Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu
Egykor államo-sított romániai kastélyt és kúriát száz-számra, erdőből több tízezer hektárnyit igényelhetnek vissza a történelmi magyar családok.
Egykor államosított romániai kastélyt és kúriát százszámra, erdőből több tízezer hektárnyit igényelhetnek vissza a történelmi magyar családok. A régi-új erdélyi birtokosokat nem csupán a nosztalgia, hanem a térségben páratlan gazdasági lehetőségek is visszacsalogatják az ősi fészkekbe.
Harmincezer hektár – több mint fél Budapestnyi terület. A 2005-ös restitúciós törvény alapján az 1945 után államosított erdeiből ekkora részt igényelhet most vissza a Bánffy-család Erdélyben; ennél nagyobb követelést egész Romániában csak a királyi család támasztott. Az ottani kárpótlás haszonélvezői között előkelő helyen tartatnak számon a nemesi famíliák: a magyarok közül az Aporok, Bánffyak, Bethlenek, Kálnokyak, Kendeffyek, Mikesek, Kemények, Telekiek és Ugronok, hogy csak néhányukat említsük. Persze az erdélyi arisztokráciára helyesebb egyetlen nagy családként tekinteni. Tagjai ugyanis leginkább egymás közt házasodtak, s a főnemesi nemzetségek száma még a kutyabőrt bőkezűen osztogató Apafi Mihály fejedelemsége idején, a XVII. században sem sokkal emelkedett a félezer fölé, és valódi nagybirtokból ritkán volt több néhány tucatnál.
IGAZSÁGOS ROMÁNOK
„Jól mutatja a rokoni kapcsolatok szövevényes voltát, hogy most, amikor a Bánffy-birtokokat visszaigényeljük, csak nálunk 214 családtag érdekelt az ügyben. Így ha majd mindent visszakapunk, ennyi örökös elképzeléseit kell figyelembe vennünk” – mondja lapunknak Bánffy Farkas és Zsuzsanna, akik édesapjukkal, Bánffy Miklóssal – a Komárom-Esztergom megyei Leányvár korábbi polgármesterével – a családi örökség visszaszerzésén munkálkodnak. Mihelyt tavasszal végez a műegyetemen, és a tulajdonosi kör is úgy gondolja, a fiatalember az erdélyi Fugadra költözik, hogy ott a már visszaszolgáltatott családi kúriát helyreállítsa, és eljárjon a 2005-ben újjáélesztett Gödemesterházi Erdőuradalmi Rt. ügyeiben. Teheti mindezt a nagyapa leleményének köszönhetően. Bánffy Dániel ugyanis az 1920-as években a hasonnevű részvénytársaságba – ma úgy mondanánk – apportálta a családi birtokokat, mert a Trianon utáni földelkobzás a magánszemélyeket fenyegette, ám a céges tulajdonokat megkímélte. Nem úgy az 1945-ös esztendő. A hatalomra kerülő kommunisták a magyar és német nagybirtokosok java részét veszélyes elemnek minősítették, és vagyonukat az Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár kezelésébe adták. Ugyan 1947-ben kétezer személyt rehabilitáltak – köztük a Bánffyakat is -, a mostani törvény csak az 1945 után elvett javakra vonatkozik, így az 1920-21-ben lefoglalt földekre, erdőkre keresztet lehet vetni.
Ezzel együtt is térségünk legkorrektebb kárrendezési törvénye született. Emlékezetes: a magyar parlament a kilencvenes években elvetette a teljes kártalanítást, így a hazai arisztokraták természetben egy ingatlant sem kaptak vissza, az elkobzott területek utáni jóvátétel pedig felemás módon, egyre értéktelenedő kárpótlási jegyekkel valósult meg. Románia 6,5 millió hektár erdejének viszont több mint harmada magántulajdonba kerül, és több ezer nemesi sarj kaphatja vissza kastélyát, kúriáját vagy – ötven hektárig – szántóját is.
Miért e bőkezűség? A kárpótlással a románok jó pontot akartak szerezni Európában az idei uniós csatlakozás előtt – vélik többen. Mások az ortodox egyház, a román arisztokraták, illetve a gyáraik, értékpapírjaik okán szintén érintett, ma Izraelben élő zsidók lobbiját sejtik az ügy mögött, de akad, aki szerint sok román parlamenti képviselő is érdekelt az ügyben. Mivel pedig a Kárpátokon túl nem volt divatban a telekkönyvezés, ott kiváltképp hiányos az ingatlan-nyilvántartás; és mert most egyszerű tanúvallomással is igazolni lehet egy-egy épület vagy birtok eredetét, a keleti végeken tág tere nyílik a visszaéléseknek.
