120 éve született Arthur Rubinstein Időpont: 2007-01-28 08:14:10
Százhúsz éve, 1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén Arthur Rubinstein, a múlt század talán legismertebb és legvirtuózabb
zongoristája.
Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára hajlamos fiú hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Tízéves korában meghallgatta őt a híres hegedűművész Joachim József, aki ettől kezdve személyesen felügyelte zenei képzését. Rubinstein 1900-tól Berlinben tanult, három év múlva már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel – a koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát. 1904-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett Ravellel, Dukas-val és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Sae:ns második zongoraversenyét. A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de – ekkor még – hűvös fogadtatásra talált.
Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot, eközben volt koldusszegény és a társaság kedvence is, miközben rendületlenül gyakorolt. Az első világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. A következő évek során Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott. Ez az időszak fordulópontot jelentett életében: a közönség rajongott érte, ő pedig közönségéért – olyannyira, hogy megtanult spanyolul és spanyol szerzők műveit kezdte játszani. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a kompozíció műfaji meghatározását.)
Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve tért vissza az európai pódiumokra, s barátai, Picasso és Cocteau oldalán belevetette magát a párizsi társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el. A házasság révébe evezve lecsillapodott, első gyermekének megszületése után vidékre költözött és napi tizenkét-tizenhat órát is gyakorolt.
Három évtized után 1937-ben, immár művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, s immár zseniként ünnepelték. Chopin-előadását nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezését is ünnepelték a kritikusok. Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le és megpróbálta családját is kimenekíteni. Ezzel azonban elkésett, szinte teljes lodzi családja a holokauszt áldozatául esett. Rubinstein, aki 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, a második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, előadásaival pedig Izraelt támogatta, a zsidó államban 1974 óta rendezik meg a nevét viselő zongoraversenyt.
Rubinstein kiváló partner volt a kamarazenében is, a legnagyobb hegedűsökkel, vonósnégyesekkel játszott együtt. Romantikus zongoristaként lett ismert, saját bevallása szerint is szívből játszott, az érzelmeket akarta kifejezni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, a kiadás ma is alapműnek számít. Ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában „modernnek” tartott, mára klasszikussá szelídült francia komponisták (Debussy, Degas) szerzeményeit. Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, szinte egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint egyszer Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta először.
Az egész életét a pódiumon töltő Rubinstein romló egészsége dacára csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, teljesen megvakulva is világszerte oktatott, előadásokat tartott. Önéletrajzát nyolcvanhárom évesen fejezte be, hat évvel később egy fiatalabb nő kedvéért elhagyta feleségét. Egész élete során nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a „nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban.
Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el. Hosszú élete során számtalan kitüntetést kapott, egyebek között viselhette a Becsületrendet és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt.
