Interjú Fónay Jenővel, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapító elnökével, aki 21 napot ült Kádár siralomházában.
Fónay JenőOktóber 23-án még kezet fogott Gyurcsány Ferenccel, aztán néhány nappal később már azt nyilatkozta, megbánta, hogy elfogadta tőle a kitüntetést. Miért változott meg a véleménye?
– A véleményem nem a három napban változott meg. De nem lett volna szabad megengedni, hogy a Kossuth-téri sortűz áldozatairól sem a hozzátartozók, sem a barátok ne emlékezhessenek meg. Én sem, aki egy kis koszorúval egymagam mentem oda, de a rendőrök, akik lezárták a teret, utamat állták.
A rendőrök azért álltak ott, mert a randalírozók két nappal korábban szétverték a fél belvárost. Komolyan gondolja, hogy a miniszterelnök nem engedte, hogy a sortűz áldozataira emlékezzenek?
– Ez nem a hatalom szándéka volt. A baj az volt, hogy a hatalom ezzel az egésszel nem foglalkozott. Pedig 1956. október 25-e, a véres csütörtök híre szinte az egész világon elterjedt, és gondolni kellett volna arra, hogy a hozzátartozók, a barátok és az elhurcoltak ott lesznek, ők mindenképpen koszorúzni akartak. Meg tudták volna oldani, hogy a tömeg távol maradjon, de az, hogy egy vezető sem mehetett oda, ez már gyalázatos.
Mire gondolt, amikor a Hír televízióban 56-os hősként ünnepelték a Szabadság-téri ostromlókat?
– Tény, hogy az 1956-os forradalom nagyon hasonlóképpen tört ki. Az éjszaka megszületett pontokat a Műszaki Egyetem ifjúságának nem engedték a rádióban bemondani. Benke Valéria átvette ugyan a pontokat, de nem közölte. Ebből forradalom lett 1956-ban.
Ezek szerint egyetért a hasonlattal.
– Én azért ítélem meg így, mert valóban így történt 1956-ban, és ezt nem fogom letagadni, sőt, nem is tudják velem elhallgattatni. Erre tudtam csak gondolni, és ezt vállalom. Még akkor is, ha minden nemzedék másként ítél a múltról. Az én fiam – pedig az apja nevelte -, ő is másképp ítéli meg ugyanezt a kérdést.
A Kossuth-téri tüntetők egyik vezetője, Halász József azonban olyat is követel, hogy ki a cigányokkal a hálószobáinkból, ki a zsidókkal a bankokból. Ezzel is egyetért? (Neonáci szeminárium a Szent Korona jegyében – Halász József, és a rendszerváltó országos népgyűlés gondolatai Hetek, 2006. november 10.)
– Én ezt egészen másképp látom. Ebbe nem engedem magamat beleűzni, még ha akár hetvenen kérdeznek, akkor sem. 1956-ban a fegyveres felkelőknek, a forradalomban résztvevőknek minimum 30 százaléka cigánygyerek volt. Ugyanúgy mellettem álltak, ugyanúgy karonfogva mentünk tovább. Írja le azt is, hogy mellőlem hét olyan zsidó barátomat végeztek ki, aki az utolsó pillanatban is, a siralomházban is, a legnagyszerűbb, a legerősebb és a leghatározottabb véleménnyel tudott szólni. Az utolsó pillanatban is. Mert öt perc múlva már nem tudott szólni, mert felakasztották. Cigány, zsidó és keresztény – teljesen mindegy. Egyformán ment a bitó alá. (folytatás)
