Forrás: Klubrádió

„Európa egyik régi demokráciájában, az Európai Unió alig pár esztendős tagországában, Magyarországon a kormány alig burkolt támogatásával a rendőrség több hónapja súlyosan korlátozza a polgárok alapvető, gyülekezéshez való jogát” – állította az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén Szájer József, a Fidesz-KDNP-MDF EP-delegációjának vezetője. Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője reagálásában úgy vélte, Szájer „gyaníthatóan újból hazai belpolitikai megrendelésre ismét kihozta a magyar belpolitikát az EP plénuma” elé.

Szájer felszólalásának a távirati iroda brüsszeli irodájához eljuttatott szövege szerint a Kossuth tér „meghatározó volt Magyarország elmúlt 100 éves történetében. Ezt a teret zárta le három hónappal ezelőtt a jogszabályokat megsértve Budapest rendőrkapitánya azért, hogy lehetetlenné tegye a polgárok szabad tüntetését”.

„A magyar alkotmány, a polgári szabadságjogokról szóló valamennyi nemzetközi szerződés tiltja a gyülekezési jognak mint alapvető polgári jognak az indokolatlan korlátozását. Európa szívében, Budapest főterén, a Kossuth téren mégis három hónapja tilos a politikai véleménynyilvánítás. Ez elfogadhatatlan!” – vélte a fideszes képviselő. „Ez nem magyar ügy. Ez a közösen vallott demokratikus európai értékek súlyos sérelme. Innen, az Európai Parlamentből is felszólítom a magyar hatóságokat, hogy azonnal szüntessék meg a Kossuth tér lezárását. Állítsák helyre a polgárok alapvető jogát a gyülekezéshez” – hangoztatta Szájer József.

Tabajdi Csaba válasznyilatkozatában úgy vélte, „ez egy magyar belpolitikai kérdés, amelyhez az Európai Parlamentnek vajmi kevés köze van”. „Szájer összekeveri a békés tüntetéshez való alkotmányos jogot és a szélsőséges, antiszemita, az alkotmányos rend megdöntését burkoltan vagy nyíltan kitűző tüntetéseket. Erre Európában nem vevők, még a Fidesz saját európai anyapártjában sem” – állította az MSZP-s képviselő.

Comments are closed.