Az utóbbi években az örökösök sorra adták be az igényléseket. „Az idő pedig sürgetett, hiszen aki a határidőt lekéste, már nem adhat be kérelmet. Szerencsére azonban utólagos hiánypótlásra is volt lehetőség, így a telekkönyvi kivonatokat és a tulajdonviszonyokat igazoló más iratokat később is be lehetett nyújtani” – mondják Bánffyék. És bár egyedül Maros megyében több mint százezer hektár erdő járna vissza a történelmi magyar családoknak, eddig jó, ha ezer hektár ügye rendeződött itt. Szerencsésebbek voltak a retyezáti Kendeffyek – ott több mint tízezer hektárt sikerült megkapni -, illetve a zabolai Mikes-örökösök, akik 12 500 hektáros igényük egy részét már teljesítettnek tudhatják.
A KORRUPCIÓ GYANÚJA
„Az ügyintézés a jogi és hivatali útvesztők miatt nehézkes, de sok helyütt ellenállást tanúsítanak az erdészetek is” – mondja a Heti Válasznak Ugron Zsolna, aki férjével, az édesanyja révén Mikes-sarj, apai ágon indiai Gergely Roy Chowdhuryval Zaboláról intézi a birtok ügyeit. Az érintettek szerint valóban nem ritka eset: ha az erdőgazdaságok megneszelik, hogy búcsút kell mondaniuk egyes területeiknek, felgyorsul a kitermelés, és mire az örökös visszakapná a birtokát, alig marad benne fa. „Márpedig a visszakapott épületek felújítása, fenntartása rengeteg pénzbe kerül, és ezt gazdasági háttér nélkül kevesen tudják előteremteni. Ezért a kárpótlásnak csak úgy van értelme, ha a szántók, de főként a hosszú távon is biztos jövedelmet termelő erdők szintén jogos tulajdonosaikhoz kerülnek” – vélekedik Ugron Zsolna.
Ahol pedig ekkora érték forog kockán, ott értelemszerűen felüti fejét a korrupció. Forrásaink szerint se szeri, se száma azoknak az eseteknek, amikor egy ügy csak kellő „meggyőzés” után ment előre – legyen az pénzjuttatás vagy sikerdíj a visszakapott javakból. És hogy a dolog még bonyolultabb legyen, beszéltünk olyan visszaigénylővel, aki azt panaszolta: miután ő „érdekeltté” tette az illetékeseket, kiderült, hogy az erdészetnek még többet megért a folyamat hátráltatása. Az erdélyi történelmi famíliákat tömörítő, közel hétszáz leszármazottal kapcsolatban álló Castellum Alapítvány tagja, Péchy László ingatlanszakértő nem látja ilyen sötéten az ügyet. „A sikerhez fontos magunk mellé állítani az érintetteket, hogy lássák, az új tulajdonos valódi gazdaként fogja gondját viselni a helyben maradó értékeknek, és sok esetben az erdész is megtarthatja a munkáját” – mondja a Heti Válasznak a maga, illetve tucatnyi más örökös nevében tízezer hektárnyi erdő ügyében eljáró Péchy.
A szakember szerint azt már a legtöbb igénylő megtanulta, hogy érdemes helyi ügyvédet fogadni, és az alapszolgáltatásokért járó fix munkadíj mellett jutalékrendszerben megállapodni vele. És ha ezzel megvagyunk, még mindig tekintettel kell lenni a helyi közösségek érdekeire. Erre mutatott példát a marosvécsi eset is. Itt a visszaigényelt Kemény-kastélyban működő kórház állásukat féltő alkalmazottai három éve megfenyegették Kerekes Károly ügyvédet, az RMDSZ jelöltjét: ha nem áll el a Kemény család képviseletétől, a 2004-es parlamenti választásokon nem fognak rá és pártjára szavazni. És lőn – az ügyvéd passzolta a megbízást.
