Közügyek Intézetének programigazgatója a Népszabadságnak adott telefoninterjúban elmondta: feltételezik, Dorn azért távozott a belügy éléről, mert a miniszterelnök azt akarta tőle, hogy mielőbb nevezzen ki kormánybiztost Varsó élére, s ezzel távolítsa el a főváros éléről Hanna Gronkiewicz-Waltzot, a megválasztott liberális főpolgármestert. A politikusnő ugyanis késve adta be férje vagyonnyilatkozatát. Dornnak alkotmányos aggályai lehettek az ügyben, s állítólag úgy vélte, a döntést az alkotmánybíróság felülbírálná.

Kucharczyk szerint Dornt nem véletlenül nevezték „harmadik ikernek”. Nemcsak régi antikommunista múltja, de a rendszerváltás éveiben is végig a Kaczynski fivérek társa volt. Ő a „negyedik köztársaság”, az új rendszerváltás ideológiájának egyik megteremtője, a Jog és Igazságosság párt (PiS) egyik alkotója volt. A szintén eltávolított Sikorski védelmi miniszter is a PiS erős emberei és kiemelkedő szakemberei közé tartozott.

Sikorski állítólag azért mondott le, mert a kormányfő a radikális nemzeti Antoni Macierewicz katonai kémelhárító főnök mellé állt kettejük viszályában. Sikorski attól tartott, hogy a boszorkányüldözésbe kezdett Macierewicz meggyengíti a lengyel katonai hírszerzést és elhárítást.

Az új védelmi miniszter Aleksander Szczyglo lett, akinek programjában szerepel, hogy fosszák meg katonai rendfokozatuktól a katonákat, akik a szükségállapotot irányították. Közöttük van Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, volt államfő és Miroslaw Hermaszewski, az első lengyel űrhajós is. Mindez megfelel Kaczynski programjának, aki tizenhét évvel a rendszerváltás után ügynökhisztériával és kommunistaüldözéssel akarja megvalósítani a megtisztított „negyedik lengyel köztársaságot”.

Az eddigi miniszterváltásokkal aligha ért véget a kormányátalakítás. Ezt már a múlt héten jelezte Kaczynski. Feltételezik, hogy a PiS két (meggyengült) koalíciós partnerének minisztereit is érinti majd fellépése. Kucharczyk szerint a miniszterelnök állandó bizonytalanságban és izgalomban akarja tartani a lengyel politikai elitet. Politikai lufikat ereget például azért, hogy átcsábítsa a liberális Polgári Platform (PO) néhány képviselőjét, élükön Jan Rokitával. A PiS táborának így közvetíti, hogy „kormánya ostromlott erőd, amelyet ellenségei támadnak”.

A varsói politikai elemző szerint a PiS támogatottsága nem csökkent – ide áramlottak át azok a radikális szavazók, akik korábban a konzervatív-nemzeti párt két populista szövetségesére, a balos Önvédelemre és nemzeti-katolikus Lengyel Családok Ligájára szavaztak. A konzervatív egyházi körök, az antiszemita Mária Rádió most teljesen Kaczynski mögé álltak.

Comments are closed.