NOBLESSE OBLIGE
„Nem szeretném, ha ezek a találkozások megmaradnának a nosztalgiázó öreg hölgyek és urak összejöveteleinek szintjén, akik kidugják a fejüket a történelem süllyesztőjéből” – figyelmeztetett a Castellum Alapítvány korábbi vezetője, Csávossy György még 2000-ben, a szervezet találkozóján. „Miként minden társadalmi osztálynak, ennek is volt vétke. De azt hiszem, az ezeréves magyar történelmet e nélkül az osztály nélkül nem lehetne elképzelni” – folytatta, utalva rá, hogy miként hiba volna egyöntetűen felmagasztalni az arisztokrácia tagjait, úgy vélt vagy valós múltbeli felelősségük miatt szintén tévedés kollektíve elítélni őket.
Az intést többen megfontolva úgy döntöttek: ne csak a múltat, de a jövőt se lehessen elképzelni nélkülük. „Sok múlik azon, hogy a család meddig élt a birtokon, és most hogyan közelít a kérdéshez” – vallja a Heti Válasznak Gergely Roy Chowdhury. Ő Ausztriában született, és a zabolai birtok kedvéért londoni és New York-i bankárkarrierjét hagyta oda. Aki viszont a döntés mögött puszta nosztalgiát gyanít, téved. „Ha nem kötődnék Erdélyhez, feltehetőleg előbb-utóbb akkor is Romániában kötöttem volna ki. Olyan ütemű a gazdasági növekedés, hogy az ország még jó ideig páratlan lehetőségekkel kecsegtet” – mondja Roy Chowdhury, aki hitvesével a Zabolán működő vendégházuk irányítása mellett erdőgazdálkodással foglalkozik, és küzd a családi területekért.
Horváth-Tholdy Péter Ausztráliából települt vissza Erdélybe, hogy a Marosnémetiben – hosszas huzavona után – visszakapott családi kastélyt helyreállítsa, és táborokra, fogyatékosok nyaraltatására, esküvőkre alkalmas helyszínné tegye. „Hogy is lehetnék büszke őseim emlékére, ha a tengerparton süttetném a hasamat, ahelyett hogy kiveszem a részem a helyi kultúra újjáélesztéséből?” – fogalmaz lapunknak. A feladat nem volt egyszerű. „Még Böjte Csaba sem hitte, hogy ki tudom rakni a korábbi bérlőt, a bírósági határozat ellenére az épületben maradó román csendőrséget” – meséli büszkén. E fegyvertény épp néhány hete történt, ám az ügy ezzel sem ért véget. A felújításra kétszázezer eurót kell költeni, és ahhoz, hogy az épület műemlék részeit is rendbe lehessen tenni, további félmillió, uniós pályázatokból talán előteremthető euró kellene.
Közel tíz éve az elsők közt tért meg Miklósvárra Kálnoky Tibor; ott maga felügyelte a családi kastély helyreállítását, parasztházakat vásárolt, és Erdély egyik legpatinásabb vendéglátóközpontját alakította ki, ahová, mint lapunknak mondja, a látogatók nyolcvan százaléka Angliából érkezik. Amikor azt kérdezzük, hogy a vidék mennyivel tud többet nyújtani egy skóciai kastélynál, így felel: „Romlatlan környezetet – egy talpalatnyi, száz-kétszáz évvel ezelőtti Európát. Itt még az emberek szekérrel, lóval közlekednek, éjjelente farkas jár a ház körül, az erdőben nagyragadozók nyomaira lelni, és kis szerencsével látni is a medvéket. Ehhez nem kell Kanadába menni, elég eljönni hozzánk. Páratlan élmény a helybeliek kedvessége, és a vendég itt hamar megtanulja, hogy illik mindenkinek köszönni az utcán, még ha napjában többször találkoznak is” – vallja, szintén hangsúlyozva: őt nem a birtok visszaszerzése mozgatja, hanem a kulturális örökség ápolása.
A most folyó vagy a jövőben indítandó perek következményeként további erdélyi kastélyok, kúriák, területek sora kerülhet vissza az egykori tulajdonosok leszármazottaihoz. Sőt, Péchy László szerint a kárpótlás még szélesebb körű lehetett volna, ha a magyar állam vagy a térségben érdekelt befektetők idejében észbe kapnak, és szervezetten, anyaországi támogatással veszik kézbe az örökösök ügyét. A szakértő szerint sok olyan ingatlan marad állami tulajdonban, amely kis kutatómunka eredményeként szintén az eredeti tulajdonosokat illethetné – és így lehetett volna még teljesebb e mi kis XXI. századi, sajátosan kelet-európai új honfoglalásunk.
